Blog
Reggel hirtelen nem ugrott be, hol vagyunk, milyen ágyban fekszünk és miért nem megyünk munkába. Aztán minden megvilágosodott - mert messze van :)))
A gyors zuhany után tipikus francia reggeli következett - bagett, dzsem, kávé, narancslé. Csomagolni nem tart szerencsére sokáig, amiért Évát nagyon becsülöm, más nőnek órákig tartana, ami neki pár perc. 8.35-kor elindultunk, a naviba Millau-t ütöttem be. Millau azóta nagy vágyam volt, mióta megépült.
Timestamp: 2007.09.10. 8:44, 13°C, 96448 km
Nagy út várt ránk, mégis kinéztünk egy megállót: Puy en Velay-t. Mikor megláttam az utikönyvben a hegycsúcson ágaskodó templomot, nem tudtam ellenállni. Jó kis reggeli testedzés volt felmászni a csúcsra, de megérte. Mindig is szerettem régi templomokban leülni egy pillanatra, kikapcsolni a kézzel fogható csendben és érezni az ódon falak adta biztonságot. Bár nem vallom magam hívőnek, ez a környezet képes előhívni az agy rejtett bugyraiból valami ősi, misztikus érzést, amit nem tudok leírni, de nem is fontos - egy a lényeg, fenn, ebben a templomban, egyedül mindentől csak egy gyertya mellett ez az érzés erősebb volt, mint bárhol és bármikor eddig. Nagyon jó hely volt.
Innen teljesen a Garminra hagytam magam, vigyen ahogy akar. És a Garmin vitt. Először le az útról egy sávos aszfaltcsíkra az erdőn keresztül, ahol a szembejövő mindig leáll, mert ketten nem férnek el, de nem baj, mert szemből senki nem jön. Sőt, erre senki nem jön, valahol a világ végén vagyunk megint. Aztán sorban bukkannak elő a kis falucskák, tehenek és tehénlepények között szlalomozunk 5 km/h sebességgel, nem létező utakon megyünk délnyugati irányban. A szlalompálya semmiség ahhoz, amit tekergünk, de egyre több gyalogos turista bukkanik fel, Margeride feliratok tűnnek fel, újra itt a civilizáció. Ennek még utána kell nézni, gondolom valami turistaparadicsom lehet. A sztrádára egyirányú úton vezet fel az Garmin, de úgysincs itt senki sem, megyek tovább.
Timestamp: 2007.09.10. 10:50, 14.5°C, 96518 km
Alig 178 km-t tettünk meg, de fárasztóbb volt, mint egy ezres az autópályán. Most újra két sáv van alattunk, tempomattal rohanunk előre és faljuk a kilométereket. Hol van már ez a Millau? Lassan akarjuk kiélvezni, ezért letérünk a pályáról és ledöcögünk a dugig megtelt városkába, autó hátán autó, az aranyos városka életét alaposan felforgathatta az új nevezetesség, bár az is lehet, hogy mindig is ennyien jártak ide. Ebédelünk, a háttérben kirajzolódik a világ egyik leghíresebb és legmagasabb viaduktja. Bár eredetileg az egyik láb alá akartam menni, mégis úgy döntök, hogy visszahajtunk és átmegyünk rajta, aztán majd meglátjuk. 5,4 EUR az átkelés ára és lám jól döntöttem, a híd előtt hatalmas parkoló és lehetőség van felgyalogolni és egy természetes teraszról fényképezni és gyönyörködni. Jól kigondolták, pontosan megtalálták azt a helyet, ahonnak a legjobb képeket lehet csinálni.
Millau. Nehéz leírni, ill. nem akarok az emberi erőfeszítés diadaláról esszét írni, inkább jöjjön pár száraz adat: a 2460 méteres viaduktot 7 pillér tartja, ami így együtt 290.000 tonna. A legmagasabb a kettes pillér, 343 méteres magassága több, mint az Eifel toronyé és csak 38 méterrel alacsonyabb, mint az Empire State Building, ami sokáig a világ legmagasabb épülete volt. További info: http://en.wikipedia.org/wiki/Millau_Viaduct
Egy nagy áom teljesülése volt ez, bár nem autóztunk felhők között, mint a legtöbb fényképen látható, azért nagy érzés volt. Mi viszont már azon törtük a fejünket, hova tovább. Egyelőre nem nagyon tudtuk, elindultunk déli irányba, hívott a tenger.
