Blog
Hej,már menni is kell haza és pont most lett jó idő,persze.Kis kitérőt tettünk hazafelé:
Szádvárat néztük meg az aggteleki hegységbenKét és fél órás sétát vett igénybe de megérte.Magyarország egyik legnagyobb várának maradványait tekintettük meg.Több mint 200 méter hosszú volt,amíg a bunkó labancok fel nem robbantották :(
A középkori kocsiúton mentünk fel,amit onnan léehetett tudni,hogy több helyen meg volt a kocsikerék nyoma,ahogy kivájta magának az utat a kőben.És persze lenyűgöző volt a kilátás a hegytetőről.Visszaérve úgy döntöttünk,hogy még elalfázunk Szalonnára,ahol középkori templom van,900 éves az egyik fele.Érdekes volt ez is de indulmi kellett már haza,mert nem akartunk túl későn hazaérni.Azért sikerült eltévelyegni kicsit Rimaszombat nál de így legalább megláttuk a lemenő nap fényében körvonalazódó hattornyú kastélyt Gácson.Úgyhogy sötétben érkeztünk haza de kit érdekel?Lényeg,hogy megint láttunk szépeket :)












Ma sokat csuklottam,ugyanis sokszor emlegettek :)
Ilyenkor szidtak :)
Ugyanis kirándultunk ma a szádelői völgyben és jól megjárattam mindenkit :)
Először nem volt vészes,mert egy szurdokvölgyben sétáltunk sziklafalak között, visszafelé azonban mindenkit rábeszéltem arra,hogy másik úton menjünk vissza.
Bölcsen elhallgattam azt az apróságot,miszerint ez a kis kitérő azzal jár,hogy meg kell mászni egy hegyet,majd onnan leereszkedni.A leereszkedés nehezebb volt egyébként,zergéknek való :)
Viszont a látvány kárpótolt mindenért :) Odafentről ugyanis gyönyörű kilátás nyílott az alattunk húzódó völgyre, és messzi hegyvonulatokra :)Sajnos párás volt kicsit az idő,ezért nem lettek túl jók a képek de hát láttuk,amit láttunk :)












Igencsak belenyúlott az éjszakába a pókercsata.Végül harmadik lettem a kilenc játékosból.Történetesen a bor is jól fogyott ezalatt.Azért reggel frissen és üdén ébredtem,így hát sétáltam egy kellemeset a szállásunk parkjában,mivel ma már nem esett az eső.Kedves kis park ezJa,és van csocsó is :)












Hej de csúnya időre ébredtünk ma,így hát fedett helyre mentünk.
Krasznahorka vára volt a célpont,amelyben 1945-ig az Andrássyak székeltek és mi meg jól megnéztük most :)
Délelőtt még akkora köd volt,hogy a várat nem is lehetett látni,belülről viszont igen és volt idegenvezetőnk is és sört is capoltak a várban,egy szavunk nem lehetett :)
Visszafelé már láttuk kívűlről is a várat,hogy fest.Nos,mutatós :)
Volt még időnk hazafelé,úgyhogy sétáltunk egyet Rozsnyó városában :)
Megéhezvén a nagy úton,megálltunk Putnok városában csillapítani :)
Rajrunk kívül nem volt ott senki :)
Akárcsak este a szálláson,ahol csak mi voltunk magunkban.Ezúttal pókerrel ütöttök el az időt :)












És ismét úton vagyunk,ezúttal az egykori Gömör megyei Dubicsányba tartunk.
Igazi őszi időben keltünk által a Dunán Esztergomnál és Somoskő várát vettük célba,ami elég tetszetős volt,különösen a kilátás,nem beszélve a bazaltorgonákról,nemkülönben a szép őszi erdőről,még ha a tavat meg sem leltük,mit olyannyira kerestünk de hát sürgetett az idő,mert még Ózdon is volt dolgunk,nevezetesen bevásárlás,így is elment a nap de végül odaértünk időben és mivel a büfé nem üzemelt,kerestünk helyben frissítőket,majd este belaktuk a lakosztályt,felkészülve a másnapra mintegy :)












Felkerültek a téli gumik:)
Ma vettem észre, hogy sikeresen vettük az első 10000 km-t!
Meg is jutalmaztam TeoDore-t! Megfürdettem :-)))
Ismét a hideg. Utálom. Ráadásul a tavalyi téligumikból már csak kettő volt olyan amit felraktam volna. Így úgy döntöttem, hogy új gumikat veszek, de eggyel kisebb méretben. Szóval a végeredmény Barum Polaris 2 lett 195/65R15 méretben. Vettem hozzá használt acél felniket is. Darabja 8e volt. A gumik meg szereléssel együtt 51e.

Tavaly (2008-ban), nem sokat költöttem a kocsira. Igazából baja se nagyon volt, meg túl sok pénzem se. :)
Most viszont szépen előjöttek a dolgok, még talán a tavalyiak is. :)
Kezdődött augusztus környékén azzal, hogy időnként nem volt töltés, és kellemetlen hang jött a generátor felől. A szerelőm hamar kiderítette, hogy generátor probléma van, az új csere szóba se jöhetett, a felújítás szintén elég drága lett volna (50eFt), így kapott egy bontott generátort. Rá is fért, mert szét volt törve az egész generátor ház, így már nagyon a végét járta. Olajcsere (173e KM), pollenszűrő, levegőszűrő.
Szerelés közben derültek ki egyéb dolgok. Első lengőkarok, szilentek, gömbfejek. Mind csere. Jobb első kerékcsapágy csere.
A számla végösszege 110E Ft.
Már ekkor volt pár "apróság" amire nem futotta zseton, de néhány hétre rá, ezek is belekerültek: féltengely gumiharang, egy csomó műszerfal izzó, fűtőventilátor ellenállás híd, elektromos ablak szorulás megjavítása, jobb első ajtózsanér eltört, ennek meghegesztése. költség kb. :65e Ft.
Természetesen most is kimaradt egy-két dolog, mert egy igazán mélyreható szerelés mindig derít ki újabb dolgokat egyébként meg épp mentünk nyaralni. :)
A harmadik kör, elsősorban a motor felől hallható cicergések, ciripelések elhárítására irányultak. Rövid idő alatt kiderült, hogy egy teljes vezérlés csere szükséges. (szíjak, görgők, vízpumpa). Emellett belement egy új termosztát és egy bal hátsó kerékcsapágy. részösszeg: 105e Ft.
Mostanra (2009.11.02) tényleg nagyon szép hangja van a motornak, a vezmód kezd makrancoskodni, de az már tavaszig bírja. A gyertyák is lassan cserések lesznek, szerintem már az is tavaszi történet. Maradt még egy szervó olaj cső, ami csöpög, szép lassan. Az is ráér. De a kocsi most nagyon szépen megy, a motor szinte gyári hanggal duruzsol, szóval elégedett vagyok.
Hatalmas köszönettel tartozok az" Alba autó alkatrész"-nek a korrekt (kurvaolcsó) alkatrész árak miatt és Zolinak a lelkiismeretes szervizelésért.