Blog

>> Eseményliusz // Alfa 156 2.5 V6 // 2019-12-19

Kész lett a polírozás, nem bírtam ki januárig. Szerencsére csak lakk serülés volt rajta. Kis pepecselés, csalás a lakkal, majd a durva, a finom, a hologram mentesítő pasztával is megdolgoztam. 2.5 óra, de nagyon vállalható. Elégedett vagyok vele. Semmi sem helyettesíti a gyári fényezést. Olyan mint új korában. Még egy féklámpa műtét a kalaptartón és kész. Ja, meg a 2.5 felirat, azt meg átrakom. Az egyeten csiccsa az autón, de ott a helye.

 
>> SzervizCsontdaráló // Alfa Spider / GTV CF3 GTV // 2019-12-18

Mint azt a bemutatkozásomban is írtam, hobbiautó céllal vásároltam 2019. júliusában egy Alfa Romeo GTV 916 autót, utolsó facelift, 2.0 JTS motorral. Ez az első Alfa Romeo a birtokomban, ez eddig csak vágyakoztam utána. Eredetileg Brerát szerettem volna, de nem találtam belőle szépet. Ami a GTV mellett szólt végül az az, hogy egyike az alfa sportkocsik utolsó példányának, valamint, hogy piros bőr belsője van, piros kárpittal. A kocsi olasz import, így a kereskedő bénázása és az NKH gyorsasága végett november elején már magamhoz is vehettem az autót. Látszott az autón, hogy az utolsó tulajdonosa számost "hülyegyerek" tuningot megcsinált az autón (utólagos xenon a tompított és a ködlámpa (!!!) helyére, ledesítés, illetve tolatókamerás fejegység beszerelése, ami kb 36 euro kínából), illetve számos fontos karbantartást pedig elhanyagolt, vagy elkókányolt. Az autó rendbetételére 500.000 forintot szántam a vételáron felül, mint kiderült ez naivan kevésnek bizonyult. Ahogyan azt ilyenkor az előző autóimnál már megszoktam, a gépkocsi vásárlása után végre szoktam hajtani egy nagyobb szervizelést.

A nyári megtekintéskor már feltűnt néhány hiányosság, amit az autó átvételéig beszereztem. Így lett az autóhoz 2 bontott ködlámpa, 2 gázrugó a csomagtartóba, illetve két sötétített oldalindex, mert az eredeti sárgát az előző tulaj fekete festékkel lefújta, és az izzó fénye nem vitte át. Kellett továbbá egy pár ablaktörlő lapát, egy tanksapka is, mert az nem volt az autóhoz. A két eredeti ködlámpából az egyik működött, a másikat szigetelőszalag és egy - talán - övcsat házassága tartotta össze. Ez egy GTV betegség, hogy a ködlámpa háza csatlakozónál nyakban eltörik, és nem igazán lehet kapni.

Az olajcsere simán ment, Selenia Racing 10w60 olajat töltöttem a motorba. Azonban az olajcsere alkalmával tűnt fel, hogy a motor a szelepfedélnél és az olajkarternél is erősen izzadja kifelé a motorolajat.
A karter levétele nem volt egyszerű feladat, ugyan is le kell hozzá engedni a vizet, a merev műanyag vízcsövet le kell venni a kipufogó sor felől, eztán kipufogó sornál leszed, lejjebb enged, klímakompresszor és tartókonzolja leszed, és már hozzá is lehet férni a karterhez, ha van kellően hosszú torx kulcs készletünk. Karter leszed, felület elpucol, lecsiszol 1000-es polírpapírral, folyékony tömítést felken, és lehetőleg nagyobb szerencsétlenkedés nélkül vissza kellett cuppantani a kartert. Aki ilyesmire vetemedne, annak javaslom, hogy még a paszta felvitele előtt próbálja el, hogyan fogja visszahajtogatni a helyére a kartert. Fordított sorrendben összeszerelés, örülés.

Közben észrevettem, hogy a kocsi alatt áll rendszeresen egy kisebb tócsa, így nem kellett sokáig keresnem, hogy a hűtőradiátor ereszti az értékes nedűt. Új hűtő, új termosztát, és ha már vezérlést is fogok cserélni, egy új vízpumpát is rendeltem. A termosztát és a hűtő cseréje különösebb dráma nélkül egy délután alatt elvégezhető. A radiátor lefelé jön ki a legkönnyebben. Összerakás után örülünk, hogy nem ereszt sehol.