Timestamp: 2007.09.10. 14:05, 30°C, 96728 km
Fogyni kezd a gázolaj, ideje elhagyni az autópályát. Egy pici városkába térünk, a neve a homályba veszett, de két emlék maradt - 72 EUR a 60 liter gázolaj és felfedezem, hogy a tehénlepény szlalom nem múlt el nyom nélkül - az ablakig barna az autóm, így mosatunk is. A másik, hogy a piacon olyan isteni őszibarackot vettünk, hogy azóta is a számban érzem az ízét.
Újabb sztrádázás következett, míg meg nem láttuk a tengert. Ezért a 108 km-es szakaszért 7,5 EUR-t fizettünk, majd letértünk Andorra irányába.
Andorra az utolsó apró európai ország, ahol még nem voltunk. A Pireneusok szívében rejtőzik, határait hegyek alkotják. A völgybe csak két út vezet, az egyik keletről Franciaországból, a másik délről Spanyolországból. A francia út garantált gyilkos út, kb. 160 km-es szerpentinezés, ahol egyenes út alig van, minden kanyarog és kavarog, mindenki lassabb a lassúnál és ha megelőzök egy Ford Fiestat, garantáltan beragadok egy öreg Kacsa mögé. Esélytelen az előzés, esénytelen normális tempót futni. Ráadásul a bal első futómű is bemondja az unalmast, eddig bírta a kenés, úgy nyikorog minden kanyarban, hogy elnyomja a rádiót. A baj csak az, hogy ott nincs kanyar nélkül 1 méter aszfalt sem, így egyfolytában nyikorog. Utólag nem tudom megmondani miért, de nagyon nagyon hosszúnak tűnt az út. A másik oldalon nem szabad megfeledkezni a Pireneusok vad szépségéről, volt néznivaló bőven.
Timestamp: 2007.09.10. 17:45, 26°C, 97011 km
Megérkeztünk Andorrába! Az Andorrai Hercegség kb. 70 ezer lakost számlál, a természetes elszigeteltség ellenszerének az adómentességet választották, minek köszönhetően évente 9 milió turista áramlik ide az említett 2 úton. Adóparadicsomnak lenni nem könnyű, ill. valami foglalkozást találni kell a lakosságnak - ugrott be, mikor megláttam, hogy kb. 50 ember sürög forog a határon és olyan motozást mutatnak be, amilyet ma már csak filmekben lát az ember. A belépés díjtalan, a kilépés bizonytalan - mondaná Rejtő Jenő és ez Andorrában így van. Reggel jön a tömeg bevásárolni, ilyenkor 2 sáv vezet a fővárosba, 1 vissza, este cserélnek, 2 sáv vezet ki az országból, 1 be. Elég hosszú az út, lényegében az egész ország egy nagy dugó. Ráadásul minden sarkon rendőr (hadat üzentek a munkanélküliségnek?), aki az autókat tereli. Előnye azonban a gyalogosnak van, mégpedig hatalmas. Ahol gyalogos icipici jelet tesz, hogy át akar menni az úton, ott bizony minden autós azonnal fékez. Abszurd, ilyet sem láttam még soha és azt hittem csak elméletben létezik. Se egy bambulás, se egy hivalkodó kihajtás, se egy fontoskodó dudálás, semmi, csak a szent gyalogos sérthetetlen és megkérdőjelezhetetlen joga az úttestre lépni. Parkoló nincs. Vagyis van és sok van, de mind dugig tele. Szerencsére esteledik, sokan indulnak haza, így találunk helyet, gyalog folytatjuk tovább. Nagyon kellemes a séta, minden harmadik üzlet parfümöt árul, így olyan, mintha az egész város drága illattal lenne beborítva, az autókat egyáltalán nem érezni. Éhes vagyok, de az étteremben furcsán néznek rám: ha kell, egyek a bárban tapast (tipikus spanyol falatkák), vacsorát 19 előtt nem szolgálnak fel. Szégyenszemre marad a KFC. Mire megtömöm a hasam, már sötét van és nincs további tervünk. Egye fene, maradjunk itt.... Megpróbálok olyan hotelt találni, ahol van parkoló is, de nincs esélyem. Végül sikerül úgy intézni, hogy 6 EUR kedvezményt kapok majd a parkolásra a szemközti áruház parkolójában.
