Blog
Transzfogaras, Transzalpina, sokak által magasztalt autós útvonalak. Egy olyan kanyarvadász autóval, mint a Giulia Q, bakancslistás tétel.
RomeoOne fiatal, lelkes kilométergyűjtő meg is szervezte kis csapatunknak ezt az emlékezetes túrát. Feri, denpet, Rimóczi András, jómagam, ki-ki asszonyával együtt jártuk be az erdélyi utakat.
A szombat délelőtti indulás az M43 Mol kútról rövidesen egy órás határátkeléssel folytatódott. Schengeni határokhoz szokott ember lévén, kellemetlen volt a várakozás. Az akadály után az A1 autópályán gondtalanul tudtunk haladni. Mivel nem beszéltük meg a sebességet, kicsit szétszakadt a mezőny. Feri húzott elöl valami űrtempóban. Én fokozatosan emeltem ugyan a tempót, hátha beérem, de ezzel csak a többieket hagytam el.
Egészen Igazfalváig jól haladtunk, de a pálya következő szakaszán balesetet jelzett a térkép. Emiatt kicsit hamarabb kellett áttérni a 68A főútra, mint terveztük, ugyanis a pálya Marzsina után egy szakaszon nem épült meg. Így fordult elő, hogy Facsádon a google egy mellékútra terelt a főútról – ami a jelentős kamion forgalmat tekintve jó ötletnek tűnt. Csakhogy a főútra visszatérés egy stop táblás kereszteződésen keresztül történt és mások is jó ötletnek találták erre kerülni. Szóval újabb dugó, talán csak fél óra.
Szászsebesen a Mol kúton találkoztunk újra. Tankolás után ebédre egy kebab a belvárosban. Irány a 67C.
Az út sokáig a falvakkal teli völgyben kanyarog, Sebesláz után kezd tisztulni és meredekebbé válni. Itt már tempót tudtam menni. Az aszfalt jó, széles is. Amikor a feleségem megunta a jobb1-ben hánykolódást, cseréltünk. Egészen Obarsiáig Ő vezetett, ügyes.
Rövid szusszanás után felvágtattunk a Transalpinán a csúcsra. Kissé forgalmas volt, 19 óra körül jár az idő. Az autó hasított, előzés könnyen tisztán ment. Sok a visszafordító, szűk kanyar, de élmény a kigyorsítás. Amíg mások a fokozatot keresik, mi már el is mentünk mellettük. Lassan elfogynak a fák, messzire látni, ahogy kanyarog az út a hegyen. Üvölt a V6. Hamar felértünk.
Megálltunk, séta, bámészkodás, csapatfotó. A levegő hűvös, pulcsiért kiált. Szamarak, juhok a mezőn, meg amit hátra hagynak. Figyelni kell hová lépsz. A látvány lenyűgöző.
Későre járt, még egy órára van a szállás, holnap ugyanitt. Voineasaban várt minket a panzió. Az oda vezető 7A jelű út kanyarokban nem szenvedett hiányt. Úgy tűnt, sosem lesz vége. A burkolatot átlagosnak mondanám. Pár kátyú, néhány süllyedés, figyelni kell. Még éppen alkalmas élvezetes autózásra. Többnyire lefelé vezet, szinte csak gurultunk. Fáradt voltam már, nem éreztem az út ritmusát. 40-70 közötti sebességgel haladtunk, egy örökkévalóságnak tűnt az az egy óra.
Az este jó hangulatban telt, későn kerültünk ágyba. Másnapi cél a Transalpina.
Az előző tulaj mindig hülye, az tény. Főleg, ha két kilós kulccsomót hord 939 tulajként. A középkonzol méretéből és hagsúlyosságából adódóan annyira domináns, hogy minden karcolás duplán világít és elszomorít. Szomorúan meg nem lehet kabriózni ugyebár, mert az oximoron.
Szóval elég hamar eldőlt, hogy a kozépkonzolt meg kell oldani. Elég nagy volt a meglepetésem, hogy a lengyel allegro tele van eladó középkonzolokkal. Újakkal. Gyári dobozban. Rögtön meg is rendeltem egyet.
Persze nem jött össze a dolog, a képen alumíniumnak látszó konzol teljesen más színben jött meg. Visszaküldtem.
Másodszorra okosabb voltam, küldtem a srácnak fotókat, meg is jött az új konzol gyönyürű állapotban. Nagy volt a boldogság, rögtön neki is fogtam a cserének.
Viszont a rádiót nem sikerült életre keltenem. Meghalt. Mindent átnéztem, mindent 3x szétszedtem, összeraktam. Sajnos az utólag beépített Android Pioneer nem ébredt fel. Szerencsére Oszi 4 nappal később ráért és meg is csinálta - a tessék lássék huzalozás a rádió kivételénél letestelt és a kivágta a biztosítékot. Húúú, visszaadom a diplomám, ez bizony nem jutott eszembe, mivel a rádió biztosítéka rendben volt. De legalább rendesen átkötötte és leszigetelt mindent.
