Blog
2012.08.24.
Éppen reggel indulni készültem a munkába mikor is megviccelt a kocsim. Amikor benyomtam a kuplungot 0 ellenállással sem találkozva beesett majd kicsit visszajött a pedál. Azt hittem hogy annyi a kuplungnak pedig az lehetetlen ennyi km után még... Felhívtam a szerelőt aki csak tegnapra tudott időpontot adni hogy megcsinálja. NE szaladjak túlzottan előre, megnézettük másfél héttel ezelőtt mi lehetett a gond.
Jó volt a hidraulikus folyadék, azóta nem történt ez az eset így tudtam használni napi használatban a kocsim. Megnéztük a kinyomócsapágyat ami jó volt, és a kuplung is ott fogott ahol kell. Maradt a munkahenger, abból is az olcsóbbik probléma. A munkahenger olaja szivárgott emiatt levegőt kapva jelentkezett a jelenség... Tegnap lett kicserélve, immár tökéletesen működik:-) Illetve egy barom rám tolatott az AGIP kútnál tankolásra várva és pont a szexepilénél kellett kicsit rámennie. Szerencsére minimális volt a gond, egy polírozás eltüntette a nyomokat. A csávónak pedig adtam egy tockost...


Na és hogy teljes legyen a kép . Egerbe felakadtam kicsit a járdaszegélyre és az első lökös megrepedt .
Sebaj úgy is meg volt karcolva az alja úgy hogy levesszük és megjavítja a karosszériás haver . Leszedtük a lököst és a bal oldalon olajos volt . Dehát ott nincs semmi amiből olaj folyhat !!!!!! Kivéve a cooler !
Na , hát ez az ! Lukas a cooler . Mármint olyan helyen ahol nem kéne !
Csere megvolt , a füst mégkevesebb lett úgy hogy örülés van ! 15-ért vettem bontott coolert .
A képek az oldalamon voltak megtalálhatóak. Feltöltöm egy blogba, mert mindent elhagyok. Ezeket is elveszíteném. :-D
1. látható olaj folyások a kocsi körül. Akkoriban mindig ezzel küzdöttem.
2. Úgy emlékszem ebben az állapotban sokat állt a kocsi, mert elfolyt az olaj és csapágyas lett a motor.
3. egy mosás után
4. egyik Alfa Romeo 156 naptárba készült a kép. Kis rendszám a vasaló négyessel. :-) Addig volt így, amíg hajnalban a rendőrök azon tanakodtak, hogy hivatalos-e vagy sem. Felvilágosítottam őket, hogy nem.
5. Keleti Vég tali gyülekező
6. Bodrogolaszi, havernál
7. Bőrbelső bekerülése
8. Nyári felni felhajítása








balint92-t elkísértem Tatabányára tzoli155-höz a Recaro belsőért. Mielőtt odaértünk pont meséltem Bálintnak, hogy bármiért is jöttem eddig, mindig sikerült vennem Zolitól valamit ami nem volt betervezve. 10perc múlva már pakoltam is be a kocsiba az új hátsó Brembo féktárcsákat és TRW fékbetéteket. :D
hol is kezdjem?
talán ott hogy mindig is nagy vágyam volt egy 146!
2009 márciusában sikerült is megvennem álmaim autóját amit nem bántam meg!
mint az emberek többsége én is nagyon hamar fanatikus lettem és Alfa vakságban szenvedtem mint mindenki!
egy boxer motoros alfa hát igen szerintem nem is kezdem el bemutatni nektek milyen érzés egy ilyet vezetni mert tuti hogy majdnem mindenki tudja itt!
szépen lassan el kezdtem csinosítgatni saját tetszésem szerint és hogy minél egyedibb legyen!közbe közbe voltak nehéz pillanatok hol ez romlik el hol az de akkor is az enyém volt és alfa nem is akármilyen hanem egy 146.1.6 boxer!
rengeteg élmény fűz hozzá sok új embert megismertem sok helyre el jutottam vele találkozóról találkozóra az ország minden pontjára!
4 év együtt lét után fájó szívvel de úgy döntöttem ideje lenne fiatalítani mert hát fiatalabb ő sem lesz már sajnos!nagyon sok időn keresztül hirdettem de folyamatosan csak bohócok telefonálgattak hogy 150-et adok érte meg hasonlók!vártam úgy voltam vele hogy nem adom el az első embernek aki szépen néz nem minden áron volt eladó az autó ha nem jön meg rá a normális vevő aki az árat megadja és még normális is akkor az autó nálam marad!
tegnap telefonált egy hölgy hogy érdekelné az autó jönnének megnézni! ma el is jöttek és hát tetszett is nekik alkudni sem akartak így hát nem hallgattam a szívemre és nem tartottam meg( pedig erősen dolgozott hogy ne add oda ne add oda)
mától az autó Körmendre költözött! nagyon rossz volt látni mikor el mentek vele a könnyeim is kijöttek úgy a szívemhez nőtt! még azért meg ígértettem velük hogy nagyon vigyázzanak rá!
valami véget ért valami fáj de ez akkor is egy új korszak kezdete!
na akkor a 4 év pár eseménye képekben!
1.amikor megláttam és megvettem
2.első felnim csinosítása
3.első talira készülés
4.másik felnik
5.Kisbér horgász tali
6.kocc
7.Ac 100
8.evolució
9.motorháztető gázrugósítása :)
10.megint másik felni( amit megbántam)
11.zene véglegesítése ( ezt nem élvezhettük sokáig csak 1.5 hónap)












