Blog
Egy decemberi napon észrevettem, hogy nem villog a jobb első és bal hátsó irányjezőm. Elvittük a jól bevált elektronikai szerelőhöz, nézte egy picit, majd azt mondta, hogy valószínűleg a computer a ludas. Mivel arra nincsen pénzem, hogy csak emiatt kicseréltessem, ezért emberünk két relé beszerelésével megoldotta a problémát.
Eddig minden tökéletes. A kezdeti 7.5 literes fogyasztás valahogy felugrott 10- re. Igaz, hogy elég sokat mentem vele dugóban. Eddig kétszer tankoltam tele, egyszer mostam le 6 °C- ban (a szabadban:) ) és kapott waxot is. Ma észrevettem egy furcsa hangot a bal első futómű felől, amit eddig nem hallottam. Kicsit "tocsogós" hangra hasonlít.
Felpolíroztattam a kicsikét, hogy a hozzá illő pompában ragyogjon!!
A belső tér fémig takarítása: alsó üregvédelem eltávolítása, hang- és páraszigetelés teljes eltávolítása, beleértve az illesztések közötti gyári kencét is.




Idén már a második alkalommal mentünk Paksra,ezúttal erőmű látogatás volt az ok,hogy ily messze menjünk otthonról.Illetve nagy várakozással tekintettünk az este elébe,mert a paksiak szerveztek egy kis mulatságot egy 6-os út melletti csárdában.A mulatság jól sikerült,hajnalig buliztunk.
Azért az erőmű látogatás is érdekes volt,néhány cartárssal megismerkedtünk.


Ismét hifi fejlesztés.Az ajtókat és a kárpitot belülről beborítottam bitumenlappal.Új kábelátvezetést is készítettem.Az ajtóra új ajtópanel került a Gulácsi galery közreműködésével.A csomagtartó sem marad változatlan....
Ma délelőtt annyira szép,szinte tavaszias idő volt,hogy kedvet kaptam egy kis autómosáshoz!
Még úgyis volt a múltkori sónedves trutyiból a gépen,gondoltam kicsutakolom belőle!
Nagyon szép,tiszta lett!Öröm ránézni a drágámra:)!

Ma vére sikerűlt zökkenőmentesen berakni az Új lendkerekem és a régóta berakásra váró kuplung szettem. Így második nekifutásra 5 órás szerelés volt , de most már hibátlan a kicsike :)))
+Olajcsere



Ki kellett cserélnem a termosztátot, mert nem igazán akart felmelegedni 80 fokra a műszer.
csere után kb 3 liter hűtőfolyadékot igényelt még...
2
630
Fórum
Friss topicok
- Junior
- Alfa történelem, híres ...
- 4C
- Coffee - Minden ami kávé
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Giulia
- Zenebutik
- 155
- Forma-1
- Spider
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV