Blog
Mai napon körbe lett fóliázva a Kiscsikó, Skyfol fóliával, Tatabányán a Zámbó fóliánál. Az eredmény messzemenőkig kielégít, a kiszolgálás is kedves és gyors volt. Kevesebb mint másfél óra alatt megvolt, közben még egy kávét és vizet is kaptam :)

A két éve cserélt jobb első lengőkaromban megadta magát az első szilent,és a hátsó is ki volt már szakadva,letudtuk egyszerre a kettőt. Első szilent Moog 2178Ft,hátsó szilent Moog 3475Ft. J-B belső féltengely csukló Metelli 8900Ft/db
Ami ma kimaradt és holnap érkezik az bal első komplett lengőkar 11eFt lesz.
Holnap a lengőkar cserét összekötjük egy olaj és összes szűrő cserével mert megvan benne a 315ezer km lassan
Megvolt az első út a GT-vel. Jó sok pályázással. Végre használhattam tempomatot! Készültem és vittem magammal mp3-as CD-ket egy kis zippzáros táskában, amit még vagy tíz éve használtam. Mindegyiket beolvasta és le is játszotta! 192 kbit felettiek egész jól szólnak a BOSE rendszeren. A kocsi viszonylag könnyen gyorsít 110-ről 160-ra. Piros cérnás bőr ülések nincsenek kiszakadva. Kormánykerék egy helyen alul kopott meg kissé, de még javítható. Benzin, bocsánat üzemanyagszint jelző viszont rosszul mutat. Tele gázolajjal is marad még egy pár rovátka szabadon... Embernek, akitől vettem ez a harmadik Alfája volt 155 és 166 után. Nekem a negyedik. Meg az első dízelem. Nehéz lesz megszokni a tankolást! Erről jut eszembe, nem tudtuk kinyitni az első alkalommal, a kutas gyerek sem. Végül kisfiam segített, megtalálta az apró gombot az ASR alatt.
Ajtóhatárolók nem kattognak! Ezekre nem kell költenem. Meg első-hátsó emblémákra sem. Alu tükörházra és króm pálcákra sem.
A négy képen felül további képek ide GT 1.9 JTDm 16v kattintva ;)




190.000 km környékén vált aktuálissá, hogy 2009 óta használtam a fékeimet bármiféle beavatkozás nélkül, ezért eljött az ideje, hogy lecseréltessem őket. A fékbetéteket mindenképpen cseréltetni kellett már, de az átvizsgálás során kiderült, hogy az első féktárcsák is elég ramaty állapotban vannak már, így azok is cserélve lettek. A tárcsák 27.500 Ft-ba, az első betétek 16.000 Ft-ba, a hátsó betétek pedig 11.500 Ft-ba kerültek. Jópár évvel ezelőtt egy vihar után letörött faágat sikerült telibe kapnom a jobb első ködlámpával, így az azóta törött volt, most ezt is kicseréltettem. A lámpa maga 10.000 Ft-ba, a keret hozzá pedig 4.500 Ft-ba került.
Sikeresen megvásároltuk barátnőmnek a 147-es Alfát, reméljük ,hogy ugyanúgy beválik majd mint nekem a 156-os :)
1,9 Jtdm 16V, 140 LE.
(a képek egyelőre Fritzee-től vannak, később töltök fel frisseket is)



Nagy meglepetés ért! a jobb hátsó ajtót soha senki sem szedte még szét!!! na 5 perc alatt ki is cseréltem a kárpitot aztán jött a jobb1 leszedtem a kárpitott és lás csodát rendesen a helyén volt a zajszigetelő bár már valaki leszedte mert a bolhára volt rakva benézek az átlátszó fólia is a helyén. bár még egyszer szét kell szednem az elektromos tükör miatt BŐR BELSŐ END!








