Blog

>> Szervizlipi72 // Alfa Spider / GTV 2.0 twinspark 16v // 2014-02-27

Minden rendben volt újabb 2év ,plusz piros környezetvédelmi helyett kéket kaptunk.

 
>> Tuning és extraZsunior // Alfa Brera/Spider Brera Skywindow 2.4 JTD 200 LE // 2014-02-27

A napokban meglátogattam Zé műhelyét némi karbantartási munkálatok ügyén. Tervben volt az EGR szelep tisztítása, de tekintve, hogy gyakorlatilag új a vasban, így erre nem került sor. Ellenben kitisztították a szívócsonkot, és végigküldtek rajta egy tisztítóprogramot. A computer szép értékeket mutatott, tetszett amit láttam. Kicsit alámentünk megállapítottuk, (főleg Zé :)) ) hogy a bölcsőnek jót tenne egy homokfúvás, szinterezés, így ez lesz a következő művelet.
Köszi Zé!

Történt nem annyira jó dolog is a napokban. A Csepel pláza nevű kitűnő létesítmény parkolójában valakinek annyira tetszett a vas, hogy egy kulccsal ezt ki is fejezte a jobb hátsó sárvédőmön. Hagyományos Tempo-pasztával sajnos nem tűnt el, így ismét Zé volt segítségünkre, és polírozóval sikerült nyomtalanul eltüntetni. A műveletet jóatyám, Andy értő kezeire bíztam, meg egyébként is Ő akarta csinálni :)) Újra szép!

Továbbra is hibátlan az autó, igazi élményt ad minden út vele. :))
Hétvégén tervben van egy hosszabb kirándulás is.

>> AutóápolásJBond007 // Alfa Alfetta GT / GTV / GTV6 2.5 V6 // 2014-02-27

Tegnap gyönyörű idő volt, szinte tavasz, ezért kapott az Őreg egy komplett külső-belső takarítást, melyben egy külső wax, és egy tejes belső műanyag ápolás speckó szerekkel is benne volt. Leápoltuk a gumikédereket is, valamint a felniről eltűntettük a beleégett fékport is!!!! Az eredmény magáért beszél :-)

 
>> Tuning és extraPiros Madaaar // Alfa 159 Ti // 2014-03-20

vettem utolagos szettet hogy legyen szep feny..gyarilag bixenonnal volt rendelve de kihagytak igy csak a sima lampam xennonos..

 
>> SzervizPiros Madaaar // Alfa 159 Ti // 2014-02-26

elkezdett csuszni a kuplung igy csereltem mielott megaltam volna valahol..
uj csapagy,kuplung szett, olaj a valtoban, egesznapos munka dij.

 
>> EgyébDante // Alfa 156 2.0 JTS Sportwagon // 2014-02-26

A tavaszias idők kedvéért kapott vasárnap egy vaxolást a gép. Ma pedig meló után volt 1-2 szabad percem, gondoltam valami hasznossal töltöm, úgyhogy lőttem pár fotót-

- életkor: 1.147 nap
- km óra állás: 128.903 km
- össz. menetidő: 1.829,42 óra (76,23 nap!)
- átlagsebesség: 70 km/ó
- tankolt üzemanyag: 8.713,92 liter, ebből 66,63 liter az első teletank
- átlagfogyasztás: 6,71 liter / 100 km
- üzemanyagköltség: 28,60 Ft/km
- átlagos napi futás: 112,4 km/nap
- mozgásban töltött idő: 6,64%

Összesen saját autóval megtett távolság: 992.168 km
...ebből Alfával megtéve: 709.208 km
Az 1.000.000 km-ig hátravan: 7.832 km

 
>> Tuning és extraHalesz // Alfa GT Q2 170 Le // 2014-02-26

Golyszi oldalán figyeltem fel erre a TI-design kormányra. Annyira megtetszett, hogy már nekem is van. :)
A beszerelés az Autóház Budaörsnél történt.

>> EseményChrisVaughn // Alfa GT 2.0 JTS Distinctive // 2014-02-26

Ma egy éve, hogy nálam az autó. Ilyenkor már hazafelé tartottam vele Zalaegerszegről. Imádom, minden autókázás egy élmény vele... :)

Egy év alatt megtett út: 11.143km
Jelenlegi km állás: 148.243km

>> Tuning és extraAkos_ // Alfa 156 JTS Selespeed // 2014-02-20

Egy webáruházból rendeltem amúgy is, ezért hozzácsaptam egy pár ablaktörlőt is.
Mivel a kar Championünak tűnt ezért lapátokból is azt vettem.
Sajnos a vezető oldalin nincs spoiler ezert megtartottam a mostani keretet és csak a gumit cseréltem ki.
Viszont ebből kettő is volt a csomagban így maradt jövőre is.