Most, hogy végre benn volt a rádió, ismét a fejemhez kaptam - a szín már rendben, a rádió is működik, csak éppen navis autóhoz való konzolt küldött. Aminek pont 1 centivel magasabb a nyílása, mint a 2 DIN-es rádiónak.
Erre is van megoldás, meg is rendeltem az új beépítőkeretet, amely majd eltakarja a lyukat. Minden esetre teljesen más érzés az új konzolt nézni a agyonkarcolt régi helyett.
260.000 km-nél lett volna esedékes a vezérlés csere de mivel az első fékek már nagyon elkoptak így előrébb hoztam.(255.000 km-nél volt cserélve)
A száraz/nedves porszívó egy jó nagy adag szappanos vízzel és kárpittisztítóval csodákra képes.
A vezetőülés kissé kopott, de nincs kiszakadva. A többi teljesen jó állapotú és mostmár jó illatú.
Sajnos az első ülések se nem elektromos állításúak se fűthetőek, pedig a kábelek a szőnyeg alatt vannak. Talán majd egyszer utólag.
Szicíliába vetődtem. Nem lehetett kihagyni a lehetőséget, hogy a Targa Florio útvonalát picit megnézzem.
Nem, nem, sajnos nem a GTV-vel, egy bérautó volt az alany, még csak nem is olasz, de négy kereke azért volt.
A circuito piccolo egy részét Castellano és Campofelice di Roccella között irány helyesen legurultam. Kanyar van bőven, de most már nem repülne rajta végig az Alfa 33TT. Tele van megcsúszott autónyi részekkel, ott szikrázna jobb esetben, vagy kidobná az útról. Látszik, hogy geológiailag igen aktív része a Földnek ez a vidék. Nem csoda, hogy most már csak rally kategóriában versenyeznek rajta igazán, ha igaz, az olasz bajnokság része. A mostanában is megrendezett Targa Florio Classico versenyen, ha valaki komolyabban szeretne menni, nem verseny tempóban csak egy dinamikus vezetést céloz, az is nagy kockázatot vállal. Oda lehet ütni a gyári magasságú 105-ös Alfát is szerintem, ha nincs senki, aki mondaná előre mikor merre.
A Collesano Scillato szakasz még keskenyebb út, komoly helyi kitüremkedésekkel. Ellenirányban mentem rajta. Ez is a circuito piccolo része.
A circuito grande Collesano - Isnello között lehet haladósabb, jobb állapotban van még, de jellegre hasonló.
Castelbuorno - Geraci Siculo teljesen új, első osztály. Mindkét irányban mentem rajta, remek.
kép1 útszéli táblák őrzik az emléket
kép2-3 Collesano-Campofelice di Roccella közötti gyakori látvány
kép4 utcai falfestmény Campofelice di Roccellaban, igen ott van a 1750GTV
kép5 Isnello és Castelbourno között
kép6 Scillatohoz közel
kép7 máshol, de nem ritkaság a hóláncos tábla
Az ablaktörlő szerkezet forgáspontjait szétszedtem, megpucoltam és bezsíroztam. A karokat lefestettem fekete Hammerite-al és felraktam új lapátokat amiket már korábban megvettem.
Két különböző márkájú és kisebb méretű volt az autón.
Még jó, hogy xenonosnak vettem az autót… A vásárlás hevében meg se néztem, hogy valóban az -e, csak örültem a semminek… úgyhogy valamit tenni kellett, hogy sötétben is használható legyen az autó.
Egyik ismerősöm adott kipróbálásra egy Osram LEDriving XTR H7 LED szettet, így gondoltam letesztelem, hogy mit tud. A fórumok olvasása és néhány yt videó megnézése után rájöttem, hogy nem 5 perces mutatvány lesz, nagy kínszenvedés árán be lehet tenni a helyén is, de egyszerűbb kivenni a fényszórókat.
Tegnap végre lett egy kis szabadidőm, így nekiláttam. Az első akadály a lökhárító meglazítása volt (nem kell levenni a lökhárítót, csak a felső 4 rögzítőcsavart kell kiszedni, hogy előre lehessen feszíteni), merthogy a torx csavarok TX55-ös méretűek, és hiába van itthon több különféle készlet, a legnagyobb is csak 50-es volt. Nem volt más megoldas, vennem kellett egyet gyorsan. A Bauhausban találtam 1/2”-os fejet 1090 forintért, így mostantól bármikor le tudom kapni a lökhárítót (kelleni is fog a pajzs cseréjéhez is).