A vezérlés csere egy combosabb tétel volt, mivel a hozzá szükséges célszerszámot is meg kellett vennem. Ezen kívül egy új variátorra és a kiszedéshez szükséges szerszámra is szükség volt. A művelet megkezdésekor szembesültem vele, hogy a 4 gyertyából 3 áll az olajban, így 4 új gyertya is felkerült a bevásárlólistára. Amúgy sem volt hátrány a csere, mivel kétféle gyertya volt benne (Bosch és NGK). Bárki is szerelte ezelőtt ezt az autót, úgy vélte jónak, ha új szelepfedél tömítés helyett a régit megkeni egy kis pasztával. Sajnos nem jött be. De előszeretettel használt a druck tape-et, a gyorskötözőt és a hőlégfúvót is, ha valamit oda kellett passzintani valamihez.

A szelepfedél levétele után szembesültem az újabb szekrényből kieső csontvázzal, a két kopott vezérműtengellyel. A bütykök különböző mértékben meg voltak kopva, amilyet még életemben nem láttam. Kis google túrás után azt találtam, hogy ilyet a kitámasztó hidrotőke okozhat. Mivel a 16 hidrotőkéből kb 10 jelentős mértékben meg volt kopva, ezért 16 új hidrotőke és 2 vezérműtengely miatt is került néhány új ránc a homlokomra. A kipufogó oldali tengelyt még csak-csak megkaptam olcsón, de a szívóoldaliból csak egy nullával többért találtam újat. Nyilván mindenkinek az kopik el, hiszen az van legfelül a motorban. Így végül egy új kipufogó és egy kishasznált szívó tengely lett a beszerzés vége. A vezérléscsere relative simán zajlott, leszámítva, hogy a régi feszítő műanyag volt, illetve a régi variátor fél centit tudott kottyanni, tehát össze-vissza járt a szívóoldal vezérlése. Csodálom, hogy nem akadt össze a motor... Végül új tengelyek variátor, szíjak, feszítők után a motor életre kelt, és az alapjárati ingadozás is megszűnt. Összerakás utáni próbakörön kiderült, hogy elrepedt két helyen a szelepfedél, így rendelhettem egy új szelepfedelet is. Nem tudom, hogy én húztam-e túl, vagy eleve volt benne valami anyaghiba, mindenesetre jó áron sikerült egy teljesen újat szerezni. Hosszbordás szíjból csak az 1965mm-es megy fel, az 1960mm-es nem!

Az első féktárcsák és betétek elég kopottak voltak, így azokat is cseréltem. Különösebb dráma nélkül sikerült.

Amik még biztosan hátra vannak:

- hátsó féktárcsa és betét
- elektromos anomáliák felszámolása (úgy mint bal index gyorsan villog pedig mindegyik izzó jó, hűtőventillátor előtét ellenállása valszínű halott, a hátsó ablakfűtés nem megy, jobb oldali ajtóban a hangszóró nem szól és a szivargyújtóban nincsen áram)
- teljes polír, mert az olasz napfény szürkére mattította az éjfekete fényezést
- bőrápolózás, belső takarítás
- valami rendes hi-fi
- féltengely gumiharangok cseréje
- motortéri alsó burkolat pótlása
- kormány bajuszkapcsó cseréje, nem dobja vissza az indexet
- központi zár szorul, ezért záráskor néha csak darál, de a gombot nem húzza le
- széttöredező slusszkulcs javítása, cseréje
- szívóoldali flexicső cseréje, javítása
- apró műanyag csetreszek, patentok, izzók pótlása
- meg ami még jön

Belinkelem a táblázatból az eddigi költségeimet. Az alkatrészeket nagyrészt ezekről a helyekről szerzem be:

- Margarete autó
- Bárdi
- olaszautobonto.hu
- ebay
- Totallyalfa.com
- autoalkatreszed.hu
- internetről innen-onnan


Vásárlás 950 000,00 HUF
Átírás 137 000,00 HUF
Csomagtér gázteleszkóp 8 548,00 HUF
Ködlámpa pár 39 981,00 HUF
Oldalindex pár 8 672,00 HUF
Selenia Racing 10w60 olaj 5L 16 490,00 HUF
hosszbordás szíj, szelepfedél tömítés, gyertya 4db, olajszűrő, olajteknő csavar, benzinszűrő, légszűrő, pollenszűrő 75 000,00 HUF
Vezérlés beállító szerszám, torx készlet 23 745,00 HUF
kipufogó sortömítés, ablaktörlő lapát, tömítő paszta, tanksapka 14 198,00 HUF
vízpumpa, 5L hűtőfolyadék 14 873,00 HUF
termosztát 16 124,00 HUF
kulcstartó 2 509,00 HUF
riasztó gomb 4 844,00 HUF
váltógomb, új 12 337,00 HUF
Torx készlet, hosszú 1 250,00 HUF
Hűtőradiátor 31 436,00 HUF
Variátor, új 65 000,00 HUF
Első+hátsó+kormány embléma, fekete 3 489,00 HUF
Vezérműtengely, kipufogó oldali, új 33 250,00 HUF
Vezérműtengely, szívóoldali, használt 25 000,00 HUF
16 db Ajusa hidrotőke, 1 db kipufogó oldali tengely szimering, 2db első Ate féktárcsa, 1 garnitúra első Ate fékbetét 85 000,00 HUF
Szívóoldali tengely szimering, első fékbetét beszerelő készlet, ékszíj 1965mm, Loctite 243 menetrögzítő 12 450,00 HUF
Variátor leszedő célszerszám, csomagtartó fedél távtartó gumi, kiegyenlítő tengely szimering, biztosítéktábla fedélrögzító csavar 1db, Csomagtartó kárpit műanyag anya 4 db 20 000,00 HUF
szelepfedél, új 20 000,00 HUF
akkumulátor, Bosch S5 77 Ah 32 414,00 HUF

 
>> Egyébmisike76 // Alfa 146 1.9 jtd // 2019-12-17

1024km-re 53.39litert tudtam rátankolni. 5.24l/100km

 
>> EseményLaciferi // Alfa GT 1.8 Twin Spark Progression // 2019-12-17

Sokáig gondolkodtam mi legyen a neve az új jövevénynek, végül ma megfogant a gondolat, hogy az eredetileg a német forgalomba helyezése kapcsán felmerült Goethe nevet a mai nappal átkeresztelem Gustavo-ra :) Az Őt megillető olaszos hiszti miatt kap egy igazi olasz férfi nevet. Szóval üdv a családban Gustavo! :)

 
>> EgyébWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2019-12-20

Az autóm szolidaritást vállalt Emillel és elkezdte produkálni az autója tüneteit. Az autópályás úton kezdődött, mire hazaértem kinyomott egy adag vizet. És innentől reggelente felkeményedtek a csövek, feljött a vízszint és ha kinyitottam a kiegyenlítőtartály sapkáját, kiböffent egy adag hűtővíz. Majd mire kihűlt a motor, lement a vízszint a tartály aljáig. Aztán öntöttem rá, azt megint kiböfögte hamar. Ettől azért még nem rémültem halálra, használtuk tovább az autót, viszont elkezdtem kísérletezni.
Előbb kupakot cseréltem, majd álló helyben bemelegítve, figyeltem, hogy mi történik. Érdekes mód a vízszint fel le mozgott egy darabig, majd ahogy melegedett a motor, abbahagyta. Hidegen hengerfejes, melegen nem?
Egyértelműen gázosodott, és még habzott is a hűtővíz, reggel hatástalan volt az előfűtés, és az utastér fűtés is hektikusan működött. Gondoltam egyet, feltettem a kiegyenlítő kupakot lazán, hogy ami ki akar jönni, jöjjön, de ne fújja fel a rendszert. Az 1Bar felirat pont 90 fokban balra... Így jártam vele egy hetet. És érdekes, minimális víznyom a kiegyenlítő szélén, a víz érdemben nem fogyott, semmit sem kellett utántölteni. Előfűtés, fűtés megy, motorhőfok normális, minden működik.

Közben rendeltem egy Co2 teszter szettet, senkinek nem volt a környéken. Nekem lett, már csak a kísérletezés kedvéért. Mértem vele párat. Egyetlen egy esetben értem el elszíneződést, ha nagy fordulaton járattam a motort sokáig. Akkor hengerfejes?

Gondoltam elviszem Sanyihoz, a szerelőhöz, megmutatom neki a jelenséget. Ráhúztam a kupakot, jól meghajtottam, és... puhák maradtak a csövek. És azóta is puhák. Lehet, hogy legutóbb a hűtőkör mosáskor csak maradt még benne valami, és az habzott, gázosodott megint? 4 óra autópályás menet kimosta a rejtett zugokból? Láthatóan rozsdát is hozott fel a blokkból az autópályás menet, szóval nem kizárt, hogy valamit most sikerült csak kimosni a rendszerből.
Passzolom. Az autó teljesen normálisan működik most. Sanyi szerint ilyen hengerfejesség nincs. Ha gátas, akkor át van repedve és kész. Ha tömítés, akkor nem megjavul, hanem átég. Egyedül, ha a hengerfej csavarok nincsenek lehúzva kellőképpen, akkor talán előfordulhat ilyen.. erre ránézünk még majd. De lehet tényleg csak a rejtélyes habzó anyag utolsó maradékai szórakoztak velem. Mert ugye habosodás közben bármi is legyen az, de termelődhet CO2. Van egy olyan rossz érzésem, hogy valaki, valamikor fagyálló helyett ablakmosót öntött. Az képes így habosodni, a fagyálló egyik funkciója pont ez, hogy ne habosodjon a vízpumpánál.