----
Költségek:
Autópálya 12,9 EUR
Gázolaj 71,8 EUR
Parkolás 15,5 EUR
Megtett távolság 685,7 km
Átlagfogyasztás 4.9 liter / 100 km
Átlagsebesség 74 km/h
Utazás ideje 8:55 óra
A teljes kirándulás adatai:
Megtett távolság 2043,8 km
Átlagfogyasztás 4.8 liter / 100 km
Átlagsebesség 91 km/h
Utazás ideje 22:12 óra
A kipofozás után nem voltam még teljesen elégedett az autóval, de ez nem állíthatott meg, hogy útra keljünk. Tudtuk, hogy merre megyünk, de nem tudtuk hova, egyszerűen autózni akartunk egy jót. Szeptember 9-re terveztük be az indulást, de 8-án délután már olyan lázban voltam, hogy este 8-ra hoztam előre az indulást. Így egy kis éjszakai vezetéssel reggelre már valami szép helyen lehetünk :)
A következő pár blogban megpróbálom összeírni napi szinten az autóval összefüggő kiadásokat és az emlékeket.
A 156 SW rögtön az elején meglepett. 7 év a 146-al megtanított mély csomagtérbe csomagolni, így nem vártam sok gondot, mégis sok meglepetés ért. Először is a pótkerék... Mivel eredetileg javítókészlet volt az autóban, amit nem ismerek el, számolnom kellett azzal, hogy a pótkerék plusz helyet foglal majd. A csomagtér alatti dobozba becsomagoltam mindent, ami egy kisebb javításhoz szükséges, 1liter olajat, 3liter ablakmosót. Jó nagy doboz, sok minden befér. A csomagtér messze nem olyan mély, mint a 146 esetében, viszont a 380 liter helyett csak 360 literes, ami már majdnem viccesen kicsi. És itt jött a meglepetés, a műanyag ládánk, a két utazótáska és a pótkerék simán befért egymás mellé és mikor Éva kijelentette, hogy minden be van csomagolva, még mindig nem volt tele a csomagtér. Rögtön jobb kedvem lett, nem szerettem volna az utat azzal kezdeni, hogy fele cuccot otthon kell hagyni. Pár dolgot, mint a takarók, vánkosok, fényképezők, ital, könyvek mindig a hátsó ülésre rakunk, így teljesen kompromisszummentesen indultunk útnak. A navit csak "biztonság kedvéért" belőttük Bécs irányába.
Timestamp: 2007. szeptember 8. 20:29, 15 °C, 94982 km
Indulunk!!!!
Timestamp: 2007. szeptember 8. 20:56, 15 °C, 95013 km
Az első megálló Pozsony, tankolunk. 2261,4 Sk az 59,51 liter gázolaj és 255 Sk volt a tíz napos osztrák matrica. Most már elég a vacakolásból, viszlát Szlovákia.
Timestamp: 2007. szeptember 9., 95274 km
Nem is olyan jó az éjjeli vezetés, szokni kell még a 156-ot, a 146 zöld sejtelmes fénye után olyan a vörös műszerfal, mint a zártosztály, ráadásul minden világít, bárhova néz az ember. Tíz perc pihenő után megyünk tovább, szakad az eső. Helyenként 90-el megyünk csak, nem lehet látni semmit. 4.30-kor már káprázik a szemem, még mindig szakad és még csak Salzburgnál járunk. Alszunk egyet, ennek nincs értelme. A Rosenberger parkolójában állunk le, lecsavarjuk az üléseket és már alszunk is. Vagyis az Éva, én nem tudok elaludni, mert a hátsó ajtó aljában csöpög az eső. Valami gond lesz itt, majd otthon szétszedem. Alig másfél óra kellett, hogy frissebb legyek. Az eső még mindig esett, de már be lehetett a tempomatot állítani 140-re és normális tempót lehetett menni.
