Blog
Nemsokára aktuális lesz az olajcsere, így kértem a fiúkat a szomszédban, hogy nézzük át úgy, hogy ősszel vizsga, és mi az, amit addig egészen biztosan orvosolni kell!
Olajból végül a Racing mellett döntöttem, hátha kevesebbet csipeget. Most ott tartunk, hogy MaxLifeból megevett 2,5 litert 12e km alatt, ez 1000 km alatt 2 deci. Ez jó-e vagy rossz 100e km alatt, nem tudom, meglátjuk mit csinál a vastagabb full szintetikus olajjal. (Az üzenőfalra várok esetleges véleményeket, tapasztalatokat.)
Amivel viszont elégedetlen vagyok, az a fékbetétek nyikorgása! Szörnyű! Állítólag valamilyen folyadékba áztatva lehet csökkenteni, a hanghatást! Az biztos, hogy minden zebrán alvajáró gyalogos felébred, ha közeledem.
Mostanában egyre több ismerősömtől hallottam, hogy megbüntették (volt akit nem csekély összegre) mivel utólagos xenont használt. Ennek hatására úgy döntöttem kiszerelem a szettet az Alfából. Mivel a xenon mellett már megszoktam, hogy látom is az utat amin megyek, nem csak megvilágítom azt, megpróbáltam valami extrább fényű halogént beszerezni. Választásom a már korábban ködlámpámban is használatos Osram Night Breaker -re esett. A fénye első látásra nem annyira parádés mint a xenoné, viszont fényerő és szín szempontjából jobb mint egy sima halogéné.
Ez a megoldás egyszerűbb és olcsóbb volt mint a motoros, gyűjtőlencsés, fényszórómosós lámpatestek beszerzése. Remélem nem tart örökké a xenon száműzetése és mielőbb viszontláthatom A FÉNYT az esti utakon!


Tegnap megtörtént a nagy szerviz.
- komplett vezérlés
- balansz szíj + görgő + feszítő
- hosszbordás szíj + görgő + feszítő
- nagynyomású Selespeed cső cserélve bontottra (vagy fog folyni az olaj ez után is, vagy nem)
- gyertyák tisztítva )még 50K-t bőven elmennek)
- fojtószelep takarítás
- hibák törlése, (nem is kérdeztem, milyen hibákat tárolt, nem érdekel)
Klima mágneskapcsoló szelep csere,és trafó csere.
Nakérem, 2 hét egyáltalán nem hosszú várakozás után, a mester elkészült a bőrfestéssel. Itt is thx BeeGee-nek a segítségért és a mester ajánlásá-ért. Hétvégén beépítésre kerülnek az elemek, majd arról is jön, a képes beszámoló :)




Mivel elég gyér volt a hangrendszer az autóban, ezért egy kis fejlesztésbe fogtam, noha még nem is nagy. Bekerült egy kis zene az autóba, ami kimerül egy erősítő+láda kombóban. A választásom egy Crunch blackmaxx négycsatis erősítőre és egy MNC nyomóra esett, mivel az volt éppen occóért. A fejegység az maradt a jó öreg Pioneer, kicsit ütött, kicsit kopott, de legalább van:) Az első szettek is egyelőre maradnak a kétutas hangszórók, de nemsokára úgyis lesz másik helyettük:)
Kis fejtörést a kábelezés okozott, mivel szörnyen lusta kedvemben voltam ma. A testelést megoldottam biztiöv csavarral, de a pozitív kábelt nem volt kedvem a tűzfalon átvezetni, ezért a biztitábla bekötéséről vettem le. Szerencse, h csavarozva van:)
Végeredményben a vicc az egészben, hogy MNChez képest egészen szépen szól a láda, de még hátra van a végleges beállítás, pedig már ígyis nagyot szól (még a kapu is rezeg:)
Km állás : 92246
Az autó a mai napon csont nélkül átment a vizsgán ami nem kis örömöt okozott :D
2006 szeptemberében Conti SportContact 2 gumkkal vettem a gépet, szinte teljesen újak voltak. 4 és fél szezont alatt a belső felületük kopásjelzőig kopott, közben volt futómű állítás, valszeg ez volt a fő ok. Idén nyárra újak kellenek. Sokat agyaltam mi legyen a következő, hiszen a Contival maximálisan elégedett voltam, de tetszik a Falken ZE912, a Pirelli P7, a Nokian és még sokan mások. A végére a Conti SportContact2 és a Nokian H vagy V maradt a pakliban, ezek közül a Nokian -t tudtam sokkal olcsóbban megvenni, ezért amellett döntöttem. Rejtett szeleppel szerelve 20.375 Ft. volt darabja (205/55R16). Várom a jóidőt, hogy kipróbálhassam :)







Ma sor került elől a két lengővilla cseréjére illetve mindkét kormányösszekötő gömbcsukló cserélve lett és a balos stabilizátorkar! Viszont haza úton éreztem hogy mintha kissé úszkálna az autó az úton ezért mikor hazaértem megnéztem mindkét első kereket és sajnos a balos 1-2mm kotyogást produkál, tehát reggel irány vissza a szerelőhöz, hogy megnézze mit nem húzott meg rendesen vagy mit nem vett észre! SZOMORÚ VAGYOK!!!!!!!!
Na megjártam a szerelőt és a kerékcsapágyon kellett húzni egy kicsit illetve nagy volt az összetartás! Most már megnyugodtam :-D
