Blog
Miután a 147 motorhibás lett a javítás helyett másik beszerzése mellett döntöttünk.
A kereskedésben találtam egy jelöltet. Még a neten is hirdették, igaz ott még havas képekkel.






2012.02.05-én hoztam el a kereskedésből a 146 utódját, egy 2005-ös évjáratú Alfa 156 1.9JTDm -t. Gyönyörű és élvezet minden egyes km amit megteszek vele:)
Alaposabban átvizsgálva a teendők a nagyon közeljövőben az olajcsere, jobb felső lengőkar csere, illetve a felső turbócső csere. A műszerfal izzók cseréje pedig már megtörtént (köszönet a leírásért Rolcho kartársnak.)
Km óra állás: 192194

A vásárlás után mindenkivel mentem egy kört - kiélveztem az autó hangját és erejét -, de aztán el akartam kezdeni szétbontani a belsejét. Elsősorban az utólagos hifi és lézerblokkoló kiszerelése, valamint a tisztítás megkönnyítése miatt. Kisebb-nagyobb műszaki hibákra is fény derült. Egyetlen veszélyes a padlógáznál beragadó pedál volt, amit egy lecsúszott szigetelés okozott. Indulhat a hajsza az alkatrészek után...


Sikeresen bele barkácsoltam a lada olajnyomás mérő jeladót a szekérbe. Leirása szerint teljesen megegyezik az alfának a jeladójával, de külömben nálam ez nem nagyon nem lett igaz most. Annó a ritmómba vettem egyet az teljesen ugyan azt mérte mint a gyári. Aztán a ritmót lecseréltem egy Lancia dedra 2.0 16v re, és abba is tökéletesen jó volt a lada jeladó nem volt talán csak egy mutató szélességnyi a külömbség (0.3 bar). Az Alfa már nem nem szereti ezt a jeladót, de szerintem csak az enyém ilyen, hiszen eddig semmit sem szeretett elsőre mindeennel szenvedni kellet. A cégnél barkácsoltam az átalakítót ( nagyon ronda lett de műkörik) levegő szerelvényes cuccokból lett össze hegesztve. Reggel beraktam mert kiváncsi voltam rá, és az eredménye vagy 2 de inkább 3 bárral többet mutat. Amikor még jó volt az eredeti akkor hidegen 4-5 között volt a mutató. Most 7 felett. Üzemi hőmérsékleten 2-3 között. Most pedig 4 felett egy kicsit. 90 fok felett meg 3 és 4 közt féluton. Természetesen ez mind alapjáraton. fordulaton menetközben 7bar az olajnyomás. Csináltam képeket is. Szerintem azért mutat többet a lada jeladó mert az olaj bemnti nyilása szó szerit csak fele akkora, az alfáé 3.7 mm, a ladáé 2mm. Na de mindegy is az a lényeg hogy nem fekszik végre a mutató ha lesz rá időm majd bekalibrálom. De elöbb még lecserélem az olajat ( Sajna arra még nemértem rá ) mert kiváncsi vagyok rá hogy akkor mit mutat majd.




Tavaly ősszel megsérült az egyik nyárigumim, e miatt sajnáltam kidobni a garnitúrát, úgyhogy most sikerült vennem 2 db jó állapotú ugyanolyan Eagle F1-et, tehát jövő hónapban ezek mennek az első tengelyre, a két régi megy a huladékgyűjtőbe.
Megfordult a fejemben, hogy 17"-ra kellene váltani, (a 18" nem 156 futóművéhez való, ahhoz túl érzékeny) de nem találtam megfelelőt, igaz nem is kerestem..
Az idei szezonban is kivasaljuk a a budapesti aszfaltot a 225/40/18-as kerekekkel :).


Tegnap kapott friss olajat a vas (Selenia WR PE) + összes szűrő cseréje, gyárira.
Ezen kívül esedékes volt a fékek cseréje, komplett első, hátsó tárcsák és betétek cserélve lettek, fékolajjal. Tárcsa TRW, betét Textar lett.
Köszönet Csőri mesternek a munkáért!
Km óra állása: 163583



Mostanában dög lusta vagyok mindenhez, nemcsak a blogíráshoz. Az Alfa gyorsul, lassul, megáll, kanyarodik, na meg szép is. Igazából csak azért írok (már megint), hogy legyen nyoma az elmúlt pár hétnek. Vettem a Tescóban egy guminyomás-ellenőrző bigyót. Alig fél bart csal, teljesen jó vétel volt. :) GT-től beújítottam egy angol nyelvű bébi alfás matricát is (sanszos, hogy inkább ezt teszem fel az olasz helyett), és Rómeó napra becsúszott egy teljes külső-belső takarítás.
A szilent csere pont kapóra jött, és akkor már leszedtük a féknyergeket, és lefújtuk őket pirosra. Hááát.. egész pofás :) De majd a Mikoda tárcsákkal és a 17"-os TI felnivel lesz igazán ütős :) A matricáért thy GT-nek ismét :)



Sajnos a nyikorgó hang elviselhetetlenné vált, ezért kénytelenek voltunk kicserélni. Az árban más apróságok is benne vannak.
KM: 97.460

Ma felkerültek a P Zero Rossók az új N10-ekre! Mivel szélesebb a felni ezért féltem, hogy "feszíteni" fogja a 225-ös gumikat de szerencsére nem így lett pont jól feszül rajta! Alig kellett centírsúlyt rakni rájuk olyan szépen egyenletesen futnak viszont a két első gumi majd hátul teljesít szolgálatot mivel az elejét látványosan jobban koptatja nagy nyomaték+fronthajtás kombó!