Hogy mit teszek? Használom tovább, ahogy eddig. Minden nap, ahogy eddig. Évente kb 300 órát, úgy, hogy közben habosodás ide, csőpuffadás oda, menet közben egyetlen pillanatra sem fordul meg a fejemben, hogy ez az autó valójában elromolhat.
Nyolc éven,elképesztő sok üzemórán, 48e km-en, több tízezer kuplungoláson és váltáson túl van, és úgy tűnik, hogy nem áll szándékában feladni. Minden pont ugyanúgy működik, mint nyolc évvel ezelőtt, és ez számomra valahol kicsit...hihetetlen.


UPDATE 2019.12.21. Mértem hidegen is a teszterrel, gondolva arra az esetre, hogy hidegen nincs még "összetágulva" a rendszer, hátha így nagyobb az átszivárgás..ha van egyáltalán. A folyadék kék maradt bárhogy próbálkoztam. A dolgot ezennel elengedtem, a hengerfej csavarokat után húzzuk, de komolyabban nem foglalkozunk a dologgal. A hab idegen anyagra utal, nem hengerfejességre.

>> SzervizLaciferi // Alfa GT 1.8 Twin Spark Progression // 2019-12-17

Ez még vásárláskor történt meg, most utólag írom be :)

Elég avétos volt benne az akksi, ezért vetettem bele vásárlás előtt az én költségemre egy újat. Bosch S4 ment bele.

 
>> EseményLaciferi // Alfa GT 1.8 Twin Spark Progression // 2019-12-17

Műszaki érvényes 2022.januárig :)

 
>> SzervizJony85 // Alfa 156 Sw 2.4 jtdm 20v // 2019-12-16

Vásárlás után egy héttel menet közben megállt az autó, előtte halk puffanás volt. Utána be sem indult. Természetesen azonnal szerelő. Diagnózis: főtengely szíjtárcsából kiszakadt a rezgés csillapító gumi gyűrű, azt pedig begyűrte a vezérlés, ami ettől ötöt ugrott. Persze ettől a szelepek és himbák is sérültek. Úgy hogy 20 db szelep, himba, szimmering, vez. mű tengely szimmering, hengerfej tömítés, olaj (motul) + szűrő. Meg persze főtengely szíjtárcsa és komplett vezérlés szett vízpumpával dayco mindkettő. Cirka 250 ezer ft munkadíjjal. Jól jött az ünnepek előtt. De legalább most már sokkal jobb lett, érezhetően. Sajnos olyan mértékű kokecolás volt a motortérben, több dolog gyorskötözővel volt rögzítve, amit bilinccsel kellett volna. Ezek is meg lettek oldva. Most már alig érezni rezgéseket. Sokkal szebben és halkabban jár a motor. Remélem most sokáig nem lesz gond vele.

 
>> SzervizBuksi // Alfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2019-12-14

Utálok az autó alatt "nézelődni", mert tuti, hogy mindig észreveszek valami apró javítani valót. Így történt ez most is, csak most nem apró volt, amit észrevettem. Illetve utólag derült ki, hogy nem apró. A lényeg, hogy a jobb hátsó kerékdob is és a csomitartó szellőzője is rendben van most már. A bal hátulja elvileg tökéletes. Lassan 100%-os lesz az autó karosszéria ügyileg. :-)

 
>> SzervizRolee46 // Alfa 166 2.4 Jtd 10v // 2019-12-16

Cicerget a hosszbordás szíj feszítője ezért cserére érett lett,először csak egy csapágyat vettem hozzá,mert össze akartam a vezérléscserével kötni.Sajnos az új csapágy 3-4 napig bírta és hangosabb lett mint az előző😏😫Rendeltem egy komplett Dayco szettet hozzá.Cserekor vettem észre,hogy a feszítő tartója el volt törve😕lehet ezért nem bírta az új se sokáig🤔Az új feszítőcsapágy lehúzása nem ment elsőre,de egy kis spanifer segített😊

Km:159323