Blog
Legnagyobb meglepetésünkre egy autós találkozóba botlottunk bele a hegy tetején.
Jeep találkozó volt.
.Mi más is lehetne egy hegy tetején.Némelyik jármű igen mutatósra sikeredett.
Jó hangulat volt fent,foci,szájharmonika,V8-as hang.A jó levegőtől megszomjazik az ember,így hát este a fénykép nézegetés közben jól esett elszopogatni egy üveg vörösborot.
Ebéd után semmi sem eshet jobban,mint egy kis hegymászás.Három kilóméter Alfázás után kiszálltunk a kocsiból és gyalog folytattuk utunkat.Mindössze 20 perc séta után felértünka mogyorósi sziklákhoz,ahonnan csodálatos kilátás nyílik a tájra.
Természetesen jól sikerült a buli,pedig hideg volt az este de inkább pokrócba csavarodtak a vendégek de nem siettek aludni.Fél háromig maradt a kemény mag,hogy reggel kilenckor frissen üdén nézzena nap elébe.Senkit sem viselt meg túlságosan a buli és a hideget is bírták a csajok a sátorban.Délután forma1 volt,úgyhogy siettek haza.Én meg délutánra dolgozni,úgyhogy nem nekem kellett rendet rakni.
Ezen kellemes őszi napon Alfások sereglettek Tokodra,szám szerint kilenc Alfával,hogy a tokodi Alfákkal 13-ra kiegészítve mulatságon vegyenek részt,borkóstolásos,pincelátogatásos,étterem felkeresése után kerti összejöveteléses,beszélgetéses,sátorozós együttlétre berendezkedve.
Legmesszebről érkezett Whiteskull és családja Falcóval kiegészítve.Nem maradhatott el a paksi társulatCsocsi és GEORGE,plusz a csatolt részek és Buksiék sem.Meg persze a szokásos Zsifi család,valamint Bazsa 72 és barátnője.
Ma délelőtt fogta magát az autó és nem volt hajlandó megforgatni az indítómotort.
Diagnosztizáltam a helyzetet,miszerint delejt vesztett a batéria.Semmi pánik,van másik!
A régi Alfából még meg van az aksi,csak éppen Lábatlanon van én meg megyek dolgozni délutánra de sebaj,biciklivel megyek és távollétemben az ember barátja beleteszi a kocsiba az elemet és mire hazaér,már benne figyel.
A furdulatszámmérő óra meghibásodása hibaüzeneteket és nem világító izzókat eredményezett, így garanciában anyagköltség és munkadíj nélkül cserélve lett.
Most volt a 20.000 szerviz, olajcserével és átvizsgálásokkal a nyíregyházi Auto Meryben. Az anyagot kintről vihettem, így az anyagköltséget 5 l Selenia WR Turbodízel olajjal, és a szokásos szűrőkkel együtt 22.000 ft-ból hoztam ki, és ehhez társult egy 15500 ft-os munkadíj.
Kapott új Selenia 20 K olajat, gyári olajszűrőt, levegőszűrőt, pollenszűrőt.
Mivel magamnak csináltam ezért csak anyagköltségem volt.
Az aktuális olajcsere ürügyén lecseréltettem minden folyékony cuccot az autóban:
motorolaj, váltóolaj, szervóolaj, fékolaj, hűtővíz.
Nameg persze a légszűrő, az olajszűrő és a pollenszűrő is kicserélésre került.
Vettem fehér oldalindexet és kb 2 perc alat fel is helyeztem.
Nagyon szíp!
1
608