Blog
Mint előző bejegyzésemben említettem, a futómű szerviz alkalmával, 2013. március 20-án megtörtént a nyári gumik átszerelése 120.200 km-nél. Ez lesz a a nyári abroncsok harmadik szezonja, a téli gumik pedig a harmadik etapjukat zárták (2.840 km ezen a télen,).
valaki úgy gondolta hogy ad egy okot arra hogy mostmár tényleg kapjon egy külső telifényt az autóm... (a ...... :@ )

Két napja elég érdekes dolog történt. Két órát álltunk a dugóban Vörösvár és Piliscsaba közöt és miután megint el tudtunk indulni, elkezdett a váltó akadozni.
Nem akarta bevenni a negyediket, vagy ha be is vette akkor nagyon nehezen és recsegve. Majd tegnap miután megint mentünk vagy 300 kilómétert nem javult a helyzet, sőt csak romlott.
Holnap megy a kocsi a szerelőhöz és ha már ott lesz megcsinálja az olajcserét is, bár még nem értük el a km-t. (128.946 )
Bal oldali Xenon kiment, így most mindkettőt kicseréltettem. Szerencsére most simán bevállalták a beszerelést.
A H7-es 6000K-es Xenon izzó most is innen volt.
Ma GabCsiék műhelyében jártam, felkerültek a nyári kerekek. Az ősszel náluk lett beállítva a futóművem is, és azt vettem észre miután akkor eljöttem tőlük, hogy a kormány picit jobbra áll. Az autó nem húz el, de a kormány csálé. Ezt akkor jeleztem is Nekik. Ma ez orvosolva lett, most már ha egyenesen megyek, akkor a kormány is megfelelően áll.
A téli felnikről levették a gumikat, a 4-ből 3-at görgőzni kell. Ha kész lesz, akkor vagy fényezve lesznek a felnik, vagy színterezve, aztán még be kell szereznem 4 téli gumit a következő szezonra, mert a mostaniak teljesen elhasználódtak.



Új akkumulátor. Fene tudja hány éves volt, akadt még benne szufla, de indítani már nem tudott. Béke poraira... :o)
Vezérműszíj, hosszbordás szíj, vezető és feszítőgörgők, 8db gyertya (NGK), vízpumpa, olaj (selenia), olaj és levegő szűrő. + Egy kis elektronikai matatás, 2 relé elhalálozott...
Volt egy kis fényezni való.
1
628
Fórum
Friss topicok
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Filmek
- Giulia
- Alfa tuning
- Alfa történelem, híres ...
- Alfa reklám
- MiTo
- Coffee - Minden ami kávé
- Stelvio
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV