Blog
Támadt egy gondolatom: mennyit lehet elmenni egy tankkal? Nu, próbáljuk ki. Teletankoltam a gépet, amit szó szerint kell érteni. Látszott a gázolaj teteje a beöntőnyílásban :-) Ez nagyjából ötvenpár liter üzemanyag, Hivatalosan 51 literes a tank, de meg lehet fejelni pár decivel. Nos, tank tele, számláló lenulláz és hajrá!
Mivel nem úgy terveztem, hogy körözgetni fogok a megyében, hanem ugyanúgy használom a gépet, mint szoktam, ezért több mint egy hónapig tartott kikocsikázni a lét. De nem is az volt a terv, hogy minél előbb kifogyasszuk a tankot.
A használatról: nagyrészt munkába járás, fele-fele lakott terület és országút. Autópályát ritkán használok, a teszt alatt sem mentem rajta egy métert se.
Vezetési stílus: átlagostól egy picit dinamikusabb. Haladós, de nem őrültködős, nagy százalékban szabálykövető. Néha egy-egy elrúgás, kikormolás előfordul, de mivel a büntetési tételek elég masszívak, így csak ritkán van vadulás. A dízel amúgy sem szereti a taposást, 3000 környékén elváltogatok, bár ilyenkor a turbó már teljes gőzzel tölt, tehát haladunk :-)
Tehát megy a teszt. Ugyanúgy történik minden, mint egyébként, csak sűrűbben nézem a mutatót. Amit már tapasztaltam, és gondolom más is, hogy a „fél” jelzésig rettenet lassan megy le a mutató. Szűk 600 kilométert mentem el a fél tank jelzésig! Ez 4 literes fogyasztás lenne. De ezután megindult lefelé. 845 kilométernél tartottam, amikor kivillant a szegénységjelző. Várható volt, mert a mutató már elhagyta az első osztást. Ekkor bekészítettem egy öt literes kannában anyagot, ha esetleg végigmenne a teszt :-) Szóval 845-nél jelzés, még mehetünk. Próbáltam ugyanúgy vezetni, de a sárga lámpácska virítása nem hagyott nyugodni. Félig tudatosan, félig tudat alatt visszavettem a tempót. 860, 870, még mindig megy. Most már tudatosan mentem lassabban, de nem az eredmény miatt, hanem ha kifogy az üzemanyag biztonságosan meg tudjak állni. 890. Még mindig megy, bár a mutató teljesen lehasalt. Bármelyik pillanatban megállhat.
Elértük a bűvös 900-at. Félreálltam. Nem tudom, mennyit mehetett volna még, valószínűleg nem sokat. A mutató feküdt, a lámpácska gonoszul vigyorgott. Leállítottam a gépet, és hátraballagtam a kannáért. Úgy döntöttem pár kilométerért nem hagyom lelevegősödni a rendszert.
Összegzés: 900 kilométer egy tankkal (ötvenegykétliter) ez 5,8, 5,9-es fogyasztás. Ebből 600-at, azaz a kétharmadát a fél tank jelzésig tettem meg. A sárga lámpával 55 km.-t tettem meg. Ez 3-4 liter körül van.
A történethez hozzátartozik, hogy egy flakon kék spuri volt a telitankhoz öntve.
Ez egy jó teszt volt, de most Komáromra készülünk. Autópálya, telitank, takarítás :-)
Ezek is tavalyi témák még, csak megfeledkeztem felrakni őket.
Morgó kormány szervó - szervó olaj + tartály csere: 19000Ft
Generátor generál: 50000Ft
Ez utóbbi fájdalmas volt. Karácsonykor történt és kb 2 óra alatt megoldották (komplett tekercs csere + diódahíd csere). Fontosabb volt a rövid határidő és a gyors javítás, ebben a be- és kiszerelés is benne volt.
05.18.
Gyors volt a helyi fényező. S.O.S. ben péntek estére kész is lett. Még este 8h kor munka után fel is szúrtam. A másnapi 155 tali miatt volt fontos. (nehogymá fekete repedt lökösel menjek...) Sajna csak ideiglenesen, mert a nyúlványon is kell igazgatni egy picit...

