Blog
Mai napon megejtettem a klímatisztítás bonyolult műveletét. :) Mivel ez az első olyan kocsim amiben van klíma, így kicsit félve álltam neki a dolognak, hogy tele nyomjam a szellőzőjáratokat habbal.
Követtem az utasításokat, és minden rendben ment, ahogy annak lennie kell. Kicseréltem a pollenszűrőt is Aktívszenes szűrőre. Tök jó még képekkel tűzdelt leírást is kaptam hozzá :) nem mintha nem találtam volna meg magamtól is. :) Most már csak fel kell tölteni gázzal, és hűsölhetünk. :)
Km : 135 670






Ciao!
Újabb felújításba kezdtem.
Klíma kompresszor szárító szűrő , hosszbordás szíjszett , vízpumpa.
Ez volt a terv.
A végére csak a kompresszor lett lecserélve a szűrővel.
Ugyanis a vízpumpa a vezérmű mögött van arra már nem volt idő.
A kompresszorhoz lökös , burkolatok le. (Egyúttal megnéztem a hosszbordás szett állapotát, csapágyak jónak tűnnek, csak a szíj van enyhén beszakadozva. Ettől még csere.) Le viszonylag könnyen jött és nem sok olaj volt benne. Bele törölve kissé koszosnak tűnt, de azt mondták ez már csak ilyen. A rendszer átmosását nem vállaltam, viszont kapott vadi új szárító szűrőt, ami a tetején lévő csavart kitekerve gond nélkül távozott a helyéről. Nos az új kompresszor felfogatásával annyi volt a plusz, hogy a régiről át kellett tenni az átmenő csavar betéteit és némi ügyeskedés után ketten fel tudtuk rakni. A gond annyi, hogy eléggé feszül, de viszonylag könnyen hozzá férhető. Mindenképp ajánlott a tömítés csere, mert a kivezetés takaró lemeze elnyomja és ott szivárogni fog. Erre a klímásnál jöttünk rá, gyors csere majd teljes műszeres eljárás és tökéletesen teszi a dolgát. Igaz csak 1.75-nél kapcsol a ventilátor, de jó kis 5 fok alá hűt.
Km : 122727
Következő menet elméletileg 06.29.
Vezérműtengely , főtengely , váltó tömítések , hosszbordás szíjszett , vízpumpa , komplett kuplung , váltó - motor - szervó - fék olajak, szűrők cseréje.
Most pedig fényezőnél a kicsike...
Jah a Nastro Azzurro nagyon finom... :)
Ciao!











