Blog
Ma derűs szép időre virradtunk,még a nap is ki-ki kandikált a felhők mögül,kimentem a garázsba ránéztem Morcira és mindketten tudtuk,hogy mennünk kell.Takaróponyva le,pár perc melegítés és indulás!!!:-))Először csak finoman,kissé téliesen,hidegen majd mikor elértük az 1.sz főutat akkor...Éreztem,hogy ő is élvezi,akarja,hogy kicsit megmozgassam.Aztán éppen kapóra jött egy HMCS(helyi menő csávó) a kis tuning Opel Vectrával abban a tudatban,hogy ha van a kocsiján egy szárny meg 20kg gitt akkor már 200LE!!!:-)Jött szorosan mögöttünk majd mikor kitette az indexet,hogy megelőz, eljött a mi időnk Morcival...Mondanom sem kell helyben hagytuk a fiút nem kicsit!Láttam tükörből visszavette az indexet és szomorúan kullogott mögöttünk miközben én fülig érő mosollyal távolodtam el előle!Aztán a csavargásból hazafelé meglátogattuk Runyót(Morci orvosát és egyben nagybátyámat) egy kis beszélgetésre és ha már ott voltam megfokoltuk a szélvédő mosófolyadékot és a hűtővizet!Az utóbbival nem volt a gond de a szélvédő mosó nyári volt.:-( A tartály tele úgyhogy először le kellett szívni 3L-t majd úgy töltöttük fel a téli folyadékkal.Így most már nem lesz vele gond -25C-ig!Mondjuk a garázsba nem valószínű,hogy hidegebb lesz,aztán ki tudja!:-)Hát így végződött a kirándulás,hazagurultunk, letakartam és hagytam Morcit,hogy tovább folytassa a megérdemelt téli álmát a garázs mélyén!De megígértem neki,ha lesz még az idén ilyen szép idő akkor ismét előbújunk egy kis csavargásra!Alfa Amore
Ilyen még mióta vezetek nem történt, megbüntettek!
Csöngetnek --postás-- ajánlott levél Nékem a rendőrségtől! Mi lehet ,rögtön erre gondoltam ,hisz mi másra is gondolhattam volna. Gyors kibontás hát igen sajna tényleg gyorshajtás a megengedett 50 helyett 89 -el mentem Nagymágocson. Azt azért tudni kell hogy nagymágocs egy pici falu , ahol persze 50-el szoktam menni. De ha nem akar bemenni a faluba az ember akkor van egy tök rövid út , egyik oldalon nincsennek házak csak fű , a másik oldalon meg kb 6 db ház van se gyalogátkelő se biciglisforgalom semmi . Szerintem tök hülyeség az 50 km/h korlátozás legalább egy 70-es tábla lenne a koorekt. Szerintem ha Rákóczitelepen 70-el végig mehet az ember akkor itt is indokolt lenne. Na mindegy 60 ezer ft-omba került. Még jó hogy lehet kérni fizetés halasztást mert most karácsony előtt marha jó jött volna ez a bünti.
A hétvégén jöttem haza 50-nel persze! Szerintem én voltam az egyedüli mindenki ment mint a meszes, de ők is megjárják mert állítólag Mágocs be van kamerázva, sőt Orosházán az új lámpa is be van meg a Táncsics utca. Állítólag.... Szóval óvatosan és lassan......
Az autó elég gyorsan "elfogyott". Az itthoni 155 tagok örömére (remélem:) ) természetessen sajátoméra is:) meg lett alapozva a 155 bontott alkatrészek utánpótlása. "Szerencsére" olyan munkahelyem van ahol sok a szabadidőm, így van időm ezzel foglalkozni. Mível világ életemben autóbolond voltam (családi örökség is) így nem jelent problémát, hogy nap,mint nap ezzel töltőm a szabadidőm.
Az autót 2008 januárjára teljessen elbontottam(tuk), de addigra már meg volt az utánpótlása is:)
Béke Poraira.






Némi Alfa bontósdi gyakorlatra tettem szert: Bandi166 (András bácsi) jóvoltából.
Mível sok alkatrészt igényel a sajátom is, ezért jó befektetésnek tűnt.
(Nem is csalódtam)
Saját hazájában töltötte élete nagy részét. Ezért rozsdamentesnek tekínthető. Sajna a "szokásos" 2,0 16V hibával vettem. Az az a hajtókar leszakad és felrobbant egy dugó.
Ezenkívűl elég sok használható alkatrész volt benne, mely megalapozta a többi 155 eljövetelét is. Elíndított az ALFA 155 ök "feltérképezésének..." rögös útján:)
Természetessen saját autómba is kerűlt belőlle, így nem múlt el nyomtalanúl az első saját beruházásu "alkatrész" 155 öm.
Ilyenek: hátsó sárvédők, hátsó ajtók,hátsó lökhárítő, ülések, kárpitok, s még sok apróság is.
Említésre érdemes, hogy az autó "alvázát" az a Német András vette meg, aki egy 155 el versenyzik az itthoni és kűlföldi gyorsasági verseny sorozatban. .. :)
http://www.youtube.com/watch?v=-Aexd6OoGoY
Hajjra! :)












