Blog

>> Tuning és extraKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-03-21

Jó időnek tűnt (0321), hát kimentem, hogy visszaszereljem a hátsó üléseket az autóba, mert tegnap este már hideg volt és sötét, hogy végére érjek a mélyláda RCA kábelének a behúzásával járó rumli rendbetételével. Ha már kint voltam, nem tudtam beérni ennyivel, kicsit állítgattam az új rádiót (nagyon komolyan szól..), és ha már úgyis kint bütykölöm a vasat, akkor már épp ideje volt kicserélni az oldalindex izzót, mert több mint 4 hónapja a kézifékkar mögötti tárolóban gurulgat jobbra-balra. Hiába, a jó időre vártam:) Kormány elfordít tökig, dobbetét tartó csavar ki, indexbúra le, régi izzó ki, új be, aztán 'mindent vissza' (!:). Amiért cserélni kellett, az jól látszik a képen. Egyébként még világított :)

Később kerülnek fel képet a beszerelt fejegységről is. Gyönyörűszép:)en szól:)

>> Tuning és extraZOI // Alfa 156 2.0 Twin Spark // 2009-03-21

A két balos ablakom elhalálozott a balesetben ezért az új üvegeket le kellett fóliáztatni. Hátul 15% fényáteresztés elöl a rend éber őrei és a műszakiztató szakik miatt 35%-os. :) És ha már fóliásnál jártam a B-oszlopnál az ajtókon lévő kicsit már fakult fekete fóliát is megújították.

 
>> EseményZOI // Alfa 156 2.0 Twin Spark // 2009-03-15

Na akkor ami javítva lett: kapott másik első lökőst (lámpamosóst!!!!! :) ),hátsó lökőst (nem lámpamosóst! :D ), bal oldali ajtókat, első sárvédőt, motorháztetőt, zárhidat, első ködlámpákat, kicserélték a bal első futóművet,fékcsövet, a kormányművet., a hűtőt. Klíma feltöltve, futómű belőve stb. Még vissza kell mennem a légzsákomért és még pár kisebb-nagyobb hiba kijavításra, beállításra kerül. Engesztelésül a balesetért a Drága kap új cipellőket 16"-os alufelnik formájában ( nem sikerült 1db acélfelnit szereznem és keresgélés közben találtam egy garnitúra alut amit gumistól megvettem elég jó áron, a régi alufelni télikerék lesz ) a középkonzolt pedig az autó színére fújattam. :)

 
>> SzervizCgo // Alfa 156 SW JTD 16V // 2009-03-20

2009. március 20.

Éppen hazafele tartottam a munkából, mikor egy aranyos kátyúba rongyoltam. A puffanás hatalmas volt, az autó elkezdett furcsán viselkedni. Meg is álltam, de a kátyút nem találtam és semmi nem látszott a keréken se meg máshol se. Visszaültem, de megint csak süvítést hallottam és az autó alig ment... Az első ötletem az volt, hogy az ütéstől valami elmozdult és a menetszél így süvít. Aztán észbe kaptam, 50-60-as tempónál nem lehet menetszél és a süvítés gázpedál függő. Ekkor kezdtem rettegni, hogy a turbónak vége... Megpróbáltam legalább 80-al menni, de elég nehéz volt feltornázni az autót ilyen vad sebességre. Ráadásul mögöttem már sor állt, senki nem mert előzni. A következő gázadásnál megértettem miért - olyan fekete felhő volt mögöttem, mint egy éjjeli tsunami. Szerencsére már csak 4 km volt hazáig.

Az autó alá hasaltam és leszedtem a motorvédő tepsit. Közben telefonáltam ezerrel, hogy legalább az András nyugtasson meg. Vártam, mi fogad majd - szerencsére nem roppant szét a turbó és a motor is egészben volt, csak az intercooler alsó csöve robbant szét mintegy 3 cm szakaszon.

Két napomba került, mire 100 km környékben körbetelefonáltam az összes szervizt, de senkinek nem volt raktáron a 60688575-as alkatrész. Az árak a márkaszervizben 130 € körül mozogtak és 3 - 5 nap a szállítási idő. Mivel ennyit nem akartam várni, úgy döntöttem, megragasztom a csövet. 6 € volt a szőnyegragasztó, a cső leszedése gyerekjáték volt, mivel már nem a gyári bilincsek tartották. Szépen letisztítottam és 50x körbetekertem. A motorvédő tepsit nem raktam vissza babonából - ha visszaraktam volna, biztosan nem bírta volna ki a ragasztás.

