Blog
2019.12.11-én nekifutottam már, sajnos nem jártam utána, így vettem drágán márkás (Neolux) ledes égőket, persze halványan világítottak ha kellett ha nem...
Idén találtam megfelelő ledeket, vettem egyből tartalékba is



Mivel feltételezhetően a hátsó lengéscsillapítók is még a gyáriak, és elég gyengének is tűntek, ezekből is újakat fogok beszerelni. Az unix és a bárdi nemigazán hozott értelmes gyártókat, így kicsit kutakodtam, és végül a KYB (Kayaba) mellett tettem le a voksom.

248700 km
Bal oldali ablakemelő csere gyári újra
2001.december 07 -én - azaz tegnap volt 19 éve -, hogy egy kereskedésben átvettem az autót
Így ma már elkezdődött a 20. közös év. Lassan olyan, mintha családtag lenne. :-)))
Járt számtalan találkozón és megjárta Olaszországot is.
10 éve bekerült "Az Alfa Romeo története 1910-2010" című könyvbe is.




Kapott novemberben négy db újszerű gumit, dot 2017. Egy hátsó izzó cserélve, az akkunál található 150A-os bizti is kicserélve ( menet közben nagyobb bukkanónál leállt egy pillanatra, itt volt valami érintkezés probléma, mert mozgatásra is csinálta). Munkásautó vásárlás végett újra visszakapta üléseit, illetve a tetőcsomagtartó is lekerült róla.
Száguldunk (:
Nem melegedett a víz kb 60-65 fok fölé. Termosztát cserével megoldodott. BorgWagner került bele.
Ár: 180 Ron
Km: 133940
Nem világított a csomagtér világítás. Olvasgattam ez is típushiba. A zárban levő mikorkapcsolóra gyanakodtam. Szétszerelés után kimértem es a kapcsolók jók voltak, csak a kapcsolon levő lemezkén kelett hajlítani egyet. A zár sajnos oldhatatlan kötéssel van összeszerelve amit muszály volt lefúrni. Összeszerelésnél M6 menetet kapott és két csavart. Hogy ezt miért nem így csinálták a gyárban?
Ár: 0
Km: 133940
A P0091-92 hiba orvoslása érdekében kiszedtem a Map szenzort. 1 csavar tartja elég egyszerű helyen van. Hát megérte kiszedni. aproblémát nem tudom hogy megoldotta-e majd kiderül. Lehet ennél azért nagyobb a baj. (Tisztítás utaán is bedobta a hibát, tovább kell keresni az okot. 2020/12/30)
Ár:0
Km: 133940









Én nem tudom, hova autóztam el idén ennyit, de már a második olajcserét tolom idén :)
40.000 után most 50.197-nél ejtettem meg, kicsit túlléptem a 10 ezret. Pollenszűrőt is cseréltettem, illetve ellenőriztettem a folyadékok szintjét és a hűtő állapotát, mert a hátsó kiegyenlítő tartályban nálam is minimum felett volt a szint. Egyébként a hűtő rendben van.
Kis extraként pirosra cseréltettem az indítógombot, ez volt a karácsonyi extra ajándékom a Giuliának :)