Mechanikusan kapcsolható hajtáslánc 33-ról, illetve üzemanyagtank.
Holnap lesz kép...
A mai napon remek alkalom kínálkozott, hogy egy apró esztétikai hibát orvosoljak.
A hátsó lökhárító jobb felső részére felragasztott JTDm felirat "m" betűje rendesen ledobta magáról a piros bevonatot (1. kép).
Mivel egy új betűsor nem picit drága (7.000,-Ft) és igazából nem is vagyok biztos, hogy sokáig helyük lesz a hátsó feliratoknak (2. kép) (az Alfához méltatlan a betűstílus), ezért úgy döntöttem, hogy magam oldom meg az újrapirosítást.
A helyi festékboltban vásároltam jó minőségű Alcor öntapadós piros fóliát 500,-Ft-ért (3. kép).
Szerszámot ragadtam (4. kép), majd a tettek mezejére léptem.
Zsírtalanítottam, majd hőlégfúvóval picit segítettem a matricának az "m" betű alakjának felvételében. A felesleget pedig levágtam.
Íme a végeredmény (5-9. kép):









Ez még egy tavaly őszi probléma volt, de hátha hasznos lehet másnak is.
Autó vásárlását követően szinte rögtön előjött a hidegindítási probléma. 8-10 fok alatt nehezen, 2-3. indításra indult az autó. Vissza az eladóhoz, aki nagyon pozitívan állt a problémához, compra rá, nem mutatott semmit. motorhang szép, melegen már indult szépen újra. Összes izzítógyertya ki, kimér, kipróbál mind ok, relé is ok. Rengeteg kínlódás és próbálkozás után ki lettek szedve az injektorok és ki lettek "pörgetve", mind a 4 ok. Már kezdtem beletörődni, hogy ez ilyen. Ekkor jött az infó, hogy régebbi jtdm motorokban gyárilag nem megfelelő az izzítógyertya típusa. Gyertya ki, tényleg nem az van benne, aminek kellene lennie. Futás boltba 4db újért (Bosch). A kivett mellé rakva kb 1cm-el hosszabb volt az új gyertya izzító része!!!!!! Gyertyacserét követő reggel elsőre indult a vas, nagy kő esett le a szívemről :-)!
Rossz gyertya (gyári): 0250202036 - Bosch
Új, jó gyertya: 0250202132 - Bosch
Költségek:
-4db Bosch gyertya 21.000Ft
-Injektor ellenőrzés szereléssel: 20.000Ft
Eljött egy rettegett hiba. Kattogó hangok váltáskor, leálláskor és indításnál erősebb rángások, gázadáskor erősödő, morgó hang a váltó környékéről. Megjártam vele pár szervizt, de akkor általában nem nagyon produkálta a hibát.
Kettős tömegű lendkerékre többen is gyanakodtak és mivel tavalyi kuplungcsere során ez nem lett cserélve, elérkezettnek láttam az időt a cserére. A kiszerelt lendkeréknek volt egy kb 2cm-es kotyogása, megnyugodtam, hogy az már a végét járta.
Sajnos a morgást nem oldotta meg a lendkerék csere, de sokkal könnyebben és szebben indul, leálláskor csak minimálisat ránt az autó. Érezhetően megváltozott pozitív irányba.
Autópályán figyelmes lettem, hogy a korábbi morgó hang erősebb lett, illetve (nem tudom, hogy miért csak most) hogy csak 5. és 6. fokozatban csinálja?! Több helyről megerősítést kaptam, hogy váltócsapágyak lehetnek oda, valószínűleg sokat futhatott autópályán. Egyenlőre barátkozok a tudattal, hogy a váltót szét kell bombázni és számolgatom az utolsó forintjaimat...
Folyt később. --> Időközben elhallgatott, féltengely ki lett szedve, kapott friss olajat. Fene sem érti ezt.
Lendkerék csere (anyag + munkadíj): 138000Ft
Köszönet Erhard kollégának a kedvezményes anyagárért és Szamosi szerviznek a gyors munkáért!
Km óra állása (óra szerint): 141 900
Pécsi családias összejövetel!
Pécsen szervezünk baráti társasággal egy kis hétvégi összejövetelt minden szombaton. Mindenkit szeretettel várunk aki szereti az autós zártkörű összejöveteleket, eszünk iszunk, és az autókkal bohóckodunk. Ha felkeltettem a figyelmet írjatok, és elmondom a részleteket!

Kisebb szervizen esett át a Bordó, lássuk sorban:
- gumi fékcső csere,
- szervó gumicső csere,
- fékrásegítő csere,
- fűtőradiátor csere,
- hűtővíz csere (fagyálló+desztillált víz),
- szervóolaj folyásának elhárítása, pótlása,
- fékolaj csere,
- motorolaj éves cseréje,
- váltóolaj csere,
- jobbos visszapillantó bekötése,
- továbbá a cd lejátszó takarítása.
Anyagköltség 12000 Ft, munkadíj 40000 Ft.