Ma Zottya segítségével beépült az új fejegység. Hatalmas köszönettel és hálával tartozok Neki, mert nem volt kis munka. Az idő ugyan nem volt rossz, de azért melegünk sem volt a parkolóban. És mivel a kütyü az USA-ból érkezett, így az európai szabványoknak nem teljesen megfelelőek a csatlakozók. Vasárnap lévén sok bolt nem volt nyitva, rádióátalakító csatit a Pólus Centerben lévő Boombasstikban sikerült venni, de másmilyen cuccuk nem volt. Így a többi át lett kötözgetve. Na, meg a BOSE cucc is bekavart egy kicsit, rá kellett jönni, hogy pontosan melyik színű zsinór hova is vezet, és először kicsit találomra lettek bekötve a hangszórók. Csak egy stimmelt. :-) De aztán Zottya mindent megoldott nekem. Nem tökéletes még minden, de most még nem is volt ez cél, hiszen ha majd a BOSE kikerül, és átveszi a helyét az új hifi, akkor lesz majd minden a helyére pakolva. De átmenetileg használható, és ezzel most elégedett vagyok. :-)
Ja, és George-tól beépítőkeretem is van, kétezeré'... :-)

160.466 km
Olajcsere (Selenia WD 40)
Olajszűrő, levegőszűrő, gázolajszűrő
Szervófolyadék cseréje (GI/A)
Váltóolaj csere (Technyx)
Hűtővíz csere (zöld Paraflu)
Az egész akció 50000 Ft volt.
15 ezres volt az új felső turbócső, amit végre sikerült kicserélni. Picit hiányozni fog a sikító fütyülés, de így az igazi. Ráadásul a lyukon egy rakás olaj csurgott a váltóra, így ott is takarítottunk egyet - akku ki házzal együtt. Ha már akku, letisztítottuk a sarukat, elég rondán oxidálodott.
Az izzók közül a jobb helyzetjelző volt soron (H6), szerencsére még egy volt otthon.
Futómű ügyben az alsó lengőkarok hátsó szilentje már nagyon az élete vége felé jár és ami meglepett, hogy a felső lengőkarok jó állapotban vannak, viszont a stabrúd már elmozdul hosszanti irányban és nyekkenik is - fordítva tippeltem.
Ami még tavasszal esedékes lesz, az egy új hűtő - ehhez már elég picit hozzáérni és morzsolódik szét.
Összességében az autó állapota jónak találtatott, amit hazafele bizonyított is, teljesen olyan érzésem volt, mint amikor megvettem - úgy látszik a lyukas cső jópár lovat elvett a teljesítményből. Ezek most visszatértek a gazdihoz és nagyon vaddisznósat autóztunk. TD autóhoz képest érces és élvezhető hang, 140-ig ingaként felpörgő sebesség és hármasban 2 és 3 ezres fordulat között nyakbiccentő gyorsulás. Az élményautózást csak a téli gumik rontották el, túl meleg és nedves volt az idő ezekre a gumikra: nyaklottak és csúsztak jobbra-balra.
(1128) Süni-nek keresgélve találtam rá ezekre az újdonságokra: rosso 156sw 1/43 (1290), ezüst 156sw 1/43 (1290), rosso gt 1/38 (790), szürke gt 1/60 (590). Sajnos sedan 156-ost nem sikerült vennem neki. Úgy látszik az sw, a gt és a brera modellek most a divat.. De brerát nem vettem, mert azok már megvoltak :)




Megint belekerült 10 ezer a gépbe ezért időszerűvé vált az olaj+szűrők cseréje! Maradtam a bevált felállásnál: Selénia WRD 5W-40, Sofima szűrők (olaj, levegő, gázolaj) plusz még a fékrendszerben is "vérátömlesztés" történt (Agip Dot4) mivel műszeres mérés szerint meghaladta az 1%-ot a víztartalma! Az EGR szelepet is szétkaptam de nem kellet volna mivel egy leheletnyi koromréteget leszámítva teljesen tiszta belülről úgy látszik a tavaszi nagytakarítás jót tett neki azért lekezeltem WD40-el biztos ami biztos alapon! Végül saját kezűleg nyomtattam+lamináltam egy olajcsere-kártyát is amit a motortérben helyeztem el.
Km óra állás: 122756.






Sima olajcsereként indult, ám kiderült, hogy a J.E. külső féltengely gumiharangja elszállt, a benne levő zsír a felni belső felében, és annak környezetében talált magának új lakhelyet,ezért azonnali csere következett. (köszönet a barátaimnak a gyors segítségért!)
Felhasznált anyagok:
Selénia WR 5-40 5L (ezt nyertem a tombolán Esztergomban:) )
olaj szűrő, levegő szűrő, üzemanyag szűrő, pollen szűrő,
Gomet gumiharang
Ma, azaz 2009. 11. 28-án, új motorral (régi szelepfedéllel) beindult.... vannak kezdeti nehézségek, főleg, hogy nem indul, ha nem adunk gázt, ugrál az alapjárat, lyukas a kipufogó, de minden ügyön rajta vagyunk, remélem eztán már minden jó lesz és nem fogja megmakacsolni magát :)
Az eddig használt motor kilehelte a lelkét (kipufogógázt) a 122 999ik kilométernél... mától csak alkatrészként szerepel, mostantól az új motor megtett 68 000 km-jéhez számolódnak a kilométerek, remélem még, 60 000 km probléma nélkül menni fog neki :)))
Frissítés:
Az autó nem 100-as, nemsokára vár rá egy diagnosztika, egy olyan helyen, ahol a szakik értik a dolgukat és meg is tudják csinálni, nem szeretném, ha itthon barmolnánk szét valamit, mivel akkor egy jó darabig megint nem lesz autó, addig nem igazán lesz használva a kocsi