Blog
Elérkezett a 265000-es szerviz ideje. Sűrű egyeztetések Csörivel, az Alfa mágussal, meg helyi Cartársakkal(Csekő76, Alfi156), akik hasonló cipőben jártak. Végül 2010.02.19.-én indultunk Várpalotára Alfival, Csekő, későbbre tette a látogatást. Kalandos utazás(baleset, tökig érő köd) végén, kis csúszással megérkeztünk, s rögtön nekiugrottak a gépeknek. Az olaj csere alkalmából Seleniára váltottam a Castrol Magnetecet, remélem ez is ugyanolyan jól fog beválni. Lecserélték az összes szűrőt( motorolaj, gázolaj, levegő, pollen), kapott két új helyzetjelző izzót előre, + ki lett ütve a légzsák hibakód. Mindezek után Csöri ment a vassal egy kanyart, aztán rátette a computerre. Kiderült, hogy esedékes a kuplung csere, meg az LMM is halódik. A tavasz folyamán ezek is meglesznek. Nagyon elégedett voltam Csöriék munkájával(most voltam ott először), a Csinos TAJ- kártyáját nekik adtam le:-))
csak így összefoglalólag: tavasz van mindjárt, 27000 km-nél tartunk, nemrég volt első fékbetét csere + kötelező átvizsgálás (minden OK, kaptunk új olajat).
Bestia jól érzi magát, bár a jobb első kerékjárati ív lukas (fütyül be a szél), mert a koptatólemez a csüdig érő hóban leért, és megszaggatta.
Végre kisütött ma a nap,úgyhogy alkalmas volt az időpont az Alfacity-s matricát felhelyezni az Alfára.A kilátás erősen korlátozott de legalább feltűnőbb lett :))












Ma reggel beindítottam a szekeret, két perc járatás után érdekes hang a motortérből.
Valahol kinyomta az összes szervóolajat.:((( A vas alatt minden tiszta "gané" lett.
Egy hangyányit pipalettem!!!
Miééééééééért!!!!!!!!!!!!!
Végre megérkeztek a kiválasztott felniszett MAK Ice Corse 17x7-s méretben. Nem ez volt az elsödleges választás, de ebböl volt ez is nagyon tetszik.


Megbontottam a mocit!Nem volt nehéz észrevenni,hogy a kipuf oldali vez tengely milyen szar állapotban van!Meg akartam mérni,hogy mennyi a kompressziót !De sajna az egyik gyertya megadta magát!Levettem a tankot,mert azt is megrágta a rozsda!Egyre több dolog jön elő a vason!Hol a vége?



Zotya fülét már hónapok óta rágtam a riasztó távirányítójáért, amit úgysem használ. Nekem sajna Fiat feliratos volt(kék), és nem Alfa (piros)+ a gumi gomb is elhagyta magát. Tegnap végre sikerült rábeszélnem és nekem adta. :D:D Ma szépen felcseréltem a belsejét az enyémmel. Mindjárt jobban néz ki. :D Jah és ezen nincs elszakadva a nyomógomb.
THX Zotya ! :)

Ahogy írtam, nekem ez a promó matrica nem nyerte el 100%-ban a tetszésemet. Nem a dizájn miatt, hanem hogy egy nagy lap az egész. Karosszériára nem szívesen ragasztok rövid távon, oda inkább a hosszasan megmaradó dolgok kerülnek (erről majd egy későbbi blogpost fog szólni), úgyhogy marad az üvegfelületre tapasztás. És bár nem a legfontosabb, de azért szeretek kilátni a hátsó szélvédőn, teljesen betakarni nem akartam a látóteret. Úgyhogy egy kis mókolásba kezdtem tegnap. Vágóeszköz, meg némi ötlet, és máris átalakult a matrica. Ma pedig fel is került a helyére. Szerintem egész pofás lett, a látótérbe sem zavar bele, és még talán jól is mutat. :-)
Még egy kis apró finomítás hátra van, de a lényegen az már nem fog változtatni, úgyhogy tekinthetjük ezt a végleges verziónak, így marad. :-)



Ma megtörtént az első hiányosság pótlása. tavaj nyáron valakinek megtetszett a balos irányjelző bura.hatalmas köszönet tzoli155.-nek.tőle kaptam egy komplett irányjelzőt.