Blog
Ma nagy keservesen sort kerítettem arra, hogy kicseréljem az olajhűtőt a kocsiban. Bontóból szereztem egy másikat, ám annak az aljáról hiányzott a rögzítéshez szükséges lyuk, így mivel nem akartam másikat venni/hegeszteni inkább egy, az egyik képen is látható megoldáshoz folyamodtam. Hat óra munka után a motort beindítva örömittasan álltam az immáron csöpögésmentes kocsi előtt.




Vettem egy Bosal gyártmányú kipufogó tartó gumit, mert a nyaralás alatt egy hegyi Y-bál kicsit beakadt a kilencvenes kipufogóvég és beszakadt az egyik tartó, amit később vettem észre. Hétvégén kicserélem.

Megvolt az idei nyaralásunk is, ezúttal Horvátország volt az úti cél. Az Alfa GT-vel mentünk szolidan négyesben. Óriási dugókat éltünk át a horvát fizetőkapus rendszer és a szombati turnusoknak hála, de az autó jól vizsgázott megint, nem forrt, végig hűtött a klíma, az ülések pedig megnyugtatóan tartották a gerincet, combokat, s nem fáradtunk el egyetlen egyszer sem. Kitűnő utazó autó! :)
Végigjártunk pár hegyet is vele, a tenger s rá fröcsögött a nagy szélben, de még autómosót is találtunk negyven kilométeren belül :D
Nagyon pozitív élményekkel gazdagított minket! Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy próbálja ki a mediterrán partvidéket egy GT-ben4



NFG-779 lett! Honosítva lett,mert van rajta még 31-ig érvényes osztrák műszaki! aztán szép lassan összeáll!
Végre lecseréltem a bal első ajtó, 4 ablakemelős műanyag behúzó konzolját (fogantyúját), amiről a bézs színű festés rondán lekopott, illetve elkoszolódott, lerontva az elegáns bézs bőr belső tér eleganciáját.
Gyári új alkatrész beszerzése mellett döntöttem. A cikkszám hosszas nyomozása és több oldalról történő megerősítését követően (071744252) az Unixban rendeltem meg nem olcsó pénzért: 18.345 Ft. Ugyanennyi lett volna az Autóház Budaörsnél is. A jobb első, sokkal kisebb ajtóbehúzó konzolra is kértem ajánlatot, az 14e Ft.
De a látvány mindenért kárpótol!



Műszaki vizsga pipa. Hibátlan. Minden gond vagy előkészület nélkül. 14 éves autó! :)
Ma beállíttattam az első futóművet. Összetartott. Már jó.
Tegnap észrevettem, hogy csöpög az olaj a kocsi jobb első részénél, de csak ma volt hozzá energiám, hogy be is nézzek alá. Nem tetszett az, ami fogadott. A jobb első kereket levéve már éreztem, hogy a gumi belső része csúszik és teljesen olajos csak úgy, mint a kerékjárat. Na hát alvázvédő borítás le,nézzük mi a baj. Fél órás keresgélés után észrevettem, hogy az olajhűtő a bűnös, valahol el van repedve. Holnap lesz egy utam, hogy újat vegyek.
Amikor először beleültem a kocsiba rá kellett döbbennem, hogy a klíma nem nagyon hűt. El is mentem a Lurdy ház mélygarázsában található Gumiszervízes srácokhoz, akik feltöltötték a klímát.
