Blog
Velencéből az utunk a pirosruhások paradicsomába Maranellóba vezetett!
Hála Istennek, innentől már csak ragyogó napsütésben nyeltük a kilómétereket! Bologna érintésével jutottunk el a Modena melletti kis faluba, ahol a "nagy(obbik)testvér" főhadiszállásától nem messze található Galleria Ferrari zömében Rosso, négykerekűi lakói fogadtak bennünket. (belépő: 14.- €/felnőtt)
A 2002 és 2004 -es bajnok Gép mellet Nikki Lauda (túrbós), Gilles Weilleneuve, Alain Prost, Gerhard Berger és még sok "Hős" legendás gépeit csodálhattuk meg a földszinten. Megannyi gyönyörűen kidolgozott és zseniális V10 illetve V12-es motorblokk között amik az esztétikai élmény mellet iszonyatos teljesítményükkel hagytak sok látogatót tátott szájjal bámészkodni hosszú perceken keresztül!
A kezdeti sokkból ocsúdva, kezdőthetett a nyálcsorgatós fázis kis túránk folyamában ami a fizika törvényeit meghazudtolva ezúttal felfelé vezettek a közúti járművek birodalmába, szóval az emeletre!
Ezek az emberek azért gyártottak közúti járműveket, hogy azok eladásából fedezni tudják a versenyautók fejlesztését... kemény!
Ettől függetlenül nem látszik rajtuk, hogy csak másodlagos tevékenység alantas végtermékei lennének! Azt viszont ki lehet jelenteni, hogy ezekben a gépekben a sok, manapság divatos elektromos kütyü és a maszírozós, hűthető-fűthető bőrkanapék nem igazán lelhetőek fel, egészen a legutóbbi "divat", az F430-as szériáig. A Testarossa -ban még klíma sem volt!!! Az F50 -esnél még a Suzuki GL is nagyobb komfortot kínál. De amire csinálták őket az nem is annyira ezekről szól!
Ezek inkább a versenypályáról adaptált igazi telivérek! Olyan műszaki tartalommal, ami egy kicsit is benzinvérű látogatót, azonnal rabul ejt. Az Ollahnak tátva maradna a szálya az Enzo fékjétől !! én is így jártam...
Levezetésként pedig, kicsit felboncolt motorok társaságában csodálhattuk meg többek között a Ferrari Boxer kompozíicóját, valamint a nyers öntény Hengersort és a Nyers Hengerfejet.
Miután kb. 2 órát nyáladzódtam, kellően megéheztem és a múzeum melletti a Maranelloi Ferrari klub -nak is helyt adó "büfében" ettünk egy kis pastat és caprese-t, Kimi és Massa dedikált képeinek társaságában...
Az irány Pisa volt, a gyönyörű toscanai hegyek között...
Folyt.köv.
Ma bele lett rakva a m.henger,eddig úgy néz ki h jó.Azért még figyelgetem pár napig.Egy gonddal kevesebb...
Elfolyt a hűtővizem. Szerencsére az otthonomtól 1,5 km-re történt az eset, így sikerült hazajutnom anélkül hogy megfőztem volna a motort. A megbontás után kiderült, hogy egy műanyag csavar okozta a problémát. Valószínű túlságosan meg lett húzva és eddig bírta a nyomást. Mivel csak a műanyag résznél sérült ezért műanyag hegesztőhöz vittem aki megcsinálta, lenyomáspróbázta. Ha már kiszedtem kompresszorral kifújattam rendesen+ a klímahűtőt is. Most sokkal jobb a hűtés, városban sem megy fel annyira a vízhőmérséklet. Jót tett neki a tisztítás.
2000.04.20-án vásároltam egy dilettánstól a jelenleginél is rosszabb állapotban.Apránként újítgatom,ahogy tudom és engedi a cassa.
2002-ben futómű felújításon esett át:
-4db torziószilent,
-stabilizátor szilentek
-felső,
-alsó gömbfejek,
-kormányösszekötő-külső
-lengőkar szilentek,
-csapágyak,
-féktárcsák cseréje,kormánymű felújítás.
Sajna nem vált be a munkahenger felújító,ezért ma megvettem az egészet.Holnap meg majd belerakom.Remélem ez már nem ereszt majd...
az ékszíjfeszítő és az ékszíj kicserélése után kiderült hogy a recsegés okozója a főtengely ékszíjtárcsa!Erhard kolléga szerencsére gyorsan tudott szerezni egyet ami postaköltséggel és beszereléssel együtt 42 ropi lett!!!