Blog
CSörgőautószervíz
Minden szűrő cserélve. (levegő,pollen,olaj,gázolaj)
Olaj cserélve.
Hátsó bal féklámpa és index izzó cserélve.
Átvizsgálták, nincs rendellenesség.
Km.állása: 259.934
Felkerültek a téli kerekek, még 6 mm mintával rendelkeznek.
Km: 190.507
A nyáriak futottak ebben a szezonban és összesen 8.073 km.
Ki lettek centírozva a nyáriak is, tavasszal csak fel kell tenni őket. Plusz kapott a téli is és a nyári is egy mosást.
Néha félig lent maradt a kuplung pedál és mintha nehezebb is lett volna váltani. Az itteni cartársak segítségével sikerült is azonosítani a hibát, de az elhárítást szakemberre bíztam. A mostanra már bevált Rumen, gyorsan és szakszerűen orvosolta a dolgot, a felső kuplung munkahengert kellett cserélni.
Most már minden pöpec. :)
Szert tettem egy szett gyari kuszobre.
Szinre fujtam,masnap pedig felragasztottam. Sikaflex 227-el. Alulra meg kap par csavart. Sokat dob rajta, szep lett.


November 2-àn volt egy kisebb Alfa tali. Igazából a 159-es csapat, de Droberto meghívott engem is, aminek szívesen tettem eleget. Alfával én képviseltem a 25 év feletti kategoriát😁 Sajna most még az enyém volt a legrosszabb állapotú,de remélem jövőre ez változni fog😉Volt konvojozás Paks-Tengelic-Szőlőhegy-Dunaszentgyörgy-Fadd útvonalon. Faddon közös ebéd a Progetto Manfredi pizzériában. Nekem tetszik a hely! Mindenki azt ehetett, amit rendelt😄és finom is volt az étel😋 Sajnos az ebéd után mennem kellett Szászvárra a fényezőhőz aki megnézte a Romeot, hogy adjon rá egy árajánlatott (650e ft😟😭)ezt még emésztenem kell😟 Onnan Aparhantra vittem Romeot, ill.ő vitt engem a karosszérialakatoshoz😁 Pár hónapot ott lesz, ha minden jól megy akkor februárban kész lesz. Ìgy tudta vállalni, mert a jó munkához idő kell😁meg munka mellett fogja csinálni, ahogy az ideje engedi. Remélem jól választottam és szépen ki fogja javítani.






Kb. 2hónapja húztam fel az ablakot, és végállásban valami borzasztó kerregés hallatszott. Szerencsére még használható volt, csak nem ment fel teljesen.
Mai nap ezt is kicseréltem. Így első nekifutásra nem volt könnyű, főleg a beépítés, de sikerült.
Megúntam már a szétszakadozott hátsó csomagtér kédergumi jelenségét (folyamatos beázás, bukkanókon ajtó kattogás). Rendeltem a zsombishop-ból méterre univerzális csomagtér szigetelő gumit, amit Ladához ajánlanak.
Összesen 4 méterre volt szükség és kb 5 cm felesleg maradt csak. Nem egy eredeti minőség, de a funkcióját teljesen el fogja látni. Az eredeti profilnak az egyik oldala a műanyag burkolatok széleit takarta el, na az itt nincs, de ez legyen a legkisebb baj. Az ajtó szépen záródik vele, nem kell durván lecsapni és nem is lötyög.


El is felejtettem ide feljegyezni, hogy Csongor barátom viseli gondját ennek a szuper járgánynak augusztus óta. Kaptam céges autót, ami ráadásul pont ekkora is (csak német :S), ezért badarság lett volna megtartani, Csonginál jobb kezekbe nem is kerülhetett volna.
Előtte azért elvitt minket nyaralni hibamentesen. Szerettem :)





