Blog
Mióta megvettem az autót észrevettem,h hűvösebb időben a beindulást követő pár másodpercben felvillan a "pre-heating glow unavailable" felirat villogó sárga ikon mellett. A jelenség annyi, hogy ilyenkor kicsit egyenetlen az alapjárat és dob egy enyhe füstmapacsot is. Pár mp után már minden rendben van.
Megnéztük géppel és valóban volt eltárolt hibaüzenet, viszont ez gyakorlatilag semmiben nem befolyásolta az indulási folyamatot a fentebb említetteken kívül.
Ennek ellenére megnézettem, kimértük és az előző relé nem működött rendesen így kapott egy másikat. Tegnap szereltük be, ma reggel nem jött a hiba de mindenesetre még várok 2 hetet, hogy jön e. Ha nem akkor a probléma megoldva. Szerencsére még problémának sem nevezném, ez inkább csak apróság de legyen minden rendben én így szeretem :)
A futóművesnél azt mondták cseréljek gömbfejet, aztán guruljak vissza, mert a többi oké. Így is lett. A kontra anya jobban be volt rohadva,mintha rá lett volna hegesztve. Szétvágtam, leműtöttem, újat kapott, megjárattam, mindent zsírral raktam össze, ahogy kell. Így leírva ,de mocskos egyszerűnek tűnik. Rohadtul nem volt az. A futóműves nem is szívott vele.
Ez is megvan .

Az én esetemben ez egy pozitív dolog. Még januárban figyeltem fel rá, hogy eső után, mindig óriási pocsolya képződik a bal első lábtérben.
Nagyon sok mindent kipróbáltam, megcsináltam, kicseréltem, újraszigeteltem, rengeteg külföldi fórumot olvastam el, ahol 145/146-os tulajdonosok, ugyanezzel a problémával küzdöttek.
2 hónappal ezelőtt, sikeresen lezárhattam a vizes időszakot. Eddig nem írtam róla, talán mert magam sem akartam elhinni, hogy SIKERÜLT megoldani. Minden eső után benéztem a szőnyeg alá és örültem annak, amit láttam - illetve nem láttam. Mára viszont biztosan állíthatom, hogy kész, vége, finito, nincs több óceán a kocsimban.
Ami a beázást okozta:
- repedt szélvédő (kb. 0,5 cm-es kavicsfelverődés és 2 cm hosszúságú hajszálrepedés, amiket még tavaly nyáron szereztem egy teherautóról lehulló rakományból, a Hungária-körúton)
- szélvédő kéder és ragasztó elöregedése
- bal hátsó oldalablak kéder szakadása
Vettem egy nagyobb turbo-t.... inkább feleslegesnek mondták, mint hasznosnak, de nagyon csábító volt az ajánlat, nem tudtam otthagyni a hirdetőnél. Ez egy Garrett GTB2056 turbo, eddig egy Brera-ban teljesített szolgálatot. Ellenőriztem az állapotát, úgy tűnik rendben van, de azért még beszerelés előtt alaposabban átvizsgálom.
Leömlőt nem vettem, reménykedtem, hogy ezzel a részével nem lesz gond, szerencsére igazam lett, pontosan ül a régi leömlőre az új csiga.
Balra - GT2256V Jobbra - GTB2056



Sikerült beszerezni egy szett Alfa Romeo-s szelepsapkát, kulcstartóval. :) Köszönet érte Giotti155 2.5V6 . !! :)


Bekerült egy új bal első lengőkar alulra, hátulra stabpálcák, és két új lengéscsillapító, mert műszakin jelezték, hogy óvatosan kezdtek haldokolni.
Hazafelé menet bevillant az akkumulátor ikon a kijelzőn (töltés nem elégséges, vagy nincs töltés), utána hullámokban égett gumi/műanyag szag jött be a szellőzőkön keresztül, mígnem reggelre le is merült az akksi.
Generátor javításra a táti Török és Társa Bt. -hez (www.torokauto.hu)vittem az autót egy akksifeltöltés után.
Végülis diódahíd csere és egy új kefegarnitúra oldotta meg a problémát.
Km óra állás: 223.850 km (2015.06.24.)
8 év után elkerült a háztól az autó, persze nagyon sajnáltam de lett helyette másik. Igaz nem Alfa hanem egy Lancia Delta de ez is nagyon jó! Soha nem volt vele semmi komoly bajom, tényleg nem mondhatok rá rosszat.
0
1077
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Zenebutik
- AlfaCity 2025 - július ...
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Filmek
- Alfa tuning
- Alfa történelem, híres ...
- Alfa reklám
- MiTo
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV