Blog
Utolsó lehetőségként Szín Andrást kerestem fel aki remek szakembernek bizonyult.
Mint kiderült a klíma egy kábel szakadása miatt nem üzemelt, ezt gyorsan, szakszerűen orvosolta is. A klíma jèg hideg, minden megfelelően működik🙂
Kivettem a lámpákat, és le lettek lakkozva. Pici fekete bázis került a lakkba, szép lett.
Illetve a GTV-ről átraktam a 18-as Multispoke felniket, a Blacklineokat pedig fájó szívvel, de eladtam. Ezeken még jók voltak a gumik, a BL-on már csere éretté váltak, szóval most ez a "gond" is letudva. Ezzel is jól mutat.





Vettem egy bontott katalizátort, mert a sok szakadt huhogós golf miatt, tiszta hülyegyerek kocsinak éreztem már a GT-t, szóval a baglyok elszálltak. :)

Lengyel Ákosnál (Manky) jártam kicsit belepiszkáltunk a motorba, persze észszerű határokon belül tettük mind ezt. 150 LE -> 188,2LE (480Nm) húztuk fel a paripát.Nagyon megvagyok elégedve a látottakkal.

Tegnap már indíthatóvá vált, és este mentünk is egy próbakört. Egy mosást is kapott, mert megigértem neki, hogy az első út a mosóba lesz :)
Ma tettünk még egy karikát, és bebizonyosodott, hogy a donor motoron, nem jó a termosztát. Így a kivett motorról ma délután meg is kapta.
Megoldottam, hogy lehessen felfelé is váltani a kormányról. Tulajdonképpen csak egy réz lemezke hiányzott, de nem is tudom, hogy lehet-e ilyet beszerezni. Én egy mikrokapcsolót forrasztottam a helyére. Nem éppen eredeti, de tökéletesen működik.




Ma nekiestem kitakarítani a belsejét a kocsinak.
- Porszívózás
- takarítás
- fertőtlenítés
- bőrtisztítás és ápolás
- ózonos utastér fertőtlenítés
- motortér takarítás
Szuper lett :-)






TRW első fékbetéteket kapott. A tárcsák még félúton vannak az új vastagsága és a minimum méret között, így az csak fel lett szabályozva, illetve cink alapozóval lefestve a szabadon lévő részeken.

Történt a napokban hogy parkolás közben, barátnőm szólt hogy füst jön ki a motorháztető alól. Nem füst volt. A klimagáz szivárgott elfelé.
Be is mentünk a Papas autóhoz, Szegeden ők az alfa alkatrész ellátók. Utángyártott nincs.
Lényeg, szerelőm kicserélte.
187960km