A fényszórót két 10-es fejű csavar tartja, egy a tetején, egy másik pedig a kerékjáratban, nagyjából ott, ahol a lökhárító találkozik a sárvédővel, a dobbetéttől kb. egy arasznyira a lámpa irányában. Ehhez a csavarhoz a videók alapján ki kell szedni a dobbetét 3 alsó rögzítőcsavarját, majd magát az egész rugalmas dobbetétet félrefeszíteni, és ezen a lyukon benyúlva már könnyen hozzáférni a csavarhoz. Két csavar van egymás mellett, én először rosszat szedtem ki, itt érdemes a lámpa mögött a motortérből kitapogatni, hogy melyik csavart kell megbontani. És itt jöttem rá, hogy tulajdonképpen innen is hozzáférni a csavarhoz, egy kicsit a szűk hely miatt trükkös, de megoldható. A másik (akku felőli) oldalon már egyből innen mentem neki, sokkal gyorsabban kint volt a csavar. A dobbetétet itt is kicsavaroztam, mert a másik oldalon eléggé be voltak állva a csavarok, így megjárattam és bekentem őket. Fontos, hogy ehhez nem kell levenni a kerekeket, elég csak eltekerni a kormányt a megfelelő irányba.
Ha kint van a lámpa 2 és a lökhárító 4 csavarja, akkor már csak óvatosan ki kell billenteni a fényszórót. Én raktam egy törölközőt a motortérbe, hogy óvjam a lámpa búráját a sérüléstől. Ha kint a lámpa, akkor könnyen be lehet látni, hogy mi a teendő, így ezek utan könnyen megy az izzó kiszedése, és az új visszarakása. Ennél az Osram LED-nél nagy segítség, hogy az izzó illesztő pereme bajonettzáras illesztéssel van fent, így először ezt le kell szedni és ezután ezt kell a lámpa fészkébe illeszteni, majd a rugót visszaakasztani. Ezután az izzót befelé nyomva a helyére tekerjük, beállítjuk a megfelelő pozíciót (a leírás pontosan mutatja a helyes helyzetet), majd a csatlakozókat összedugjuk (ügyelve a polaritásra: a sárga a +, a barna a -). Összedugás után elhelyezzük a csatlakozót és a vezérlőt a lámpa belsejében, mehet vissza a gumifedél, gyors teszt, és a fényszóró mehet a helyére. Nekem kb 1,5 órám ment el a cserére, de aki nem az elsőt csinálja, szerintem fél óra alatt megoldja mindkét oldalt.
Érdemes a csere után egy sík falfelületen kipróbálni, hogy biztos jól állnak -e az izzók, ha szép vízszintes vonalat vetít a projektor, és egyezik a két fénycsóva magassága, akkor jó munkát végeztünk.
Elégedett vagyok az eredménnyel, nemcsak, hogy sokkal jobban látni az új izzókkal, de felkapcsolt lámpával kinézetre is fiatalabbnak hat az autó, mint a korábbi sárgás gyenge fénnyel, úgyhogy marad benne. A Giulia gyári nagy (35 wattos) xenonja azért sokkal komolyabb fényt ad, de ne hasonlítsuk ahhoz, az egy sokkal fiatalabb és drágább, gyári megoldás.
Közben a cimbim közölte, hogy neki már nem kellenek ezek az izzók, így a végén az összes költségem a kulcs beszerzése volt.
Mivel az autó újra járóképes és láttam korábban lerakódásokat, ezért egy rövid próbakör után az első dolgom a hűtőrendszer tisztítása volt. A 2K tisztítót beleöntöttem, autóztam kb 20 percet ahogy a leírásban van. Közben azt tapasztaltam hogy a fűtés nem működik, a vízfőfokmérő pedig 95 fokot mutatott. Hazaérve megpróbáltam leengedni a vizet a hűtő alsó vízcsövénél de csak egy kis mennyiség folyt ki. A kiegyenlítőtartályból abszolút nem folyt át semmi. Az oka a képeken látható. Én ilyet még nem tapasztaltam egyik autómnál sem. Remélem nem sokat mentek így vele és nem lett baja a motornak.
Feltöltöttem mosásra vízzel a hűtőrendszert, de mivel fűtés sem volt és annak a csövét levéve is ilyen lerakódás fogadott, ezért rendelek ebből a tisztító folyadékból még 2 kört. Ártani biztosan nem fog.
Feltehetőleg a hűtő is tele van ezzel a lerakódással. Ha nem segít akkor be kell szereznem egy új hűtőt.
Márk 08.10.
"A hidrotőkék meg majd megtelnek ha mész vele egy próbakört és lesz nagyobb olajnyomás. Nem lesz azzal semmi gond! Csak idő kell neki."
A kinyilatkoztatást tett követte.
Összeraktam PHuBi-t.
Indítás.
Indul mint szokott, nincs hidrotőke hang. A feszítő még zörren párat (rugóhang) majd elhallgat.
Csoda történt.
108.434 km
Próbakör.
60 km alatt minden rendben. A vége felé már bekapcsoltuk a zenét is :-)