Blog

Itt az ideje pozitívan látni a dolgokat.
Megvannak az új lökösök, az új kipufogó dob. Az elsőt is megkapja holnap reggel a fényező és már lehet is dolgozni rajta, hogy pénteken elhozhassam arról a szeméttelepről.

Az első lökhárító tök új, német, a hátsó bontott, de jó állapotú. Köszönet érte ErHardnak, és hogy gyorsan megszerezte őket!

 

Napközben sokat űztem a gépet és megfigyeltem, hogy amióta pár napja feltettem előre a nagy nyári kerekeket, (gyenge használatban) napról-napra egyre nehezedik a kormányzás, kanyar után félrehúz, illetve ropog a rugó :-(
Tavaly többször szétszedtem a rugóstago(ka)t és mindig ezt tapasztaltam: az első időkben tökéletes, majd "beáll" ebbe a szar állapotába :-(
Akkor majdnem az őrületbe kergetett ezzel, azt hittem én csesztem el valamit, de most áll össze a kép:
a téli kerékkel (175/65 R13) semmi baja sem volt , vagyis sajnos igaz a mondás: a szépségért (205/50 R15 RONAL A1) szenvedni kell, valójában túl nagy rá :-(
(ez még a felnivel vett gumi, cserénél valszeg beérem majd a váltóméret 195/50-nel,
bár már az ET sem stimmel és azon szerintem nem is lehet változtatni, mivel szélesedett a nyomtáv...)

Kerékdob-dilemma:

Este garazsírozás után felemeltem és keréklevétel után kicsit szétnéztem a B2 kerékdob belsejében, első körben kb. 1/2 év kővé száradt sarát távolítottam el.
Miután megerősítettek boltilag is abban, hogy nem kapható kerékdob, a szemle után már én is hajlok arra, hogy egyszerűen kipótoltassam a szélét, ugyanis a dob-fél nagy része hibátlan és iszonyat mennyiségű meló lenne a cseréjéhez az útban lévő dolgokat - pl. a hátsó hidat - kiszedni.
Végül is nem lesz nagy móka maga a lemezmunka, csak olyan figurát kell találni, aki nem kapkod, és a külső rohadós részek és a mögötte lévő dob kivágása után megáll, hogy megnézzük az állapotát és szépen ki is kezeljük, amivel kell. (Nem tudom még, ki csinálja, de egy biztos: a beugró kérdésre válaszolva aki sorrendben egyből a csupasz vasra tenné az alvázvédőt, azzal nem állunk szóba többet :-p)
Majd kitalálom, hogy a logikus sorrend - először a kasztnit kell megformálni, mert az látszik, abba jöhet a hibázás esetén kevésbé zavaró dob - mellett hogy lehet szépen lekezelni az új részeket és főleg a varratokat.

Egy biztos: a tank-betöltőt nekem kell szétszedni, ugyanis hosszú ennek a kerékdobnak a története, de egyre nagyon emlékszem: eddig a beavatkozók közül SENKI nem tudta/volt hajlandó szétkapni ("féltem, hogy eltöröm"...), ilyet még1x nem akarok hallani!
Ennek megfelelően először én fogom szétkapni rövidesen, mivel a dob-csúcs állapotát addig csak tippelni lehet, amíg a cső takarja. Sőt, ha úgy látom, hogy ideiglenesen megfogható a cső valamivel, akkor vissza sem teszem a kasztni-gyűrűt a lakatolásig!

Amit még le vagy ki kell szednem az akcióhoz :
-hátsó ülés
-hátsó ablakmosó-tartály
-a hátsó lökhárító
-a B3 (raktér) ablak és belső kerete, ettől kicsit félek, mivel fix és ritka üveg, ha eltöröm, sz@rban leszek... Meg is kérdezem, rendelhető-e legrosszabb esetben!
-meg még ami, kiderül...

Még 1 apróság felmerült: a B2 ajtó valahogy hülyén áll és a zárjának a furatai ki vannak tágítva, látszólag ha beállítom rendesen, akkor lyuk marad a zár mellett :-(
Ezt ki kell vizsgálni, ha a jó beállításnál rés marad, azt a dobjavításnál szépen belülről meg lehet csinálni, illetve akkor célszerű...

>> Eseményystuc // Alfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2009-04-07

Ma végre elszántam magam erre a bonyolult tranzakcióra, és elutaltam a belépő összegét. Csak el ne felejtsem a kinyomtatott jegyet magammal vinni a találkozóra. Tavaly sikeresen itthon maradt, idén jobban figyelek majd erre. :-)

Mégis nyitok új postot.
Azért érdekes, hogy hiába beszélem meg a biztosítóval, hogy ha én veszem a lökhárítót, akkor a tulajdonos nevére megy a számla és nem a szerelőére. Kora délután odaadtam neki a hátsó lököst, és azzal akart elválni, hogy akkor a számlát az ő nevére... na mondom a nagy ló#.@˘szt... NEM! mondta, hogy ja, oké. :)
Hihetetlen, hogy még ilyenkor is hülyének néz, bár ez "az egyetlen, ami közös bennünk, hogy utáljuk egymást..."