Összes apróbb sérülés, karc és kulcsnyom eltűntetve! Pár elemet lefényeztettem. Diósdon a régi laktanyánál, rövid határidővel korekt árakkal dolgoznak.

Már egy ideje gondolkoztam, hogy vajon mi lenne a legjobb megoldás, hogy kulturált módon tudjak mp3-at hallgatni, megfelelő minőségben a szeretett autómban (ezen azt értem, hogy legalább olyan minőségben, ahogy a gyári CD szól). Fejegységet nem akartam cserélni – megbomlik a konzol esztétikája illetve a nem gyári fejegységet könnyebben lopják is.
Ebayen találtam többféle CD tár emulátoros lejátszót, de a negatív tapasztalatok miatt én inkább a kicsit drágább Dension-t választottam – Gateway Lite BT (ami mellesleg Made in Hungary). CD tár helyére csatlakozik, mindenféle USB eszközzel kompatibilis (pendrive, külső HDD, mobil) + Iphone csati is van rajta. Pár ezerrel került többe a kékfogas verzió, mely támogatja az A2DP szabványt is. Amellett, hogy kihangosítóként is lehet használni, BT-én keresztül képes átlőni a zenét okos telefonokról. Természetesen kormányról vezérelhető szinte minden ! Adott volt egy Xperia Ray telefon, ehhez hosszas keresés után találtam egy aktív tartót az autóba, 159-esbe való rögzítő lemezzel. Svéd márka, Brodit névre hallgat, ajánlom mindenkinek, igaz nem a legolcsóbb megoldás, de a legprofibb, szerintem! A tartó 90°-ban forgatható. Egyetlen baj volt vele, hogy szivartöltővel volt szerelve. Tervem az volt vele, hogy levágom a töltőt a végéről és barkácsolok rá egy USB kábelt. Ez meghiúsult mivel a vezetékben csat két vezeték volt, táp adatkábelek nélkül (CT-vel megnéztük melóhelyen ). A mo-i forgalmazó rendkívül segítőkész volt, jelezte az egyedi problémámat a gyártónak és pár hét múlva kaptam egy USB kábelt, ami passzolt a tartóba! (Ezúton köszönet az EuroAlarm Kft-nek!)
Így már tudtam csatlakoztatni a telefonomat a Densionhoz, ami a töltést is biztosítja illetve a teló memóriakártyájáról hivatott a zenéket lejátszani és szabad maradt az egyetlen szivargyújtó az autóban !
Szomorúan vettem tudomásul ezen hosszú szenvedés után, hogy a telefonomon lévő Android verzióval a Dension nem működik, háttértárként is csak ritkán ismeri fel . Densionnak jeleztem a problémát, nagyon pozitívan álltak a problémához, új firmware-t ígértek a lejátszómhoz 1-2 héten belül, remélem hamar meglesz! Pendrive-ról egyébként tökéletes a cucc!
Update hamarosan (remélem)!
http://www.euroalarm.hu
http://www.brodit.hu
http://www.brodit.se
http://dension.hu