Hátsó féktárcsák, -betétek kuka, szarrákoptak, kézifék kötelek kuka, nem lehet beállítani rendesen hogy fogjon faszán, de kiengedve ne fogja a kereket, fékolaj kuka, levegős a rendszer és ráadásként sikerült állatkodós kedvemben felforralni párszor, aztán volt hoppá...
Ezenkívül lambdaszonda kuka, vettem új gyári Bosch-t, okádja a kipuff a benzinszagot, és az 1.4-em fogyasztását egy 2.0 se biztos, hogy megirigyelné, meg még másik nyolc ok ami a halálára utal... Vettem váltóolajat (szarnak pofon), mikor megtudtam, hogy a szinkrongyűrűk, hüvelyek stb milyen árban vannak úgy voltam vele most erre futja. Ajánlottak egy Xado adalékot, ami állítólag jó a kopott váltóhoz, meg is vettem (szarnak mégegy pofon). Lehet, hogy olajcsere előtt a házat ki is pucolom. Igazából egy korának megfelelő váltóm van, csak a kurva maximalizmus... Nehezen veszi a hátramenetet, néha kuplung fel, majd újra ki, és zavar hogy 40-50nél visszaváltásnál lassan szinkronizál a kettes (vagy néha 40-50 felváltás kettőbe :D ) és a kulissza is kopott kicsit + elfáradt az egyik tartóbak.
Ezek holnap kerülnek itthol cserére, ezeken kívül vettem Champion gyertyaszettet, mert olcsó volt, az enyémekben meg már úgyis nagy a hézag, és vettem egy szelepfedél tömítést. Ezeket majd vezérléssel, vízpumpával és vez.móddal együtt cserélem valamikor a hónap vége fele és akkor jó ideig nem kell a kocsihoz nyúlni... csak apróságok :)
A cuccokat Fehérvárról hoztam az Albaalkatrésztől. Felmentem érte, mert a keddi futár késő lett volna nekem, most lesz időm szerelni. Odafele sikerült egy 10ezres csekket begyűjtenem "kézben tartott telefon" miatt. Őszintén? Kurvára megérdemeltem, mert én is köpködök ha mást látok telefonálni ha vezet...
A cuccok árára tételesen nem emlékszem, összesen 82.500 ft.
Ma végre elkészültek a felnik. Elmondhatjuk, hogy szinte az egész autóval nem szívtunk annyit, mint ezekkel felnikkel :) Nagynehezen ki lettek polírozva, majd festőt kerestünk, nem akarta elvállalni senki a polírozott peremek lakkozását. A negyedik fényezővel úgy állapodtam meg, hogy egy másik polírozott felületet próbál meg lelakkozni. Políoztam egy másik felnit, amit le is fényezett, de a lakkot körömmel le lehetett róla kaparni. Ajánlotta, a színterezést, elvittük színtereztetni a peremeket és a csavarokat. A perem színterezése nem sikerült (2. kép), így újra kellett políroznunk a peremeket. A végeredmény kárpótol bennünket, megérte, a szépsége mellett azért is, mert ez áll legjobban a 75-nek :)
Munkaidő: 80 óra








Ismét ki kellett cserélni a jobb féltengelyt az előző bontott volt, ez most teljesen új remélem sokáig bírja majd. Bal oldalra egy új porvédő harang került, a régi elszakadt.
Már egy ideje terveztem solenoid cserét mert elég lassunak és elavultnak tünt a gyári megoldás! AEM solenoid bizonyult a legjobb választásnak bár sokaltam a 30ezres árat érte ,így elkeztem írni pneumetikával foglalkozó cégeknek majd kiderült hogy az itthol is márkaképviselettel rendelkező MAC gyártja a solenoidot az AEM nek is csak a fedő matrica különbözik és persze az árcédula! MAC matricás MAC solenoid 9 000 FT AEM matricás MAC solenoid 30 000 ! Ilyen ez a tunig szakma ! Ha tuningra kell 30 000ezer ha eljárás teknikára használjuk csak 9 000! 3 hét várakozás után meg is jött kb 10 perc alatt be is pattintottam a jótékonyhatás nem maradt el ! Iszonyat gyoran felépül a nyomás ,fényévekkel jobb sőt 1,4 1,5 overboost jelenleg és 1,2 bar folyamatossal üzemelteti a turbot! Kép 1 :régi solenoid
Kép2: MAC solenoid 9 000
Kép3: AEM solenoid a tetején jól kivehető MAC nyomat 30 000
Kép4 solenoid a helyén
Kép5 működési elv
Kép6 bekötési rajz






Ma sor került a nyári gumik cseréjére. Már eléggé megkoptak a Pirellik, meg volt egy pukli a jobb elsőn, ami egy kátyúnak köszönhető, ez sajna a felni belső felén is látszik. Ezt majd gorgoztetni kell.
Most linglong green max került fel, 205/50-és méretben. Egyenlore rövid tapasztalatom van, de sokkal komfortosabbnak érzem, és csondesebb is mint a Pirellik voltak.
A gumikat a supergumi.com-ról rendeltem (12000Ft/db) a szállítás (3000ft), a szerelést a DaróGumi műhely-ben (6000ft) végeztek.
Kilométer óra állás k.b.: 234000


