Blog
Elkezdtem az autó felkészítését a szezonra. Beszereztem egy új gyertya készletet és légszűrőt, természetesen mindkettő gyári :)


Csomagfedél elkeszült
Első középkonzol rögzítő pontok megragasztva
Hátsó középkonzol kicserélve
Nyikorgásmentesítő szalag a bőrülésen és környékén valamint a közepkonzolnál felragasztgatva
Jobb küszöb spojler harmadszorra is felragasztva (3M most már
Hűtővíz kiegyenlítő újra cserélve
Ûj Akron motortamasz beépítve
Motorbak felújítva
Téli gumik a 16"-os Teledial keréken felkerültek

Ez a történet sokszoros tanulsággal bír.
Kimértem a motor oldali bak által okozott lógást. Azt feltételeztem, hogy a váltó oldali jó, amit azért tettem mert a komám cserélte azt az autóján és 4mm-rel lejjebb lógott, mint az enyémen. A második ok pedig az alábbiakban derül ki.
Tehát kimértem. Vonalzót tettem a sárvédők élére, pont az első hengersor hengerfej és fedél közötti éle felett. Ahhoz az élhez mértem a motorblokk lejtését (az autóban kereszt irányban). Ez az él párhuzamos a főtengellyel, ami meg párhuzamos kell legyen az autó Y tengelyével (autó első, hátsó tengelyével is). Ez feltételezés, de minden jel arra utal, hogy ez így van. A légbeömlő egyébként lejt, ahhoz mérni nem praktikus. A vonalzótól tolómérővel 2.25mm lejtést mértem az autó jobb oldala felé 370mm hosszon. A bakok 980mm távol vannak a nyúlványokon, ebből arányosan adódik a ~6.0mm lógás.
Az új motortámasztó 5mm emelés szükségét mutatta, úgyhogy megnyugodtam: 5-6 mm hiányzik és ebből is meg a lejtés mértékéből következik, hogy a váltó oldali bak közel gyári méreten van.
Ahelyett, hogy kiszedtem volna a régit a Lángnál 9eHUF-ért szereztem egy 156 1.9, 2.4 Jtd motorbakot, pont olyat, amit a totallyalfa is átalakítva árul. Gondoltam ezt kicsit farigcsálva, jó lesz. Két iterációval gondoltam megoldani a dolgot. Első lépésben 15mm-re kértem, hogy rövidítsék le a nyakát maróval, ami a terhelt, megnyúlt gyári bak méretére hozta. Kb. még maradt 5-10mm, amit le kell szedni. Beszerelem, a pontos nyúlást meg kimérem, majd újabb rövidítéssel be lehet állítani. Figyelem a tájolók pont 90 fokkal vannak odébb, én nem vettem észre a fényképek alapján…
A motor tartó konzolt fel kellene fúrni, hogy átmenjen rajta a 12-es csavar, ami a Jtd cucchoz való. A Jtd bak teteje zárt, egyszerűen nem átalakítható 10-esre. Talán meg lehet csinálni, de ebbe nem másztam bele. Itt egy kicsit félre raktam ezt a vonalat, mondván ferdén tudnám csak átfúrni, le meg nem szerelem a konzolt.
Úgyhogy elkezdtem nézegetni a gyári cuccot. Rozsdás a vas főleg belül, de egészséges a gumi. Öreg veterános nem ijed meg elsőre a rozsdától mert tudja, kb. a térfogata 8-szorosa a tiszta vasnak. 2mm rozsda ~0.25 vas. Fúrtam két furatot a legmélyebb pontra, ezzel ellenőriztem, hogy van-e húsa még. Van, 2mm+ ( a 3.0-ból), az elég lesz. A furatok meg vízelvezetőnek jók lesznek. Durva, hogy nincs gyári vízleeresztő furat, mint a váltó oldalon. Ezért ebben nyakig megáll a víz és a gumi fölötti alátétet meg is ette.
Szakibácsihoz elvittem, leszúrta a 6mm-t a nyakról, de nem kellett volna. Akkor esett le, hogy a gumi feletti 2-es alátét szerű támasztó lemez eredetileg alapvetően sík volt némi rádiuszokkal és csak a rozsda gyengítette meg és deformálódott enyhén kúpossá (utolsó kép mutatja az elterést egy tökéletes bakhoz, amit kölcsön kaptam, kicsit későn). Így kb. a 6mm ereszkedésből 3-4mm-ért lehet felelős. Már nem volt mit tenni, a kúpos profilt kellett lemásolni az új támasztó lemezre. (vagy gyári sík profil a támasztóra és hézagoló alátét megy a motortartó konzol teteje és a bak alja közé)
Kipróbáltam és azt mértem, hogy 2mm-rel magasabb lett, így a felső támasz sem stimmolt igazán.
Bekerült 2.5 vastag alátét a konzol és a bak közé. A méret tökéletes, a felső támasz lazán befért. Minden klapp.
Tehát a gumi fölötti tamasztó alátéttel beallítható lett volna az egész. Ez most nem így keszült el sajnos. Próbaút megvolt, pipa.




