Blog

>> Szervizystuc // Alfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2022-10-30

Tegnap hazatért az autó, így több, mint 2 hónap után. Lekerült a felirat az oldaláról, meg az ablakokról is leszedtem pár matricát. Lehet, hogy lesz majd másik felirat, egyelőre nem döntöttem el. Csillivilli, nagyon tetszik az autó! Viszont hogy, hogy nem, de a hosszú állás alatt az akku megadta magát. Ami azért bosszantó, mert még nem volt 3 éves, és korábban 5 és fél évet is bírt az Exide Premium. Így ez most csalódás. Akciósan Varta Black Dynamic került bele, remélem, hogy ez tovább fogja bírni!

Tegnap bedobta az autó a csekkendzsint. Már vártam, mivel évek óta nem világított a lámpa. Gyors kiolvasás, atmospheric pressure és boost presure sensor hibákat jelzett az app, amik törlés után egy-két indítással visszajöttek, úgyhogy mindenképpen valósnak tűnt a dolog. Gyors utánaolvasás után a MAP szenzorra gyanakodtam, amit az is alátámasztott, hogy sokszor még indítás előtt, a gyújtás ráadás után már kb 0,2 - 0,3 bar töltőnyomást jelzett turbótöltés műszere. Pár indítás után annyival rosszabb lett a helyzet, hogy valószínűleg még a töltést is levette, alig volt ereje a motornak.
Mivel Nápolyban vagyok hosszabban az autóval, éppen egy hosszú hétvége alatt, nem nagyon örültem, de volt még egy reményem, hogy csak elkoszolódott. Kiszereltem reggel, és tényleg! Teljesen befedte a mocsok a jeladót. Tisztítás után, mintha új lenne megint.

 
>> EseménytheBanyai // Alfa 147 1.9 JTDm 16V // 2022-11-02

Elkelt. Nem is volt eladó, elégedett voltam vele, nagyon szerettem.

Nagyon extrás, marha erős, keveset fogyasztó kocsi. Meg azért nagyképűség nélkül elég jól sikerült az összkép :D
Az ültetés miatt kicsit macerásabb, de az évek alatt azért ezt megszoktam.

Egy barátom autót keresett, és végül megvette tőlem. Vicces, mert az előző 3 autóm is így kelt el. :D

Hogy mi lesz helyette a munkás, cipekedős, azt nem tudom fixen, vannak gondolataim, valószínű 10év után letérek egy kicsit az olasz autók útjáról :)
Olyan projectben vagyunk, hohgy jó nagy cuccolós verda kell, lehetőleg vonóhoroggal . (Mitsubishi Lancer IX Wagon) Azért látszik itt is,hogy picit ritkább autót keresgépek, nem egy passatot....

4hónapot volt meg és 2300km-t tettem meg vele.

update: Lancer lett.

 
>> EseményKócosw // Alfa GT 3.2 V6 24V Distinctive // 2022-10-28

Kristóféknak köszönöm a frankó videót. A 156 után a GT is sorra került.
https://youtube.com/watch?v=EBfdGhZiQt0&feature=share&si=EMSIkaIECMiOmarE6JChQQ

 
>> Eseménynemmate // Alfa Giulietta 1.4TB Super // 2022-10-28

Ma elértük a 30.000-et, Fehérgyarmat felé Újfehértón. Remélem még a ennek a 10x-esét beletehetem.

 
>> SzervizV.Tomi.145-146 🍀 // Alfa 146 1.6 Twin Spark // 2022-10-28

Meglett mostmár ténylegesen a beázás helye. Gumi tömítés vége alatt az eredeti tömítés megrepedezett. Átlátszó tömítővel javítva.

 
>> SzervizV.Tomi.145-146 🍀 // Alfa 146 2.0 TD // 2022-10-28

Téli szett felkerült

 
>> AutóápolásKristyon // Alfa Giulietta 2.0 JTDm Sportiva TCT // 2022-10-27

Felraktam a téli kerekeket.
Óra állás: 152951Km
Nyári gumikban: 15564km (2szezont futott)
A téli kerekekben ismeretlen, nálam idáig 10387Km (2szezont futott)

Korábban felfedeztem olajszivárgást, úgy tűnik, hogy a vákumkamrát, és az EGR hűtőházat összekötő csó a ludas. Alapból egy nagyon lágy gumicső volt ott mindenféle rögzítés nélkül, ezt lehúzva olaj folyott ki belőle. Ebben sem vagyok biztos, hogy normális, de kicseréltem egy sokkal masszívabb gumicsőre, egyenlőre ezt a vákumkamránál egy aba bilincsel rögzítettem is, és lepucoltam féktisztítóval a környéket, ha újra folyna, lássam honnan.
Közben felfedeztem a TCT váltó szűrőjét, gondoltam akkor ezt is kipucolom, de megbontva kristálytiszta olaj folyt belőle. Igy az összes olajat le sem engedtem, és a szűrőt sem vettem le takarításra. Így is kb. fél liter olajat töltöttem utánna.

>> AutóápolásNémeth Lajos // Alfa Giulietta 2.0 JTDM-2 Distinctive // 2022-10-27

Külső mosás, waxolás, felni tisztítás, gumiápolás. Belső műanyagok nano-bevonata és bőrápolás.