 
>> SzervizJosé // Alfa 145 2.0 Ts QV // 2009-04-02

Hála a magasságosnak és nekem " kicsit magamat is had fényezzem már egy kicsit naaaa....:D " megoldódott a 3 hengerezésünk....Na nem is mentem vele sokat igy, azt azért hozzá tenném.A lényeg, hogy levettem a motorborítást és mindent ami a gyertyákat elrejti a kiváncsi szemek elöl és azt tapasztaltam, hogy a gyertyák állnak a vizes olajos trutyiba.......ÁÁÁÁÁÁÁ ez volt az első reakcióm majd álljuk neki kitakarítani hátha az segít valamit.....és láss csodát kitakarítás szárítás és a gyertyapipákra egy kis WD-40 elhelyezése után életre kelt a gépben lévő mind a 4 henger és nem ugy hogy a másik 3 keltette fel a megyediket hanem ugy ahogy annak mennie kell......
Most pár nap elteltével is minden a legnagyobb rendben van (gyorsan le is kopogom (kopp kopp kopp)) :D:)
Azt még azért hozzátenném, hogy ezentúl nem adom ki alválalkozásba a motortér mosást mert ez is attól volt....
A képeken a sorrend is látszik....egyes henger kettes stb stb.....

 
>> Autóápolásadmirális // Alfa 156 SPORTKIT 1998 // 2009-04-08

Mivel szerencsére nem sok minden történik a kocsival azon kívül, hogy naponta használom, és teszi a dolgát, ezért most ismét egy unalmas postot írok arról, hogy felkészítettük apukámmal a nyárra. Címszavakban:
- Gumi-felni csere
- Téli acélfelni csiszolása és festése
- Porszívózás
- Motor mosás
- Gumiszőnyeg lecserélése szövetre
- Folyadékok-olajak ellenőrzése

>> SzervizBeryq4 // Alfa 156 sw 2.4 JóTurbóDízel // 2009-04-07

Ma így nézünk ki,nem biztos,hogy ebből még lesz vas!

 
>> EgyébKGBMAN // Alfa Spider / GTV 3.0 V6 12V // 2009-04-07

A váltóm javítása miatt egy hónapig kényszerpihenőre kárhoztattam, de szerencsére nem volt olyan az idő, hogy a szenvedést növelte volna. Március végére lett készen az én kis drágám, nagyjából akkor amikor a jó idő megérkezett. Tető le, élvezzük a még-még gyér napsütést. Aztán jöttek az egyre melegebb napok, lekerült a baseball sapka, lejjebb tekerődött a fűtés és előkerült a napszemüveg. Az irigy tekintetek egyre sokasodtak, én pedig éreztem a nap sugarait az arcomon. Eljött a nyitott tetejű autók ideje, végre élvezhetjük a jó időt, a napsütést és a szelet ami az ember haját borzolja. Emellett már csak adalék, hogy lépten nyomon megbámulják az embert és a V6 hangjára úgy fordulnak a fejek, mint a napraforgók a nap felé. Hiába, ezt az érzést leírni nem lehet, csak átélni. Egy jól látható előnye máris van a melegnek: a lányok fokozott tempóban dobják le magukról a téli nagykabátot és mint a hernyóból lett csodaszép pillangó vonzzák a tekintetet. Már-már annyira, hogy ha az ember belefeledkezik a látványba, könnyen koccanást idézhet elő :) Szóval tető le, napszemcsi fel, eljött a mi időnk drága kabriós társak :)

 
>> Szervizbagoly // Alfa 156 1.9 JTD // 2009-04-07

Hát a múlt héten bekövetkezett amitől mindig is tartottam! Elkezdett rendetlenkedni a vas,mikor engedem fel a kuplungot ráz mint állat :-((( Próbálok érdeklődni mi lehet a gond,de az utolsó diagnózis több mint valószínű kettőstömegű adta meg magát a jobbik eset ha csak kuplung cserére szorul!

 
>> EseményVader (a Gróf) // Alfa Alfetta QO EVO I. // 2009-04-07

Az előző évi találkozóról lemaradtam az Alfetta-val, mostanra sikerült nagyjából összekalapálni.
Nagy öröm volt látni, nem hiába volt az a sok munka, idegeskedés, pénz, többeteknek tetszett az eredmény...Köszönjük!