Blog

>> Autóápolásyani🍀 // Alfa 159 SW 1750 Tbi Novitec // 2017-03-18

Mivel két egyforma méretű és mintájú alufelni garnitúrám van, így a nyárinak használtat felújítottam. Már régen terveztem, hogy antracit szürke színűre fényeztetem, ennek most jött el az ideje. A felniket egy fényező ismerősömmel csináltattam, aki már korábban is dolgozott nekem. A festék színkódja: VV658B Titanio-metallic lett, fedőrétegként pedig lakkozva lett.

 

Az autóhoz pótkerékkel együt 7db nyári kereket kaptam, mindegyiken Conti Sportcontact 3 gumikkal. Különböző állapotban. Próbáltam itthon kitalálni, hogy hova melyiket tegyem, de nem sikerült igazán összeraknom egy tuti garnitúrát. Két kerék volt amin rengeteg minta van még, a többi olyan forma-forma, még egy szezon bennük van.
Úgyhogy felhívtam a gumist, két fordulóban elcipeltem neki a rengeteg antracit Ti felnit és megkértem őket, hogy rakjanak össze nekem egy használható garnitúrát, vagy javasoljanak valamit, hogy mi legyen.
Gondoltam, hogy ha picit is indokolt, hívnak majd, hogy új gumi kell, hisz nekik az az üzlet. De nem hívtak. Másnap a megbeszélt időpontra ott voltam, már elő volt készítve a 4 frissen centírozott kerék.
És a helyszínen még variáltam picit, mert átcseréltettem egy felnit. Feltűnően le volt horzsolva a pereme. helyette egy épre átszereltettem a rajta lévő gumit. Kicsi plusz költség, de a 4 felni így már fix, nem kell tovább csereberélgetnem.

Aztán gondoltam egyet, rákérdeztem mennyiért raktározzák el a télieket. Valahogy semmi kedvem nem volt 2 fordulóban visszacipelni a rengeteg kereket. Azt mondja 4e/garnitúra. Na mondom akkor ezeket nem viszem innen sehova :-) Ennyiért elteszik, ősszel felhívom őket, időpontot egyeztetek, ők addigra lemosva előkészítik a 4 kereket. Jó szolgáltatás, jó áron.

Aztán csaptam egy próbakört, mert megvallom tartottam a 19-esektől. Bár anno ilyennel próbáltam a Ti-t és tetszett. Na.. most is. Magára talált, sokkal jobban viselkedik vele, mint a 17-esekkel. Nem ráz jobban egyáltalán, sőt, simábban veszi a rossz utakat és mintha könnyebben ugrana.

És hát szép nagyon. Viszont szegény autó így járt egyelőre, még nem sikerült egy normális fotót lőnöm róla. Most is csak az udvar sarkában, kicsit koszosan sikerült, hogy valami azért legyen itt. Na majd, ha indul a kiránduló szezon :-)

>> EseményÖcsi // Alfa Giulietta 2.0 125KW // 2017-03-18

Bal oldali zárbetétem eltört. Amikor megvettem az autót (2016.03.09) nem vettem észre,hogy az ajtó kulccsal nem nyílik, csak távirányítóval. Kb 2 hónap után akartam kipróbálni a tartalék kulcsot, ekkor vettem észre, hogy a kulcs elforog a zárban. Az is lehet, hogy az előző tulaj sem vette észre, mert ő sem használta a kulcsot. Rendeltem Tatáról egy zárbetétet, 10000+2000 postával. Miskolcon kerítettem egy szerelőt aki a zárbetétet átalakította a kulcsomhoz és 8000Ft-ért kicserélte, a zárbetétet.
Mindez történt:
2017.03.14. 137450km. Vásárláskor 129287km, tehát egy év alatt: 8163km.
Ja, mint utólag kiderült a kárpitot nem is kellett volna leszedni!!

>> SzervizSettantacinque // Alfa 156 Sportwagon 2.4 JTD // 2017-03-17

Apróságok:
-bal belső féltengely gumiharang csere - az általam kb. 1.5 éve cserélt Gomet harang elrepedt, ilyen márkát soha többet
-Tutela váltóolaj, csere
-kézifékkar csavarok pótlása, végre működik! :D

Először jártam Csöriéknél. Teljesen elégedett vagyok, én még olyan szerelővel nem találkoztam, aki szívvel csinálja és nem haragból, de Csöriék ilyenek. Azt hiszem, megtaláltam az első szerelőt, akiben a végletekig megbízok (pontosan 10 éve szerelem saját magam az autóimat, most égett a ház, ezért kerestem fel őket - ez idő alatt tényleg ők az elsők, akikről csak jót tudok mondani).

 
>> AutóápolásHardy // Alfa 159 Fekete Párduc 2.0 Novitec // 2017-03-17

A múltkori alkalommal mikor kötelező szervizen voltam kértem Csörit hogy pár dolgot szerezzen be nekem. Így megjött a 159 felirat. Ablaktörlők, direkt 159 specifikus, illetve kértem tőle még egy liter olajat, hogy legyen tartalékba, mert idegesít ha a csereperiódus vége felé egy kockát lemegy a szintjelzőm. Ami viszont meglepetés volt találkoztunk a Párduc volt első, és egyetlen tulajdonosával Piritu-val éppen a Spider volt szervizben. Sajnos siettem így csak pár szót váltottunk. De azért a szervizkönyvet megint elfelejtettem lepecsételtetni, így Várpalota határából visszafordultam, mert már két bejegyzés elmaradt.

 

A hasznost a kellemessel összekötve a szervizelést felhasználtam egy jó kis kirándulásra. Pár kép is készült.

 

Megelőző jelleggel ambuláns kezelésen jártunk a Csörgő autószervizben.
A mai menü:
- motorolaj csere (Selenia Racing 10W60)
- olajszűrő csere (gyári)
- levegőszűrő csere (MANN)
- fékolaj csere (Tutella)
- gyertyacsere ( 100.000-es ngk)
- szelepfedél tömítés csere (elring)
- vezérműszíj + feszítő görgő csere (gyári, FPT szíj volt a dobozban)
- vízpumpa csere (gyári)
- balanszszíj + feszítő csere (Dayco + gyári)
- hosszbordás szíj csere (Dayco 7PK 1955)
- nívópálca tisztítás

A munka a már megszokott színvonalú, közben jókat lehetett beszélgetni. Az új cicus is nagyon barátságos.
182.433 km
Ma 219 fénykép készült.

 

Ma összefutottunk Csörinél. Jól néz ki, jó helyre került :-)

 
>> EgyébSüni155 // Alfa 155 2.0 16V Turbo Q4 // 2017-03-17

Óra állás az első indítás elött: 170720 Km.
Óra állás jelenleg: 175764 Km.
Motorban jelenleg: 5044 Km. Van.
Bejáratva!

 
>> EseményZsolt155 // Alfa 155 2.5 V6 12V // 2017-03-17

2019. március végig érvényes a műszaki.

Km.: 234465.