Blog
Olaj( Motul) olajszűrő,levegőszűrő, felső lengőkar (Maxgear) csere.
Eltelt újabb 10.000 km így ideje volt az olajcserének. Mivel minden rendben volt az olajjal maradtam a Motul 8100 XClean 5W40 mellett és MANN Filterek kerültek bele.
Bár a kocsinak kevés a futása, viszont közben elmúlt 5 éves, így egy vezérlés + vízpumpa cserét is megejtettünk. Contitech-et kapott. Kisebb átütések már voltak a gyárin, de egyébként még teljesen jó állapotban volt, még egyszer ennyit elmehetett volna. De legalább így nyugodtabb vagyok.
Közben volt egy lambdaszonda csere is mert valamiért bedobálta a P0420 hibakódot és kiderült, hogy a lambdadszonda nem működött. A csere után elsőre visszadobta újra a hibakódot, de pár 100km-errel később elmúlt magától. Azóta megtettem majdnem 1000km-t (2023.05.13), de nem jött elő újra, szóval úgy néz ki mégis csak megoldotta a problémát a szondacsere.
Megejtettük a szokásos olajcserét és levegőszűrő cserét, mivel lassan ismét eltelt már volna 10 ezer km az előző csere óta.
Olaj a szokásos Selenia Wr diesel 5w40
Km óra állása: 317353 km


Munka után kis kerülőt vettem hazafelé.
Büszke vagyok az autón a rovarhullákra és a fékportól szürke felnikre amik a felvidéki kör emlékei. Inkább még nem mostam le...
Kecskemét-Jakabszállás--Izsák-Kecskemét
67km
Ma megejtettük a Dombóvàri túra elött az olajcserét (Liqui Moly 10w -60 Racing Tech) hogy minden tuti legye! Már csak az idönek kell összejönni. Óra állás olajcserénél 200231 ami kicsit fura. Mivel altatásnál 200188 km volt benne és ébresztő után 20 kilométernél többet biztos nem mentem ezért nem értem hogy lehet 43 km különbség a kettő között. Álmában ment elöre 20-30 kilométert🙂.
Tavaly nyúltam utoljára a kamera tápjához, ma újra sor került rá.
A régi kamerám - amivel a tavalyi nagy túrát a francia Alpokban is rögzítettem - lecserélem egy SJCAM SJ4000X-re. A régi csak HD felbontást tudott és a színei is kicsit furcsák voltak. Az új már full HD-t tud akár 60 fps-sel.
A felbontáson kívül még az USB csatlakozó is más, úgyhogy a tápvezetéket egy USB-C-re cserélte.
Teszt a Selenia alatt.



A hibás 3.0 V6-ot átvizsgálva találtam egy kis lyukat a blokkon és a kompresszió is eltűnt 2 hengerből teljesen, 2-ből részlegesen. A szívó részen fémreszelék volt. Sajnos tovább nem érdemes vele foglalkozni. Szétszedem és a használható részeket elrakom.
Poló talált nekem egy hiányos 3.2-est a willhaben-en. Hiányzik róla a levegő gyűjtő, a króm csövek, a befecskendezők és trafók fele és a frontend oldali hengerfejről a két vezérműtengely kerék. Ezek az én motoromról pótolhatóak. Cserébe az összes segédberendezés és a két féltengely rajta van.



Már évek óta gondolkoztam , hogy kellen egy teljes külső renbetétel. Most rászántam magam és egy profi szakember kezelésbe vette. Mutatós lett 🙂.


Múlt hét kedden volt az autó állapot felmérésen, itt megjeyeztek némi ledes átalakítást, amit vissza kellett alakítanom a műszaki vizsgához, illetve hogy több helyen csöpög az olaj a motorból. A több hely az a szelepfedél tömítés elöregedése okozta, érdekességként a blokk oldala csupa olaj volt, míg az olajdekni csont száraz maradt. A régi motoron tudtam, hogy mielőtt megvettem, előtte nem sokkal cseréltek szelepfedél tömítést. Így azt megvizsgálva, úgy döntöttem ez kerül be. Na itt bukott ki az is, hogy nem is rá való szelepfedél volt a motoron. Hiányzott egy levegőztető csatorna belőle. A régi motor szelepfedelén nagyon durva kemény lerakódások voltak, így azt nem álltam neki letakarítani, csak azt a kis fedelet, amin az a plusz csatorna megvan. Így lett a két szelepfedélből egy. Felrakás után lemostam a motort, motorteret. Ügy tűnik jó lett, mert ma le is vizsgázott az autó.
Ha már levizsgázott a kerekeket is átcseréltem nyárira.
Nyári gumikban: 29291km (4 szezont futott)
A téli kerekekben ismeretlen, nálam idáig kb. 7139Km ment bele. (2 szezont futott)






NOx szenzor végre tényleg cserélve és most tényleg megjavult az autó.
Szerviz: Duna Autó
Km: 40.819
Gariban cserélték, pénzt nem kértek csak elnézést a korábbi felesleges szervizlátogatásért. Korrekt volt a hozzáállás.