Blog

>> Szervizlalee76 // Alfa 156 Crosswagon Q4 Progression // 2013-01-11

Az évet rögtön egy olajcserével megkezdtem. A gyár által előírt 20000Km helyett én már a felénél lecserélem az olajat, új kora óta ehhez szokott (remélem meghálálja)!
Cserélve lettek a következők (természetesen minden gyári alkatrész): -levegő szűrő, -Pollen szűrő, -Gázolaj szűrő, -Olaj szűrő, és természetesen a Selenia 5W40 WR olaj.
Köszönet a Kurucz Alfa autójavítónak, a hozzáértésért, és lojalitásukért a márka iránt!

 

Ma estére össze lett rakva a jan.25-én kiszerelt fejegységem. A srác elmondása alapján iszonyat koszos volt a CD-olvasó. Szépen ki lett pucolva.
Visszaraktuk a fejegységet, de csak félig betolva a helyére, majd teszteltük. Kiválóan olvassa az mp3-akat, gyorsa vált, mindent olvas - legalább is amiket próbáltunk.
Viszont nem működik a telefon. Nem mutat térerőt, kiírja egy külön ablakban, hogy a telefonfunkció nem elérhető. Az ablakból való kilépés után fent kiírja, hogy "telefon off".
Még jó, hogy nem pattintottuk be a fejegységet a helyére - bazi nehezen jött ki.
Most visszavitte a srác, megnézi, nem-e belül valamelyik csatlakozót elfelejtette visszadugni a helyére.

 
>> EseményPityukoma // Alfa 159 1.9 JTDm 16V SW // 2013-01-30

A mai blog bejegyzésemnek szomorú apropója van. Tegnap este fél 7 körül egy renault sávváltáskor lehorzsolta a festéket a bal hátsó ajtómról és a b.hátsó sárvédőmről, és pár karcot ejtett a hátsó lökhárító oldalán. Csináltam pár képet a sérülésről, hogy a későbbiekben igazolni tudjam NEM volt "rommá" törve az oldala és nem azért lett újra fényezve.

>> EgyébBuksi // Alfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2012-10-13

Mivel elég sokáig jó idők voltak így kicsit elhúztam a téli kerekek felrakását! Eredetileg nem akartam nagy feneket keríteni a télikerék mizériának, gondoltam lesz 4 Fiat Stilo-ra valósi acélfelni és rá valami gumi! De aztán egyik haverom szólt, hogy van 4db 16"-os Zender felnije 195/50 R16-os Yokohama téli gumikkal és itt indult meg a vezérhangyám! :-)
Nagyon korrekt áron (40.000,-) is kínálta! Mondtam neki, ha elfér a Brembo nyergektől, akkor már meg is veszem! Felpróbáltuk és 1-2mm híjján, de elfértek! Annyi meg elég! :-)
Egyből meg is vettem őket még a nyáron! Volt rajtuk némi karc, meg padkázás nyomai, de ő azokat is kijavította haveri alapon! Gyönyörűek lettek és sztem jól áll a 155-nek! ;-)

>> EseményG-Burt // Alfa 145 1.6 boxer "TÖRPI" // 2013-01-30

2013.01.29-én reggel fél 9kor elvitték:( Egy fiatal csaj vette meg első autónak, remélem vigyáz majd rá.

+1 év biztosítás
+ablakok biztosítása
+utasok biztosítása
10% kedvezmény
JH keréknél nem fog jól a kézifék...erről tudtam, orvosolva lesz majd 1x...amúgyse használom a kéziféket
km állás: 158.966

 
>> Tuning és extraFRC // Alfa 166 2.0 TurboBenzina // 2013-01-29

Vettem egy pár jó állapotú, bontott fényszórót. Szétszedetem, kitisztítottam és feketébe öltöztettem.
Mivel sajnos későn jutott eszembe, hogy dokumentáljam a szét / össze szerelést ezért a kiszerelt fényszórókon megismételtem a kozmetikai folyamatot.
Átalakításra kerültek még a helyzetjelzők, azok az irányjelzők mellé költöztek narancs színben. USA Style.

