Blog
CÍMKE; FELHŐ? Mégis miért?
Első bejegyzésemkor erre a két szóra és kérdőjelre ugyan felfigyeltem, de egy legyintéssel elintéztem, hisz még az is kérdéses volt, hogy írok-e újabbat, így nem éreztem át az erejüket. Mostanra azonban elkaptam a szikrát, értem és tudom, hogy milyen az, ha van egy kicsi felhő, amit növelni lehet, mit lehet...kell.
Szóljon ez a bejegyzés hát a blogfelhőkhöz!
Mégis miről? Sokat gondolkodtam, hisz a fényképezős témát kimerítettem.
Autóm mosását nem említem, bár megteszem minden héten, így nekem ez legalább annyira egyértelmű, mint, hogy beülök bal egybe, elfordítom a kulcsot, megtalálom az egyest, s már indulok is...erről sem írok esténként.
Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy nem, vagy csak ritkán adom át másnak ezt a munkát, /még mindig az autómosás/ s háááát a többi blogot olvasva, rájöttem, hogy megkímélem magam nagyon sok mindentől.
Lássuk csak.
Nem kell figyelnem, hogy a „megbízott autómosó emberek” mégis hány percig dolgoznak kívül-belül a járgányomon.
Nem kell figyelnem azt sem, hogy a szivacs, amivel mossák a drágaságomat, hányszor lett kiöblítve, s vajon azt a spongyát kicsavarják-e háromszor, vagy csak kétszer.
Nem kell figyelnem továbbá arra, hogy vajon a felnit jobbról-balra, vagy balról-jobbra tisztícccccsák, hogy ugyanabból a vödörből, ugyanazzal a szivacsossal, amivel az előbb még az autó jobb oldalát.
S ne adja, tényleg ne adja Isten, de a legrosszabb, ami történhet öblítettek-e ismét...
Legalább nem vonom fel a szemöldököm, hogy használnak-e bogároldót (itt ugye egyből felmerül a kérdés, hogy mégis milyen lehet az az oldószer /árthat-e az autóm orrának) vagy mégis mekkora erővel sikálják meg a szentem védőréteggel bevont pofiját.
Legalább nem izzadok tíz percen át az idegességtől, hogy mi történik ha belső tisztítást is kérek, s nem én magam törölgetek, porszívózók, fényesítek.
Előfordulhat például, hogy a pohártartóból kiejti az üdítősüveget a szakember, ami bár nem borul, nem ömlik, de a helyére, biza vissza NEM teszi ...újabb hajfestésre kellene időpontot kérnem...Nem ér annyit az egész.
Kérem szépen, kinek van szüksége ilyen idegtépő 25 percre?
Inkább a jól bevált benzinkút porszívóját hallgatva, bamba, bámulós offvezető tekintetek kereszttüzében előszedem az autóápolási- kozmetikai cukitáskámat a benne lévő 10 különböző flakon tisztítóápolóoldófényesítőszerrel; szivaccsal; ronggyal és papírtörlővel, majd hozzálátok.
Hozzálátok, legyen tél vagy nyár.
Már tavaly, ideköltözésemkor kiderült, hogy amerre most lakom, egy extrakicsi keletbajor "városban" nem túl autóbarát a környék. Sok nyest lakik ugyanis errefelé. Ez pedig nem a nyugodt éjszakák záloga az autóját családtagként szerető embereknek, mint én is. Ugyanis alapesetben a motortérben puszítanak. Ez főleg a vízcsövek rendszeres elrágását, és benzines autóknál a gyertyakábelek szétmarcangolását jelenti. Védekezni lehet, de nem egyszerű. Ugyanis a nyest nagyon intelligens és kitartó állat. A lényeg, hogy az illatoldalról tett próbálkozások általában csak bizonyos ideig hatnak, mivel a nyest megszokja a szagokat (WC illatosító), vagy rájön, hogy hiába a kutyaszag nincs is a közelben kutya. Jóval hatásosabb az ultrahangos nyestriasztó beszerelése a motortérbe. Egyes típusokra elektródák is köthetőek, melyre 150-300 Volt feszültség jut. Ezt már kimondottan nem szereti a nyest. (Nem halálos az áramütés.) A motortérbe bejutás megnehezítése nálam csak részleges eredménnyel járt. Bejutni talán már nem akar (kopp kopp). Vagyis nem alulról. Minden külső műanyag alkatrészt megkarcol ugyanis. És amíg oda eljut addig pedig a karosszériaelemeket és az ablakokat. Ez a helyzet az én autómnál is. Talán a karcok egy része eltűnik egy polírozással...
