Blog

Szóval néhány hete katasztrófálisan működik a CD-lejátszóm.
Egy nem B&M-s, régebbi típusú, NAVI-s fejegységem van.
Már amikor megvettem a kocsit, akkor is előfordult - talán kétszer - hogy lefagyott. Ilyenkor leállítottam a kocsit, majd 30 mp múlva beindítottam, és működött tovább rendesen. Akkor még a POWER OFF úgy volt beállítva, hogy a gyújtás lekapcsolására lekapcsolt a feljegység is.

Eddig a nem nagyon volt gond az mp3-as CD-k lejátszásával. Egy-két youtube-ról letöltött számnál kompatibilitási hibát írt ki, de csak néha.
Most azonban, az utóbbi hetekben teljesen megbolondult. Van hogy olyn számot, amit régebben lejátszott, egyszercsak nem játssza le, de másnap igen. Vagy félig lejátssza a számot, azután egyszercsak ugrik a következő számra. És egyre sűrűbben megakad, majd pár mp múlva folytatja a számot. A számok váltásakor pedig - főleg, ha "shuffle" módban van - hosszú másodpercekig gondolkodik, mielőtt lejátssza, és hallani közben, hogy nyűszög. Olyan, mintha az olvasófej nem tudná magát pozícionálni. Mintha be lenne lassulva.

2013.01.05-én, Pityukománál a kormánymű fogasléc zsírozása után egyik CarTárs frissítette a szoftvert (pedig nekem már az új grafikás volt fent). Kicsit jobb lett, mostmár lejátssza a számokat, de még mindig lassú, néha sokat vár a számok között, meg-megakad, lefagy.
Egy szó, mint száz, nem szoftveres problémára tippelek.

Ma felhívtam a Fiat márkaszervízt:
A szervizesek programja szerint az alvázszám alapján az én kocsimban B&M-s naviképernyős fejegység van! (igazából nem)
Azt mondta nem javítható, a komplett fejegységet cserélni kell. Az új ára 1 157 000 Ft.
< EZEK IDIÓTÁK !!! >

Délután végre sikerült beszélnem a bontós ismerősömmel (akitől nyáron a kettőstömegűt vettem) és megnyugtatott, hogy van bontot fejegysége. Olyan, ami nekem kell. A belsejének semmi baja, de az előlapja hiányzik, mert berepedt a navi kijelző üvege - eztért is lett kibontva.
Mivel potom összegért adja, meg fogom venni...ha más nem alkatrésznek jó lesz.

 

A tegnap lealapozott féknyergek ma elnyerték végleges, piros színüket.

 

Miután Sanyáék lehomokolták a féknyergeket, kaptak egy alapozó réteget. Kezd jól kinézni.

 
>> Tuning és extraHardy // Alfa 156 1.9 JTD 16V M-Jet // 2013-01-08

A gyári mű volt nem illett az igazi bőr belsőhöz, így csináltattam másikat szép bordó varrással.

 
>> Szerviz6UR20 // Alfa 156 1.6 T.S // 2013-01-08

Nagyon jól megy az autó az uj gyertyákkal, sajnos azonban nem sokat mentem vele (kb60km) de megint kidobta a hibalámpát, viszont mostmár tünet is volt reggel hidegíndításnál majdnem lefulladt, az alapjárat leesett kb 200-ra rászkódott az egész autó majd adtam rá egy kis gázt és jó lett. A szerelőnél most két másik hibát lökött ki az egyik a pillangószelep rossz szög sztem ezért volt a rázkódás és a fuldoklás is (valószínű a takarítás megoldja ami most zajlik) a másik a katalizátor hiba ami a szerelő szerint lehet a kontroll szonda miatt vagy csak még a rossz gyertyák mellékterméke is lehet vagy ami rosszabb hogy valóban sz*r a katalizátor. Kiderül a takarítás után h visszatér e még a hiba vagy nem.
Nyár végére tervezem a nagyszervízt ahogy számoltam kb 350 ezer ft lessz.
Sokmindent le akarok cserélni föleg a szíjjakat és mivel elég sok rémtörténetet hallok a szíjtárcsákról igy azokból is az összeset+minden olajat szűrőt vezérlésmódosítót (kezd hangja lenni) meg még sokmindent ami most nem jut eszembe de ha meglessz akkor leírom.

Update: pillangószelep kitakarítva azóta 400 km hibamentesen :)

 
>> Szerviz6UR20 // Alfa 156 1.6 T.S // 2013-01-08

Az egyik délután beindítottam az autót. Nem rögtön indultam vele elszívtam egy cigit addig melegedett egy kicsit. Amint elindultam kidobta a motor controll failure szöveget és nem aludt el a motor hiba lámpa sem, észre nem vettem semmit az autón ugyanúgy ment tovább. Másnap elvittem a szerelőmhöz ahol kiderült hogy a hiba amit a kocsi tárolt lambda szonda. Másnap hívott a szerelő hogy kimérte a szondát nem az a baj hanem gyertyacsere lessz mivel borzalmas állapotban vannak emiatt volt égéskimaradás és emiatt mért rossz értékeket a szonda+az összes gyertya olajban ált mivel átszakadt a szelepfedéltömítés. (ja és a 8 gyertya kb 8 fajta volt ezúton is köszi az előző tulajnak.). Na mindeggy gyertyák+tömítés cserélve hiba kitörölve lehet menni.

 
>> EgyébAbarai // Alfa 156 2.0 JTS Selespeed // 2013-01-08

Tegnap este vettünk pár dolgot a Tescóban. Az Alfa jussa két Valeo ablaktörlőlapát, egy légfrissítő és 2 liter szélvédőmosó nyál.

Az ablaktörlőkre kíváncsi leszek, meddig bírják majd. A másfél éves AeroTwinek nagyjából most lettek csereérettek.

>> Szerviztipoatti // Alfa GT 1,9 Mjet 16V Distinctive // 2013-01-08

Hogy miért? Mert az. Pont. Sok év tapasztalata és nála eltöltött idő után bátran jelentem ezt ki. Az biztos, hogy jelentősen járult hozzá ahhoz a tényhez, hogy ennyi Alfa birtoklása és szereltetése ellenére még megvan a zacseszom mindkét golyóval - nem szúrtam bele semmit, és nem metszettem még le magamnak alkalomszerűen erős felindultság közepette.

Jelen bejegyzésem apropója egy másfél hónappal ezelőtti szereltetés. Közel 190K km. körül adódhatnak már gondok, egy rossz szavam nincs az autóra, mert NAGYON jó.

Na jó, konkrétan kinyomócsapágy, tárcsa és szerkezet csere történt. A kéttömegű ragyogó állapotú!

>> AutóápolásHardy // Alfa 156 1.9 JTD 16V M-Jet // 2013-01-08

Kicsit elfáradt a vezetőülés oldalsó része. A bőr megereszkedett rajta, mivel a szivacs elfáradt alatta. Most olyan feszes megint mint egy húszon éves feneke :-) Még festéket kell szereznem és a kopást kijavítani. De ez is úton van.

 

Ma megrendeltem az ebay-ről a sofita izzókat. Köszönet Pityukomának!
http://www.ebay.com/itm/2-Car-Interior-Dome-16-SMD-LED-Festoon-Bulb-Light-36mm-/170761359268?pt=Motors_Car_Truck_Parts_Accessories&vxp=mtr&hash=item27c22b8fa4