Blog

Ma reggel a Párduc igazi olasz vasként viselkedett.
7 óra 10 perc:
Beültem, elindítottam, majd jött az üzenet a műszerfalon, hogy ellenőrizzem az olajszintet, mert alacsony. A kijelző kockái is üresek voltak. Motort leállít, majd újra indít, helyzet változatlan.
Pálca ki, alig olajos a vége, tényleg nincs olaj! :-O
Tegnap amikor hazamentem rendben volt, a kijelző a szokott szintet mutatta. Vagyis 8 km alatt elfogyott a motorból az olaj!! Kocsi alatt nincs folt, kipuff vége fémszínű, mint mindig.
Volt otthon még 2,5 deci olaj, azt ráöntöttem, így a szint már majdnem a minimumot érte el a pálcán. A kijelző továbbra is visít...
Átjártam a másik garázs elé (10m hátra, majd előre) és a Pókkal elmentem dolgozni.
8 után a győri márkaszervizt felhívtam, ők is meglepődtek, hogy ilyen hamar elfogyott. Vitessem be, megnézik. (Ajánlatuk volt az assistance szolgáltatás, de azt a hajamra kenhettem, mert csak akkor visz szervizbe ha NEM otthon maradok fekve a vassal!!)
Megszerveztem a trélert, de előtte hazamentem, hogy kipakoljak a Párducból. Beülve bedugtam a kulcsot, hogy lefényképezzem a kijelzőt. Erre közli, hogy olajszint rendben. A pálcán is a szokott szint volt. Szervizt felhívtam, hogy mi van. Mondják hogy járjak vele, ha újra előjön szóljak. Trélert is lemondtam.
No, most akkor mi van? Hol volt az olaj? :-OO
Bár lehet, hogy csak féltékeny volt a Pókra, mert az elmúlt napokban inkább azzal közlekedtünk...

 
>> SzervizRizzo // Alfa 156 SW 1.9 JTD 116 // 2013-01-26

157908km
Kicseréltem a teljesen elkopott első fékbetéteket.
Alkatrész: Jurid571884j

 

Sikerült időt szakítani egy kis kastélylátogatásra. A Hohenzollern kastélyt néztük meg. Érdemes megnézni, ajánlom mindenkinek. Az eredeti korona is itt van a kincstárban.

 

Pár napja beesett a kabala érmém az ülés és a középkonzol közé. Az útját követve egyértelmű volt, hogy a szőnyeg alá ment. Ma nekiálltam, hogy kivegyem. Első lépésként az ülés jobb oldalán lévő műanyag burkolatot szedtem le. Majd a sínek hátsó részén lévő torx csavarok kitekerése után az ülés előre billenthető. A csatlakozókat széthúzva már felhajtható a szőnyeg. Meg is lett az érmém, sőt még egy 2 Zlotys érmét is találtam. No ez hogy került oda? Csak a lengyel átrakóhelyen eshetett bele, amikor átkerült a vonatról a kamionra.

 

Ma reggel kihúnyt a fény, a jobb oldali tompítottban. Mindkettőt kicseréltem.
A vezető oldali cseréjekor elég sűrűn kellett Giovanni rokonságát emlegetni. Nem sok helyet hagyott, de sikerült.

 

Ma visszakerültek a gyári Michelin gumik a Párducra. Tavaly már egy szezont mentek, most folytatjuk a koptatást. Kíváncsi vagyok mennyit mennek el.
A téli Contihoz képest hangosabb, más különbség nem tűnt fel.

 
>> AutóápolásRizzo // Alfa 156 SW 1.9 JTD 116 // 2012-11-20

1558614km
A gyerekek összekenték csokival a hátsó üléslapot. Nem tudtam nyomtalanul
kitakarítani, ezért leszedtem a kárpitot az ülésvázról és a szivacsról és a kádban nekiugrottam.Aztán persze végigmentem a teljes belsőn, kb.:4 napom ment rá
de megérte mert most öröm beülni.

 

Németországban az autópályán többen ismét bepróbálkoztak, nem sikerült nekik.
GPS szerint közben új csúcsot futottunk.

 

Délelőtt nagyméretű levelet hozott a postás. Megjött a 2012-es naptár, csupa-csupa 159-essel megtöltve.

 

ECU ISO Code: FD 86 E9 08 49
2011.12.17. 13:22:51
CONNECTED TO:
ALFA 159 2.0 JTD 16V
Bosch EDC16C39 CF5/EOBD Diesel Injection (1.6, 1.9, 2.0)
--------------------------------------------------------------
READING ERROR CODES:
Nincs hibakod
READ PARAMETERS:
Akkumulátor feszültség : 12,356 V
Kilométer számláló: 38485,3 km
Km-óra utolsó íráskor: 0,0 km
Üzemanyagszint mérô: 54,054 %
Részecskeszûrõ állapot: nincs eldugulva
Részecskeszûrõ eldugult: 15,84 %
Regenerálási idõ százaléka: 0,000 %
Km-állás utolsó regen óta: 47,8 km
Utolsó 5 regen. átl. távolsága : 973 km
Utolsó 5 regenerálás idõtartama: 604 sec
Utolsó 5 regen. átlaghõmérséklete: 621,76 °C
Regenerálások teljes száma: 64
Olajcserék száma: 2
Olaj elhasználódás foka: 83,99 %
Utolsó olajcsere km-száml.: 32684,0 km
Következõ olajcsere távolsága: 29400 km