Egy sort biztosan megérdemel ez a tempomat dolog. A sebességtartó automatika számomra sokáig egyet jelentett az amerikai marhaságokkal és soha nem akartam ilyet az autómba. Nos, ez most nagy megváltozott. Mikor Szicíliát autóztuk körbe, emlékszem teljesen begyulladt az Achilles in a jobb lábamon és többször szenvedtem, mert a gázpedált mozdulatlanul tartani több száz kilométeren át nem olyan egyszerű dolog, mint az a többségnek tűnik vagy tűnhet. Ehhez képes a tempomat annyira megkönnyíti ezt a dolgot, hogy tényleg teljes mértékben a többiekre lehet koncentrálni. Arról nem is szólva, hogy megfelelően erős motor esetén a beállított tempót hegyen völgyön át tartja, ami főleg a völgyekben fantasztikus, hiszen nem kell a féken állni és azt koptatni. Nem győzöm dícsérni ezt a vívmányt, ezen túl minden autómban ott lesz!!!
Timestamp: 2007. szeptember 9. 6:15, 12 °C, felhős, 95525 km
Utunk Münchenen keresztül vezet, gyorsan próbálok egy végsebesség tesztet - aki ismeri azt az utat, tudja, hogy teljesen egyenes 3 sávos útról van szó, az egyik legalkalmasabb pillanat egy ilyen tesztre. Sajnos fényképeztem, GPS-t figyeltem, vezettem, így nem tudom, mennyit mutatott az autó, de GPS szerint 205 km/h volt és még nem volt vége. A mutató 210 felett volt, de biztosan nem lépte át a 220-at. Egyébként a sebességmérő meglepően pontos, ha a GPS szerint beállítottam az automatikát 130-ra, a sebességmutató 135 körüli értéket mutatott. 136 km/h (GPS) esetén mutat kereken 140-et. Ez a pontosság az egész tartományban jellemző.
Timestamp: 2007. szeptember 9. 7:18, 95586 km
Jó dolog keveset aludni, csak azután hiányzik a kávé. Gázolaj még vagy egy rakás, de már nem bírom ki a következő tankolásig, gyorsan bekapunk egy-egy osztrák capuccinot. Nem olyan, mint az olasz, de segít. Most már figyelhetek arra, hogy kiszúrjam az utolsó oszták benzinkutat, a svájci gázolaj az Internet szerint jóval drágább.
Timestamp: 2007. szeptember 9. 8:55, 95731 km
Rögtön a határ előtt elcsíptem egy AGIP kutat, 53 EUR a 48,89 liter gázolaj és 30 EUR a 40 frankos éves svájci matrica. A határon meglepően simán átengednek, svájci határon nem ehhez voltunk szokva. Ha Svájc, akkor szigorú speed limit, a tempomatot rögtön 120-ra kapcsolom át. Itt az ideje a reggelinek, Éva fantasztikus vesepecsenyét csomagolt kenyérrel és paprikával, hibátlan. Még a koszos és büdös WC sem tudja elrontani ezt a napot. A svájciak tanulhatnának az osztrákoktól (ebben...).
Timestamp: 2007. szeptember 9. 10:06, 95838 km
Elzúgunk Zürich mellett, mindenhol veterán amerikai autók, biztosan találkozó van a környéken. Nem szeretek semmit, ami amerikai, de a Cobrák, 67-es Mustangok és Eleanor megdobogtatják gázolajban ázó szívem. V8 az V8, huh.
Közben kezdek ideges lenni, lassan fogynak a kilométerek, legszívesebben lepadlóznám a gázpedált, égnek áll a hajam a tempótól. 130-ra állítom a tempomatot, egy picit jobb...
Timestamp: 2007. szeptember 9. 12:45, 96118 km
Végre megérkezünk Genfbe, már azt hittem soha nem jön el ez a pillanat. Uticélunk a Hotel Beau Rivage, az a hotel, ahol Sissi lakott élete utolsó napján és az a hely, ahol 1898 szeptember 10-én Luigi Lucheni olasz anarchista szíven szúrta. Bécsben láttuk a tőrt, Budapesten a ruhát, most eljöttünk megnézni a színhelyet. A Garmin segítségével gyorsan megtaláltuk a hotelt, majd 300 méterrel arrébb az állomásnál nagy parkolót is.