 
>> SzervizTorque // Alfa 145 1.6 Ts // 2009-03-21

Nem is kellett sok az első hibajelenséghez!
2009.03.13.-án 157,123km-nél!
Megadta magát a jobb hátsó kerékagycsapágyam, olyan szinten, ráadásul egyik pillanatról a másikra, hogy majdnem elhagytam a kerekemet!
De hazaérve orvosoltam a problémát, fater közreműködésével! (Köszi fater!!!)
Azóta szépn működik, de most a bal oldalit is hallom búgni!
Ez lesz a következő cserém!

 
>> EseményTorque // Alfa 145 1.6 Ts // 2009-03-21

2009.03.02.-án vettem meg 156,516km-rel!
Az előző tulajnál a motorban 145,112km-nél motorfelújátás történt!
Mindentől eltekintve szinte "vakon" megvettem, mert Alfa!!!!

 
>> SzervizVader (a Gróf) // Alfa Alfetta QO EVO I. // 2009-03-20

Id. Béla-Béla-Alfetta-motorfelújítás-egyéb-hétfőre kész
...köszönöm...

 
>> Szervizpettinke // Alfa 159 1.9 JDTm 16V, Turismo // 2009-03-19

és visszakapta a Potenzákat.

>> Szervizpettinke // Alfa 159 1.9 JDTm 16V, Turismo // 2009-03-13

így a 11000 km tájékán meglátogattam a szervizt, hogy néhány nyikorgást elimináljanak még garanciálisan: kuplungpedál, váltó, ablaktörlő.
úgy néz ki, a műtétek eredménnyel jártak, Bestia nem nyöszörög.

>> Tuning és extraKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-03-20

Mai nap sem/nem dolgoztam (0320). Alig vártam, hogy 10óra legyen és tudjak telefonálni fejegység ügyben. Még tegnap este sikerült választanom a HIFI topic segítségével, ahol hozzáértők megadták a helyes irányt. A választásom az alpine-ra esett a kb. egy héttel ezelőtti pio6000 helyett. Gondolom nem kell részleteznem, hogy miért.. :) Tíz óra előtt pár perccel telefonnal a kezemben ültem az internet előtt és nézegettem, hol lehet kapni normális áron a 9880-ast. Sok helyen. De olcsón csak két-három üzletben árulják. Felhívom őket. Nincs. Mondjuk az AV Planet-en nem is tudom miért csodálkozom. Hisz ott még nem találtam soha olyan terméket, amit meg akartam venni, és lett volna nekik, netalán azon az áron, ami a neten fent van, vagy egyáltalán egy héten belül be tudták volna szerezni.. Úgyhogy egy üzlet kilőve. De gyorsan rá kellett döbbennem, hogy a másik két üzletben is ez a helyzet. Csak elhúzzák a mézesmadzagot, de a rendelés után árgaranciát nem vállalnak. Ehh. Az AV-ben a pio rendelés után több mint 10.000 jó magyar forinttal lett volna drágább. No comment..

Mit tehettem mást. Telefonálgattam tovább. Mikor már a létező összes (kb.50db) olyan budapesti és környékbeli üzletet felhívtam, ahol kapható alpine, akkor már majdnem feladtam. De eszembe jutott, hogy nézzünk meg, nagyobb -országos- láncokat is. MM, Saturn, ElektroW. ExtremeD., stb. Miután az összeset felhívtam már eléggé elkeseredett voltam, mert mindenhonnan azt a választ kaptam, hogy nincs, épp elfogyott, van, de nem ez a típus, stb.. Ekkor jutott eszembe, hogy hoppá.. surányihifi.. mindig kapok tőlük hírlevelet, és rendszeres látogatója vagyok az oldalnak, de az alpine-ra rákeresve nem adta ki az üzlet nevét, mint forgalmazót, így eszembe sem jutott, hogy ránézzek az oldalra a 9880-as fejegységgel kapcsolatban.

Ránéztem és volt, és felhívtam és végre..

Másfél óra (!) telefonálgatás után épp ideje volt, hogy egy helyen legyen már készleten ilyen fej és ne csak rendelésre horrorárért. Úgyh elrakattam azt az egy (!) db készüléket, ami még volt nekik és már indultam is érte. Akadtak még kisebb problémák, hogy nem lehetett kártyával fizetni, meg stb. De végül minden ok. Este még be is szereltem, mert olyat nem vállalnak, de ez is a kisebb baj, mert végre van.. :) Úgyhogy Buksi örülhetsz. Duplán is:) A sony postázásra kerül nemsokára, az alpine meg ha jól tudom az 'álomfejegységed', úgyhogy ha megunom, lehet licitálni erre is;P:)