Amíg pedig egy "rézszálakkal szőtt" takaró nem készül el, csak reménykedem, hogy az átmeneti elektródák okozta sokk egy időre elvette a kedvét.
Sajnos a felállított nyestcsapdába nem nagyon akaródzik bemennie. Más csalikkal fogok próbálkozni. Állítólag a füstöltszalonnát nagyon kedveli... És azt is mondják a tapasztalt nyestvadászok, hogy ha sikerül egyet megfogni, érdemes fájdalmasan elküldeni az örök nyestmezőkre. Ugyanis a sikítása eltántorítja a többi barátját... (Ez a dolog mondjuk elég távol áll tőlem. Vszínüleg csak kompromisszumosan hajtanám végre, egy messzi erdőbe való deportálása előtt...)
Akit bővebben érdekelnek a védekezési formák, írjon, én már majdnem mindent kipróbáltam...
Jó védelemnek számít természetesen egy nagyobb macska, vagy kutya. És persze a legjobb egy garázs...
Ma megtörtént a kerékagy csapágy cseréje végre,jobb oldalon hátul.Viszonylag egyszerü volt.
a tegnapi nappal sajnálatos módon, méretváltás és a garázsban az 1négyzetmérerre jutó felnik számának nagysága miatt, megváltam szeretett 14"os Zender alufelnimtől, melyek Igor kartársat boldogítják, autóját pedig szépítik a jövőben.
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000003/0000003668t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000003/0000003669t.jpg)
Visszatérve Kaposújlakról, immáron a már régóta dédelgetett kígyó matricák mellé még egy Amorés rendszámtáblakerettel is gazdagodva, levonultam a garázsba, és nekiálltam az én kicsikém feldíszítésének.:) Így felkerültek végre a kígyók az indexlámpák fölé, és felcsavaroztam előlre és hátulra is az Alfa Amorés rendszámtáblakereteket.
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000003/0000003664t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000003/0000003665t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000003/0000003666t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000003/0000003667t.jpg)
Mivel az autó nem egészen 85 000 km-rel került hozzám, és mivel az első hónapokban nem is igazán volt használva, így csak októberben jutottam el odáig, hogy 85 000 km-nél megtörténjék az első motorolajcsere is. Mivel édesapámra bíztam a motorolaj vásárlását, természetesen nem Seleniat vett. Így járás. Úgyhogy most Castrol van a kicsikében. Következő olajcsere 95 000 km-nél.:)
Szerettem volna kiállni a garázsból, de legnagyobb rémületemre, nem indult az autó. Aztán persze pár pillanat alatt összeraktam a képet. Amikor utoljára beálltam vele a garázsba, még pakolgattam a kocsiban, majd kiszállva égve felejtettem a belső világítást. Mivel a garázsban is égett a mozgásérzékelős lámpa, amikor kimentem onnan - hagyva, hogy az majd magától lekapcsolódjon pár perc után - fel sem tűnt, hogy a kocsiban is ég a világítás. Ez önmagában ugye nem lenne még olyan nagy baj, ha nem épp ekkor utazok el egy hétre - a kocsi nélkül. Ennyi ideig pedig még a legjobb aksi sem bírja.:))) Ezt követően az aksi fel lett töltve és azóta sincs vele semmi baj.:)
Megcsinálták az elektromos csomagtér nyitást. A távirányító 3. gombja nyitja. Külön, a központizár kinyitása nélkül is működik.
Kitisztíttattam és feltöltettem a klímát (kellett bele 350g gáz).
Kicserélték a pollenszűrőt is, hihetetlen hogy mennyi kosz ment bene szűk 4 hónap alatt.
Komolyabb kanyarodáskor volt hangja a szervónak és az olaj is a min. szinten állt és sötétbarna színű volt. Mivel nem volt módom a teljes cserére, ezért kiszívtam-feltöltöttem 3x. Mobil 1 olaj került bele. Megszűnt a kellemetlen hang. Majd a vezérlés cseréjekor, vagy a köv olajcsere alkalmával kicseréltetem. 2L olaj nagy részét elhasználtam.