Az ideális az lett volna, ha éjjelre itt maradunk, de az 1300 EUR-os ár picit elriasztott :) Pedig ebben benne volt a reggeli is :))) Aki ismeri Svájc tóparti városait, sok meglepetést nem talál Genfben. Ideális város ideális környezetben. Elöl a hatalmas tó, melyből hatalmas vízsugarak törnek fel, hogy így frissítsék a levegőt, hátul meg a behavazott hegycsúcsok fantasztikus sziluettjei. Mindenhol mosolygó, kedves emberek, drága autók, nyugalom, tisztaság. Imádnivaló városka, ahova mindig öröm lesz visszatérni, gondoltam, pedig ekkor még nem is sejtettem, mi vár.
A hotel fényképezése után kigondoltuk, hogy jó lenne pontosan megtudni, hol is történt a gyilkosság, találni pár emléket. A hotel viszont egy igazi luxushotel, riasztó és ijesztő volt a gondolat, hogy magunkfajta turisták odaálljanak. Sokak szerint ez csak a volt kommunista blokk országaiban élő frusztáció, amit le kell győzni és túl kell rajta lépni, én viszont nem szívesen tolom oda a képem, ahol nem várnak szívesen. A hotel bejáratánál két komornyik tekerte a forgóajtót, nehogy a vendégek megerőltessék magukat. Gondoltam szóba elegyedek velük. Az első meglepetés akkor ért, mikor kedvesen visszamosolyogtak és a fiatalabbik elmesélte az egész gyilkosság történetét, elárulta, hogy átellenben a parkban Sissi szobrot találunk, ami lényegében az egyetlen emlék Genfben a császárnéra. Mikor a történet végére ért, megkért, hogy fáradjunk be a hotelbe és kérjünk információt a recepción. Beléptünk a márvány-arany palotába, mely 1865 óta kényezteti az ide látogató vendégeket (http://www.beau-rivage.ch/). A recepción azt vártam kiröhögnek, de ugyanolyan kedves udvariassággal foglalkoztak velünk, mint az itt lakókkal. A kiscsaj egy kis türelmet kért, majd távozott. Pár perc múlva egy köteg papírral tért vissza, melyben a hotelről és Sissiről találtunk információt, képeslapokat kaptunk majd megkért bennünket, hogy kövessük - a hotel ugyanis máig Sissi szobának hívja az első emeleti lakosztályt és ha nincs vendég, szívesen megmutatják bárkinek. Így történt, hogy megcsodálhattuk a vastag szőnyegeket, az ágyat, melyben Sissi aludt, a széket, amiben ült és pár személyes tárgyát is - kalapot, kesztyűt. Éva teljesen el volt varázsolva, én meg nem hittem a szememnek :) A kiscsaj tíz perces kiselőadás után csodálkozva rám szólt, hogy fényképezni nem is akarok? Nekem se kellett több, készült pár fotó, majd az ajándékokkal távoztunk. Őszinte leszek: könnyek voltak a szememben a szívélyesség, kedvesség láttán, nálunk még felkel párszor a nap, mire eljutunk idáig, és a mosoly nem csak számító kötelező mosoly lesz - ha lesz egyáltalán.
14.00-kor kigondoltuk, hogy ennyi elég volt Genfből. Az állomásnál még belefutottunk egy mini drog razziába vagy valami ilyesmibe, majd egy eléggé szétvert, útépítésekkel teli úton pár perc alatt a határon voltunk. Senki sem nézett ránk, ha nincsenek az épületek, észre se vettük volna, hogy francia földön vagyunk.
Timestamp: 2007. szeptember 9. 14:45, 96138 km
Sztrádán száguldunk, előttünk az Alpok, a távoli völgyben Svájci városkák. A franciák is kényesek a sebességre, de a 150 nem túl sok itt, egy 15 perces pihenőt tartunk, ahol elfogyasztjuk az utolsó hazai falatokat. Egy jó kávé is kéne, de ez nem Olaszország, a Nescafe nem szólít meg, így szomorúan állunk tovább. Milyen pihenőhely az, ahol nincs egy presszógép? Az út alatt kinézzük, mi legyen a következő állomás, a választásunk Vienne városkára esik. 13,60 EUR-t fizetünk a 122 km-es szakaszért.