Még júni 7-én, a Krisztánál tartott nyárköszöntő tali előtt kicseréltem a hátsó tárcsákat és betéteket. Nem voltak vészesen lekopva, de kicsit megégtek, és menet közben (nem csak fékezésnél) nyikorogtak, ami engem kurvára zavart, pedig a fékerő nem is gyengült. A bal hátsó tiszta szopás volt, kalapáccsal vertük le a tárcsát az agyról, a féknyereg dugattyúja sem akart visszamenni a helyére. A jobb hátsó tárcsa meg simán leesett magától, és a dugattyút is kézzel visszanyomtuk. Légtelenítés után még a kézifék kötelet is kicseréltem. Ennyi meló elég is volt póló nélkül a tűző napon, szénné is égett a hátunk, így be is fejeztük a szerelést.
A lambda szondát és a váltó olajat ma cseréltettem szervízben. A szondával nem akartam otthon szívni, úgy voltam vele, hogy szopjon a szervíz, ne én, de aztán könnyen adta magát. A váltó szebben, puhábban jár, könnyebben váltható a hátramenet, a kipufogó pedig nem okádja a benzinszagot. További tapasztalataimat majd megírom, ma megjött az OBD2->USB kábelem, a napokban jön a 3 tűs kábel ami OBD2-re alakít át és akkor a műszerfal sem fog úgy kinézni mint egy karácsonyfa... :D
A nyári felni eladását követően belekezdtem az autó általános állapotának rendberakásába.
Az időjárás miatt adott volt, hogy a klímával kezdjük.
Pár héttel ezelőtt már kiderült, hogy valahol elereszti a nyomást, tömítetlen a rendszer, töltésre vittem, de a töltés előtti vákuum teszt sikertelen volt. Most újra szervízbe került, a gáz festése és feltöltés után megállapították, hogy valahol a műszerfal alatt lesz a probléma.
A műszerfal alatt megy egy (ha jól értettem) alumínium főnyomócső, aminek egy szakasza elrepedt.
Az új darab 64ezer forint lett volna így a szervízesek az alumínium hegesztés mellett döntöttek. Ezt hegesztés után a műhely ahol csinálták le is nyomáspróbázta, Reméljük egy jó darabig nem lesz vele gond.
Tételesen a költség:
- műszerfal fel-le 3óra munkadíj bruttó 13500
- alu cső hegesztése nyomáspróbával bruttó 10000
- klíma töltés bruttó 6000FT
A klímatöltés meglehetősen olcsó itt ugyhogy K-Mo-i illetve debreceni cartásaknak javaslom a Drei-Cargo Kft-t korrektek, kedvesek, eddig csak futómű miatt hordtam oda az autóimat mostmár a klímát is bizton bízom rájuk.
Egyelőre nem jelentkezett a mostanában többeknél előforduló túltöltöttség és a nyomásszabályzó miatt ki-bekapcsoló klíma jelenség pedig jártam vele üzemmeleg körülmények között is.
Mivel tudtam, hogy az autó általános állapota meg fogja kívánni egy közepesebb pénzmag ráköltését ezért azt az elhatározást hoztam, hogy megválok az egyébként marha szép Schmidt felniktől.
Egyelőre visszakerült a téli szett, meglátjuk mit engedélyez a pénzmag esetleg még nyárra. Addig meg óvatosan nagyobb féktávokat tartva közlekedek. És persze nekikezdek a legfontosabb dolgok rendbehozásán.
Az eredeti nyári garnitúrás blogbejegyzést ahol a költségek felsorolva voltak töröltem mert így reális az autóra költött összeg.
Nemrég értünk haza az első Velencei Találkozóról, ami fantasztikusan sikerült. Igaz, mindenféle időjárásban volt részünk - sütött a nap, utána esett-fújt, fáztunk, de délutánra, mire megfőtt a finom pörkölt, újra kisütött a nap. Szerintem jól sikerült ez az első, kicsit ismerkedős hétvége. Sok információhoz jutottam, találkozhattam személyesen azokkal, akiket eddig csak a fórumról ismertem, finomat ettünk, ittunk, no és mindezt csodaszép autók társaságában (a bográcsozás mellett volt mindenféle finomság: sok-sok házi süti, pogácsa, sajtos rúd, isteni Boci szelet, muffinok - az utóbbiak az én konyhámban sültek péntek délutántól egész este 10ig, gyümölcsös pálinkák, sörök..., este pedig egy klassz füstös szalonnasütés, csak én a hideg elől igen hamar bevonultam a faházba). A közös fotózás elmaradt - jó lett volna félkörbe beállni, odakuporodni a verdák elé és egy nagy közös fotót készíteni... majd legközelebb.
Dömpiékkel mentünk haza Abonyig, ahol kedvesen lekenték egy speciális kencével a szélvédőmet. Szolnokról hazafelé végig zuhogott az eső, s csak az én ablaktörlő lapátjaim pihentek, minden szembejövőnek ezerrel dolgoztak, miközben az én szélvédőmről csak úgy peregtek fölfelé a kövér esőcseppek. Nagyon mókás volt, élveztem. :) Nekem is kell ilyen!
Köszönjük a szervezést droberto-éknak, a fincsi kávét hazafelé Dömpiéknek! :)
Várjuk a 159VTT 2.0-t! :)