Szerszámok:
Tapéta kés (szike)
Lapos fejű csavarhúzó
Torx kulcs
Dörzspapír
Fekete hőálló festék
Szilikon (szürke)

Szerelés:
1. és legnehezebb feladat az üveg burkolat eltávolítása a fényszóró házról. Négy kapocs lepattintása után, tapéta kés és valamilyen hegyes eszköz (kés vagy kisebb csavarhúzó) segítségével válaszuk szét a két elemet. Nekem közel másfél óra alatt sikerült leszednem az üveg burát.

2. Díszfoncsort könnyedén ki lehet húzni a lámpatestből. Későbbiekben ezt csiszoltam meg dörzspapírral, zsírtalanítottam és festettem le feketére.

3. Hátsó műanyagház eltávolítása - fényszóró kiemelése a fényszóró házból. Négy karom kiakasztása után kicsit hátra lehet húzni a lámpatestet és, hosszabb szárú, lapos fejű csavarhúzóval szétakasztani az elemeket.

4. Projektor szétszerelése. Négy pici, egy nagyobb kapocs és két torx csavar kiszedést követően szétszedhető a foncsor, fényterelő lemez és a projektor lencse. Ajánlatos szétszedés előtt alkoholos filccel megjelölni az elemek illesztését, nehogy fordítva szereljük majd össze.

5. Lámpatest összeszerelése fordított sorrendben. Az üveget szürke színű fugázó szilikonnal (hő/nedvesség álló) rögzítettem a lámpatesthez.

 

A dolog jelenleg ott áll, hogy el kell készíteni a nyák-ot, és kiválasztani a végleges üzemanyag-szintjelzőt.

 

LOCTITE 603

 
>> EgyébJorjie // Alfa 146 1.9 JTD // 2013-01-28

Három hete van meg a gép, ideje írnom valamit :-)

Hibalista és javítások a közeljövőben:
vezérlés és olajcsere
szűrők cseréje
mindkét hátsó lengőkar szilentezése
bal hátsó abs jeladó csere
felső motortartó bak csere
vezetőoldali ablak nehezen jár felfelé (szétszed, kitakarít)
ablaktörlő szakaszos törlésnél akadozik (azt hittem relé, de egy idő után jól működik, úgyhogy szétszed, bezsíroz)
vezetőoldali biztonsági öv nehezen csévél vissza (szétszed, valami lesz)
vezetőülés alól nyekergés (bezsíroz)

Egyéb tervek:
alapos kitakarítás, lemosás (csak legyen jó idő)
egértelenítés
normális kipufogóvég felrakása
hátsó rendszámkeret megigazítása (kicsit ferde)
első,hátsó embléma matricás, annak cseréje (fekete matricát akarok)
kalaptartó beszerzése (átkárpitozták, és túl világos)
első lámpák besötétítése (mint a TD-n)
kormány visszacsere (cserélve volt a kormány, de megkaptam ami benne volt eredetileg)
méretpontos szőnyegek beszerzése
kartervédő felszerelése
polírozás

Megvolt az első javítás is:
Berényi talira menet kigyulladt a motor falióra hibajelző, de semmi változás nem történt, csak virított. Warbival konzultáltam ez ügyben, elmeséltem neki, hogy indításkor mindig törlődik a hiba, de az első nagyobb gázadáskor kivillan a lámpa. Azt tanácsolta, hogy csapjak egy kis WD40-et a gázpedál érzékelő csatlakozójára. Megfogadtam a tanácsát, és azóta nem jött elő a hibajelzés. Ezúton is köszi! A vétel után párszor nyagattam jtd ügyben Warbit, (sztem agyára mentem:-)) és kiokoskodtuk, hogy valszeg csippelve van a gép. Mondtam neki, hogy megy mint a disznó, ő kérdezett pár dolgot, majd annyit mondott, hogy több mint valószínű a beavatkozás, de ha erre jár megy vele egy kört, és akkor megmondja a tutit.
Köszönet még Mifinek a segítségért, amit nyújtott a jtd-vel kapcsolatban!

Km: 170.000