Vettem egy lambdaszondát, mert tavaly a diagnosztika mutatta meg, hogy kezd haldokolni, most meg is adta magát. Plusz 2 új idexet előre, mert leesett az egyik, és filléres volt az új. Közben a szerelő kipucolta a szelepet is, hát mint régen úgy húz és halkabb lett végre.
Tegnap befejeztem a teljes belső ápolást Autoglym cuccokkal tisztítva és balzsamozva a teljes bőr állomány. Csak dicsérni tudom ezt a termék csoportot.
Amióta megvettem 90%osan ismertem az autó teljes előéletét új kora óta. Pár napja viszont sikerült beszélnem az autó első tulajdonosával (helyesebben mondva a 2. Tulajjal aki az első tulaj fia). Az autó a fiat alfa Romeo Magyarország bemutató autója volt. Az Autóház Boldizsár helyezte forgalomba 2003.07.10.en. Tesztautokent jópár újságcikk készült róla. Innen került át a Csíki Begeekhez akik 2006.04hoban értékesítettek 22.000kmel a Béla Epespajanak. 3 év gondtalan használat után elszakadt a vezérlés( sajnos Béla bevallása alapján is ennek a cseréjét hamarabb el kellett volna végezni rajta). Az autó ez után 3 év pihenésre kárhoztatott. 2013ban Béla átvette Édesapjatol és Robert Geierek találtak hozzá egy donort aminek a hátulja sérült de a hajtás teljesen épp. Az osztrák gép(ami még mindig ott van Roberteknel legalábbis ami maradt belőle) is hasonlóan keveset futott alig volt benne 70.000km. A komplett hajtasat megkapta.( Ezt a gépet én személyesen is megnéztem, lekérdeztem illetve amit lehetett még kimentettem belőle de erről már írtam blogot). 2018ig használta . Ebben az évben eladta annak a tulajdonosnak akitől én vettem. Neveket azért nem említek itt részletesen mert nem kérdeztem meg őket arról hogy megemlithetem e őket a blogban.2019 óta én intézem a sorsát és mentem meg az enyészettől...😉

Eljött az első, vásárlás utáni nagyobbacska szervíz ideje.
Az alábbiak lettek cserélve
- Vezérlés, vízpumpával
- Főtengely szimering
- Vez.tengely szimering
- Hűtőközeg
- Motorolaj (Motul 8100 Eco Clean 5w30)
- Olajszűrő
- Levegőszűrő
- Pollenszűrő
- Gázolajszűrő
- Termosztát (Behr - 88)
- Egr hőcserélő
- Új alsó motorburkolat
- Hosszbordás szíj
- Hosszbordás feszítő
- Hosszbordás vezető x 2
- Főtengely szíjtárcsa
- Nem volt fűtésem (Levegős volt a rendszer, ez is orvosolva lett)
Nemsokára jöhetnek az egyéb, nem SOS dolgok.
Főtengely ékszíj tárcsa ismét megadta magát.
Kb.50 ezret bírt az előző. 236.000 km
Ismét látogatás Várpalotán csörinèl, kicserèlte a gyertyákat és a bal hátsó rugó törèse miatt a kèt hátsó rugó cserèlve lett a hátsó ülèst rögzítő egyszerhasználatos patentokkal együtt.