Timestamp: 2007. szeptember 9. 16:45, 23,5 °C, 96307 km
Vienne kisváros, alig harmincezer lakossal, mégis azzal büszkélkedik, hogy sehol máshol nincs egy helyen annyi építészeti emlék, itt. Már Krisztus előtt letelepedtek itt a rómaiak, aminek több emlékét is láttuk. A 13 ezer férőhelyes amfiteátrum egykor a legnagyobb volt francia földön, a Temple d'Auguste et Livie korintoszi oszlopai úgy bújnak meg a lakóházak között, hogy tátva marad az ember szája, mikor váratlanul belebotlik. Mi az összes látnivaló közül a képen látható Cathedrale de St. Maurice középkori épületét szemeltük ki. Az út felől sima kis katedrálisnak tűnik, furcsán keverve a román és gótikus stílusokat, belépve azonban alázatot érez az ember, mikor sétálni kezd a 900 éves falak között. Érdemes volt itt megállni, a két óra alatt valóban sok emléket szedtünk össze.
Timestamp: 2007. szeptember 9. 18:20, 96340 km
St. Etienne. Ideje pihenni egyet, majdnem 24 órája úton vagyunk. St. Etienne iparváros, látnivaló úgysincs sok, Lyonba meg már nem akaródzik menni. A Garmin hotelt keres, ágyba zuhanunk és már alszunk is...
----
Költségek:
Autópálya 51 EUR
Gázolaj 119,40 EUR
Parkolás 2 EUR
Megtett távolság 1358,1 km
Átlagfogyasztás 4.7 liter / 100 km
Átlagsebesség 101 km/h
Utazás ideje 13:17 óra
Tegnap megkapta a drágám a Selenia Racing-ot.Remélem tetszik majd neki,és meghálálja a törődést.(167.900 km)
4 napja van benne az új oil.Eddig még nem hallottam a vez.mód hangját!Pedig már elég gyakran hallottam a "dieselt" olajcsere előtt.És mintha könnyebben járna a moci is.Ez furcsán hangzik,de így van.Ezentúl szerintem ezt kapja majd!
Ja,a képen az én QV-m,haver(TIbor) Ti-je,és tesóm boxija van olajcserék közben.
A vezérlés módosító kipipálva,de nehogy nagy legyen az öröm,hidrotőkés is a kicsike,mint kiderült...A trapézkar kifogott rajtunk!Egy szerencsétlen csavaron múlott,aki úgy odagyógyult...szóval ma ez már nem fér bele.
Már kb. fél éve használom az utólag beépített kartámaszt.... Elégedettségemnek hangot és képet is adok hezitáló cartársaim segítségére. (sajnos takarítani nem volt időm előtte..szóval a kocsi koszos..ezért elnézést) Nekem bejön a kartámasz, párom nem szereti annyira, de erre az esetre felhajtható. Persze kezdetben fura a váltás csuklóból, de most már hiányzik, ha nem támasztom le a könyökem.
tegnap korán keltem mert az apumat vittem a telephelyére.miután kiraktam,indulás haza,de megálltam 1 boltban.visszaszáltam a kocsiba,indítani akartam,de nem indult.megadta magát az üzemanyagszivattyu.Reggel fél 10-töl este fél8-ig álltam az út mellett,telefon nélkül.szerencsére jött a spanom és hazahúzott.ma szerelés a program.....
Készülöben az install! Még pár aproság azt lehet nyomatni neki! Láda beszabás,kárpitozás stb. Minden a maga idejében! :)
Tegnap megvolt a 180,000es olajcsere a nagyvadnál. Valvoline Max-Life 15W 40 + szürö természetesen
Új segítőtársam lett az utakon, egy okos barát, amely jóképű, formás, kellemes hangú és igen segítőkész, valamint fáradhatatlan. A neve : Blaupunkt TravelPilot Lucca 3.3 :))
Még az ismerkedésnél tartunk a kapcsolatunkban, de én máris szimpinek tartom, bízom benne h hasonlóképpen érez irántam és jókat utazunk majd együtt:))
