Blog
Végre eljött a tavasz és vihettem az autót (0311) az ilyenkor szokásos kerékcserére (1.580Ft !). Aztán ha már ott jártam lecseréltettem az olajat (3.690Ft) az Ofitól rendelt Selénia 20k 10W40-esre. Meg hát ami vele jár: olajszűrőcsere (1.390Ft) és levegőszűrőcsere (1.590Ft). A nem rég Erhardtól vásárolt hátsó lengéscsillapítók is bekerültek a helyükre, nem kevés munka árán (18.000Ft). A srác, aki csinálta, azt mondta, az olaszok inkább maradtak volna a pizzánál.. :) De természetesen itt is dícsérték a vasat.. úgy látszik ez már elmaradhatatlan. :):P Minden hozott (azaz vitt:) anyagból készült (eredeti gyári szűrők + olaj + monroe lengéscsillapítók), tehát a feltüntetett árak munkadíjak. A futóműállítás elmaradt, mert a bal első axiálcsukló (így nevezték:), gondolom kormányösszekötő (?) cserére érett, így kevésbé tudták volna jól beállítani, és a cseréje után meg mégegyszer kellene, úgyhogy az egy legközelebbi alkalomra maradt. De legalább kérdezés nélkül jól döntöttek, azaz nem fizettették ki velem kétszer az állítás árát. Egy jó pont. Sokkal jobb, azaz puhább lett az autó futóműve, a kátyúkat jól kezeli, már nem annyira feszes, mint a korábbi keményített (+50%) gátlóval (ami mellesleg prat002 gépében fog tovább élni). Más.. de egyelőre tetszik. Bár a nyári kerekek (17" Pirelli P Zero Nero) hangosabbnak tűnnek a télinél.. (15" Michelin). És nem utolsó szempont.. hogy lemértem a kerékív magasságokat csere előtt és után. Előtte benne voltak a kerekek a hátsó ülésen és a csomiban, lusta voltam kiszedni:)
De íme a számok: BE 62,3 JE 62,3 BH 62 JH 61,3.
Kerékcsere és lengéscsillapítócsere után: BE 63,8 JE 64,2 BH 65,2 JH 64,8.
Ami feltűnt, hogy elöl más érték lett. Azaz nem maradt egyforma, ezt nem értem miért, ugyanúgy a garázsban mértem, tehát nem volt egyenetlenség. Hátul ugyanúgx eltérő. Már nem voltak bent a kerekek, csak a láda a csomiban, meg félig a tank, ami szerintem ráadásul középen van és az autó vízszintesen állt. Az első lengéscsillapító cserénél Erhard mondta, hogy magasabb lesz az autó valamennyivel, ne ijedjek meg:) Gondolom itt is fog még süllyedni a hátulja, de ezek a számok már jobban tetszenek. Egy szó mint 100, jobb lett az autó és elvileg a stabilizátorok se szorulnak cserére, se elöl, se hátul.
km óra állás: 158.411km
A téli gumikat idén 4.387km megtétele után cserélték a nyáriak. Eddig összesen három telet használtam a téli gumikat, összesen 7972km-t megtéve. Ami még mindig nem sok. Szerintem. Igaz, idén többet mentem vele, mint az előző két télen összesen.
Olaj és szűrőcsere 18.023km után.
Fék nagyszervíz. Új első tárcsák és betétek valamint a hátsó tárcsák fel lettek szabályozva és kapott új betéteket. Ezen kívül le lett cserélve az összes fékcső és a fékolaj is.
megkapta a vadonatúj téligumikat, valamint cserélve lett a tolatólámpa izzója.
minden egyebet a drága ex-tulaj elvégeztetett rajta alaposan pár ezer km-el ezelőtt :)
Jemen riasztót kapott, amit ugyan először csúnyán elcsesztek, de szerencsére ma korrigálva lett a hiba (köszönet érte Bazsinak :)) és mától fel van szerelve egy egy Caesar riasztóval végre. Tervben van hamarosan egy váltózár is...
Már nagyon érett volt a csere, úgyhogy kapott Kis Sárkány egy pár jó féle textar fékbetétet. Hát ég és föld... :)
Hamburgba kellett volna mennünk, de a Bosh ördöge másképp döntött. Történt, hogy az ausztriai Riedl közelében az autópályán sebességet váltottam és a kuplungpedál lenn maradt.
A közeli parkolóba kigurulva egyértelművé vált, hogy nagy a baj. ÖMTC-t kihívva a diagnózis: alsó munkahenger...
Bevontatott a riedli Alfa szervizbe. Ott szétszedték és megállapították, hogy a nyeles tengelyen lévő munkahenger (Made in Germany) összeroppant, elment az olaj és a nyeles tengely megdarálta. A kuplung tele olajjal és forgáccsal, cserélni kell.
Másnapra megjöttek az alkatrészek és összerakták a Vasat.
A várakozás közben két Alfán akadt meg a szemem a szalonban...







Ma ki lett cserélve:
vezérműszíj, feszítőgörgővel, vezetőgörgővel, Vízpumpa, motorkitámasztó bak, gázolajszűrő, pollenszűrő, olaj, olajszűrő, levegőszűrő, meg a hűtőfolyadék is.




Ismét eltelt 1 év, 60.500km... tehát irány a szervíz! :) Az eddigi legnagyobb (vezérműszíj, görgők, vízpumpa, olaj, olajszűrő, levegőszűrő, pollenszűrő, gázolajszűrő, váltóolaj, akkumulátor, illetve mp3-as gyári fejegység) természetesen Csörinél zajlott a művelet! :)
Sajna az alsó turbócsövem elöregedett és kirepedt, szal cserés. Egyenlőre beragasztva a repedés, amíg az új meg nem érkezik félgázzal járok hogy ne füstöljön a gép! :)







