Blog
2016. november 27-én gyorsított eljárásban eladtam az autót. Nem így terveztem, de így alakult. Sajnálom. Hiányzik.
Itt a tavasz, ideje felkelni a 103 napja tartó álomból.
Akku be, ablakmosót feltölt.
Pöcc-röf, ahogy mindig is. Mintha csak tegnap állítottam volna be a garázsba.
Irány a gumis, mindegyik kerékből 0,2 hiányzott.
Némi csutakolás és pár km után vissza a garázsba.
Minden működik, holnap megkerülhetjük a Balatont.
A napsütés mellett az igazi tavaszt a TS hangja jelenti. Már nagyon hiányzott...




Eltelt egy év és eljött a kötelező szervizek ideje.
Sajnos nem tudtam lecserélni 10ezer kilóméter után az olajat hanem kicsit túlmentem a vallumon így most 187ezernél távozott belőle minden.
Motorolajból a Xado Eco Drive 5W40-re esett a választásom. A váltót éreztem hogy hidegben nehezen veszi az 1-est és a 2-est.Gyorsan ledobtam abból is a olajat, és a gyári Tutelára esett a választás és kapott hozzá egy Xado váltó olaj adalékot biztos ami tuti.Ha már így belejöttem akkor a levegőszűrőnek is távoznia kellet, mivel már a megvételkor megcsináltam a házát így már 10perc alatt megvolt a csere.
Elkezdett fütyülni az egyik feszítőm így a vezérlésnek is távozni kellett közel 188ezer kilóméternél.Le lett cserélve a komplett vezérlés összes feszítő hosszbordás szíj és a generátor is kapott egy komplett felújítást.
A könnyebb kilégzést végett a katalizátornak távoznia kellett :D
És végül de nem utolsó sorban mivel közeledik a jóidő kapott egy szett új 215/45R17es Kumho Ecsta gumit a kis TI felni is.




Első emblémám kopott volt, így gondoltam új emblémásítok kicsit. Új típusút raktam fel. Feketét nem akartam mert azt raknak általában fekete kocsira, és nagyon beleolvad (kép1). Aliexpress-ről rendeltem, 3 hét alatt jött meg. 7db, 4 felnibe, 1-1 előre hátra, 1 kormányba. Kormányé nem kerül bele, mert nem jó a minősége. A felnibe ha fent lesz a nyári a kerék akkor berakom. Méret és minősége is jó a emblémának. Féltem hogy ferde lesz felragasztásnál, de nem lehet elrontani. Alján van egy megvezető pöcök ami befekszik egy lukba az alján (kép9). Tökéletesen illeszkedik, úgy néz ki mint a gyári. Klasszikus modon szedtem le. Közepe csavarhúzóval kiszúr, majd belülről kifele lefeszeget.
Videó a cseréről
Észrevettem egy jövőbeli típus betegséget. A hátsó embléma alatt a kis hézagban megáll a kosz és nedvesség (kép10). Alatta egy kis rozsdapötty volt, festék felpúposodással. Csak akkor látszik ha levesszük az emblémát.
A felni kupak kicsit lötyögött. Kis szigetelő szalagot tekertem a lábak aljára, így stabil (kép12).












Idén gyári mellett döntöttem Bosch AeroTwin A084S a kódja. Gyönyörűen töröl. Vettem egy ködlámpát is mert foncsora és burája is csúnya volt. A másik már volt cserélve.


Hátsó ablaktörlő gumi megérett a cserére. Vettem SCT márkájú gumit a karba ,de nem ment bele. 8mm széles műanyag sínbe volt benne. Túl széles volt. Kivettem a sínből akkor meg a gumi volt túl vékony. Eltért a szabványtól. Tavaly is ezt a márkát vettem ,de akkor jó volt. Korábban Valeo volt ,de nem ájultam el tőle. Vettem egy Bosch Eco-t abból kivettem a gumit és méretre vágtam. Grafit bevonatos, fekete is lett a kezem tőle. Viszont gyönyörűen töröl. Féltem az Eco-tól ,de jó lett.



Nyari gumik felnivel ! 3 hete folyamatosan a netet böngesztük felnit , gumit , vagy egybe a kettőt kerestük! Talatam is egy igen jó 17" TI szettet gumival het elején pentekre volt lebeszelve a tulajjal hogy megnezzük ám ma reggel Peti baratom hivott hogy azonnal kapcsoljak gepet van fent egy nagyon szép 18" szett gumikkal magyon jó áron! Gyorsan fel is vettem a kapcsolatot az eladóval! Sávaron talalkoztunk is már délután ( az kb fél út volt nekem is neki is ) a felni olyanok mint a képeken a gumik jók igy haza is hoztuk őket! A 17" Ti pedig vissza mondtam!



Elvittem az autót az Alfa Szamosiba olajat és vezérlést cseréltetni. Az olajcsere esedékes volt az egy év letelte miatt, bár kilométerben alig került azóta bele. A vezérlést még nem kellett volna, de újra akartam indítani a számlálót, így legalább biztosan tudom, mikor lesz legközelebb esedékes. Megkértem, hogy nézzék meg van-e valami más is, de azt mondták tipp-topp az állapota.
Ma átirattam az autót a nevemre. Kicsit bosszantott, hogy időpontra érkeztem, de mégis 40 perccel később kerültem sorra.
A dolog jó oldala viszont, legalább sikerült elintéznem, hogy az új forgalmiba bekerüljön, hogy D-típusú rendszám viselése engedélyezett. Ezt valószínűleg még a forgalomba hozatal idején engedélyezték, mivel még az eredeti rendszám az autón matrica rendszám. A második tulajdonos forgalmijába viszont valahogy nem került be. Még szerencse, hogy rákérdeztem az ügyintéző hölgynél, hogy a rendszerben lát-e ilyen bejegyzést. Csodák-csodája látott, úgyhogy ezzel a lendülettel bejegyezte az új forgalmiba is.




