Blog
Első, komolyabbnak nem mondható hiba az autón, hogy egyszer csak megadta magát a csodálatos DNA kapcsoló. Az első anomália még tavaly kezdődött, akkor A-ban használva fogyasztási világrekordot akartam felállítani egy 800 km-es úton, de a felénél visszaválltott N-be és többé nem lehetett kapcsolni. Aztán jött a szervíz és újratanította a computert, ami immár ismét hajlandó volt kezelni a kapcsolót.
Aztán idén egy kereszteződésben arra lettem figyelmes, hogy a kilométerszámlálóm villog, ami tipikus jele annak, hogy a canbuson valami változott. Persze megint meghalt szegény kapcsoló. Így most rendeltek egy másikat, amit a mai napon meg is kapott a drágaszág.
Furcsa dolog, de azt tapasztaltam többször, hogy a kapcsoló nagyon melegszik. Talán a melegtől halt meg, vagy azért melegedett, mert haldoklott már. Remélem az új jó lesz sokáig
Az első Alfám volt!
Bal oldalt külső-belső féltengely gumiharang SKF, új váltóolaj
Dobtunk bele egy izzítógyertyát is, mert az egyik meghalt, és idegesített az error felirat indításkor.
270110km



Előtétellenállas, és stekkerupdate me kicsit odakozmalt a venti stekkere. Thx Erhard 😁.
Minden legális a vason. Gewinde, spiler, kipuff....etc,etc..
Ki kellett cserélni a bal hátsó kerékagy csapágyat. Szinte egyik napról a másikra kibírhatatlan hangja lett.
km állás: 212.880 km
A 2 és fél éve vásárolt, kinyíló fejegység már hónapok óta befagyott, élvezhetetlen volt zenét hallgatni miatta a kocsiba.
Most egy egyszerű, de nagyszerű Sony fejegységre esett a választás. Usb és aux csatlakozási lehetősége van, telefont usb-n keresztül lehet csatlakoztatni.
Amire használom, arra pont tökéletes, szép hangzása van.
Sokkal szebben szól, mint a noname, elődje.


Nem először, nem másodszor, újra felkerült a koptató.
Nyilván eltörve és lenyúzva várta a sorsát , de megjavitottam , újra fényeztem, és vissza raktam. Középen elvágtam, és csináltam így egy törést. Sokkal jobban követi a lökhárító ívet, bár képen annyira nem látszik.
Ja és a tükörborításokat is visszafújtam kékre.


Az első két olajcserét 15.000 és 30.000 km-nél csinálták meg az Atlasz Autónál (míg demoautó volt). Bár 15 ezer a hivatalos csereperiódus, nálam - mint minden autómnál - 10 ezrenként lesz az olajcsere, így 45.000 helyett 40.003-nál érkeztem az Olasz Autók Házához. Majdnem összejött a kerek 40.000, de ebben Piritu profibb :)
Orvosoltak két további apróságot is. Az egyik első radarszenzor néha becsipogott. Le volt törve az egyik füle, ezért nem volt teljesen a helyén. Garanciában rendeltek újat hozzá. A váltókar körüli műanyag betét szintén nem volt teljesen a helyén, ezt is helyrerakták, de ebből is rendeltek egy újat.
Közben megérkezett a jobboldali kipufugó vég is, lassan belekezdhetek a duplakipuffos átalakításba végre.



