Blog
Már régóta elegem van a gyári, kompakt ablaktörlőkből. Gumit ugyan lehet benne cserélni, de a szerkezet attól még nem javul meg :) így "hagyományos" karokat tettem fel, amibe cserélhető a fej.
Ez sem működött, mióta megvettem az autót. Utángyártott került bele.
Már régóta szét volt repedezve a vége, és folyamatosan engedte az anyagot. Marklartól sikerült beszerezni egy nagyon jó állapotú bontottat.
A nyomástartó szelepbe ill. a nyomás "kisímító"-ba csatlakozó hosszú benzincsöveket, valamint a híd kilépő részén lévő kis benzincsövet lecseréltem.
Kicseréltettem az alapjárati motort, mert a fordulat ingadozott üresben guruláskor, és kis gáznál hidegen fulladozott. A légtorokházat is kiszedték, kitakarították. Megnézettem a futóművet, azt mondták nincs gond, mégis kopog és nyöszörög. Nem baj, a hátsó stabilizátorrudat mindenképpen cseréltetem, mert a két évvel ezelőtti műszakin is mondták, hogy az kuka, plusz ugye még volt egy kocc is.
A kézifékkötelek is cserések. És ha már ott voltam, megnézettem a légszűrőházat is, mert valaki annyira gány módon rakta egyszer vissza, hogy a házat átfúrta, és úgy csavarozta a tetejét mellé... így most egy darab csavar fogja. Rendeltem egy bontottat, elvileg az holnap megjön, és be is rakatom, ahogy illik, plusz a kézifékköteleket is.
Az anyósülés légzsákját is megcsinálták, csatlakozó probléma volt.
km: 190.630
Ma megállítottak a fakabátok és adtak egy csekket a xenon izzók miatt. Persze pont a jövő héten akartam visszarakni a halogéneket, mivel hallottam/olvastam, hogy rászálltak a xenonra és a fóliára. Elkéstem vele, de azért kicseréltem valamint kitisztítottam a lámpabelsőket is.
Ma ismét megkapta a gép a kis törődést. Hála az istennek Központi munkahengert nem kellett cserélni elég volt az összes fékcsövet kicserélni újra. És még olcsón sikerült megúszni is.
Visszakerületk a nyári 18-ok, hát egyszerűen gyönyörű!
Nos, ha minden igaz idén nagy változások lesznek csupa csupa performance upgrade :-)
folyt köv, hamarosan....................................


Ma végre bekerült helyére a karbon mintás közép konzol. Valamint a fa váltógomb helyére felkerült egy fekete gyári váltógomb. (Ugyan nem bőr, de legalább fekete. Még a 146-osról maradt.) Már csak a kormány csere van hátra, és el is tűnik a beltérből a fa.

