Blog

Karácsnyi szabadságunkat mint minden évben, ezúttal is Magyarországon töltöttük. A repülőjegy árak szinvonala miatt ismét autóval érte meg hazamenni. A hazaút elött kapott olaj, termosztát és lambdaszonda cserét. Szépen mentünk hazafele, az úton semmi gond nem volt. Állandó problémámat az alapjárati bizonytalanságot sikerült elhárítani, az egyik gyertyapipa áthúzott. Pirinél tudtam pótolni aki feltette hibakód kiolvasásra is(két apróbb hiba volt). Kapott még új féltengely gumiharangot és hosszbordásszijjat is. A két ünnep között kávéztunk a dunaújvárosi alfásokkal és találkoztunk Korrynál az AutoexpoM1-ben a GTV-sekkel. Beinditottuk Matricát(Korry GTV V6-ja) és azt hiszem beleszerettem a V6-ok ba:))
Péntek reggel indultunk vissza Skóciába és szombat hajnalra értünk ki 25 óra alatt. Ez új rekord, de csak annyi történt hogy sehol nem volt fennakadás és tudtam a saját tempómmal jönni. Egy valami nagyon bosszantó volt: Németország után átérünk Belgiumba ahol 120km/h a megengedett sebesség de "smog" miatt mindenhol 90-es táblákkal diszitették az útak szélét:((((
A GTV-t minden dicséret megilleti, mert 230ezer km után hiba nélkül letolta a 2x 2400km-t!!!!!

>> EgyébZOI // Alfa 156 2.0 Twin Spark // 2009-01-10

Eljött Falcokc és Whiteskull a kocsiért. Elvitték és remélem mire legközelebb látom már nem lesz ennyire bibis! Kösz srácok és sok sikert a melóhoz!


Addig is marad nagyapám Ritmója.Legalább olasz! :)

 

Sikerült Tominak hála (Tom555) beszereznem a 16v-sítéshez elengedhetetlen első kereszttartót + hab a tortán: egy szervó kormányművet is sikerült beszereznem Tomitól, így mégiscsak szervós lesz!!:)))
További szerzemények szintén Tomtól: kerékagyak, lengőkarok, hossztartók, komplett rugóstagok.

>> SzervizVudi // Alfa 90 2.4 TD // 2009-01-10

Némi szenvedés után, egy célszerszám segítségével végre sikerült levenni a főtengely szíjtárcsáját. A legnagyobb problémát a 41-es crova beszerzése okozta, nem gondoltam volna, de szinte sehol nem lehet kapni. A vezérműtengely és a főtengely patent, csapágycsere és a blokk festése után már kerülhet is vissza a helyére. Az olajpumpa szintén jó, bár az olajnyomással soha nem is volt probléma. A vezérlés alu fedele viszont sajnos repedt. Holnap homokfújok és festek, utána meg várom az alkatrészeket.

 
>> Egyébmesa // Alfa 156 2.0 TS 16v Selespeed // 2009-01-10

Megvan 2 évre a nyugalom, meg 1 évre a penészespapír.

Vizsgáztató felírta a jegyzőkönyvbe, hogy bal első keréknél olajfolyás látható.Ja, a tegnap éjjeli hidraulika leeresztés nyomai ... :P :D

>> EseményMIFI // Alfa 146 2.0 Ti // 2009-01-09

Reggel 9ko a telefonra ébredtem h nem indul a kopel.... Megfázott és elvesztette az energiáját:) Így hát mentem megmenteni:)

 
>> Szervizpe-Ti // Alfa 156 SW 1,9 JTDm 16V Distinctive // 2009-01-09

Ma délután kicseréltem a kézifékkötelet ami sikeresen befagyott a két ünnep közt ami nem is csoda mivel elég ramatyul nézett ki (szakadt porvédők, megtört külső burkolat)!
A csere nem nagy meló 3/4 óra alatt meg is voltam! Utángyártott bowden került bele Cofle gyártmány, remélem pár évet kibír!
Kezd aggasztani a turbó: ma megint "bevert" egy hibakódot (most harmadjára!!!) "turbónyomás jelszint túl magas" leragadnak a geometrialapátok valószínűleg meg a hangja olyan mint egy rekedt tenor holnap megpróbálom kikormolni ha nem változik keresek egy specialistát! A hibakódot sikerült törölni! Km óra állás:112000.

>> SzervizTommaso 159 // Alfa 147 TI // 2009-01-09

Megtörtént a nagy, de rutinműtét-

Kapott új Gates szettet: szíj, görgők, vízpumpa,generátorszíj, generátorszíj görgők

Most semmi motorhang, olyan, mint ha zsírban járna az egész:-)

Anyag nagy csókkal haveri alapon 35000 munkadíj 10000

Köszönet: Czap Peti olaszszaki

 

Olaj+olajszűrő csere