Blog
Hoztam ezt azt ami számomra érték ezekhez az autókhoz. 14ezerért adták az egészet. Egyenlőre megy a polcra ;-)
Lopott órák mentén haladtam.
Beépítettem a levegőelosztó dobozt is.
Most, hogy a karosszéria pozíciók tisztán látszódtak, újra megméricskéltem a beltér méreteket. Érdekesnek találom, hogy akkoriban milyen hangsúlyt fektettek arra, hogy a vezető köré tervezzék az autót és kisebb-nagyobb csalásokkal próbáltak ezen segíteni. Jelen esetben a jobbkormányos kivitel rovására. Méréseim szerint jó 30 milliméterrel van jobbra húzva a kardánalagút az ülések körött, amit az ülések követnek. A sebességváltó bot alja még ennél is jobban jobbra van húzva és a botot döntötték a balkormányos vezető felé. Ez azt is jelenti, hogy a balkormányos kivitelben a vezető lábtere 60mm-rel szélesebb mint a jobbkormányosnál illetve a vezető válla és az ajtó között 60mm-rel van több hely. A vezető is közelebb került a jármű tömegközéppontjához, bár nem mondanám hogy a menetdinamikában ez olyan jelentős lenne. Egy másik ilyen dologról tudok, ami manapság már tudomásom szerint meghaladott. A bal első rugó alsó tányér a futómű trapézon kb. 10mm-rel feljebb van, ami valamelyest emeli a bal oldalt, de gondolom szintbe kerül, amikor csak egyszemélyes üzemben van az autó. A true driver’s car.
Beszereltem egy új ékszíjat is. A középkonzol berakása után, átnéztem a vezetékeket, néhol ragasztottam fel szivacscsíkokat, hogy ne zörögjenek, bár ez nem volt jellemző eddig sem. A 156 több nyikorgó-csikorgó zajt kelt mit ez az autó, de sajnos a jobb ülés szokott zörögni.
Üzemanyagszűrő és nyomásszabályzó egységbe is került egy új szűrőbetét.
Eddig ennyi.
Folyt. köv.
Idáig csak sima tempomat volt de kis befektetéssel fel lehet okosítani. Így megrendeltem a kormánykapcsolót és beszerelésre meg aktiválásra került. Még ismerkedem vele. De idáig nagyon tetszik.
A Spider topikban Dimmu adott egy tippet első hangszóróra.
Megrendeltem, megjött, ma beraktam.
Mivel az ajtó felső részén lévő gyári magassugárzót benne akarom hagyni azt az újból ki kell kötni. Mivel a vezeték felül megy egyszerű (3.kép) csak el kell vágni a drótokat tőben. (4.kép)
Sajnos a gyári hangszórókon nincs jelölve a polaritás ezért azt egy ceruzaelemmel kimértem. A membránnak kifelé kell mozdulni és akkor az elem adja a polaritást (5.kép) Innentől már csak a vezetékek színeit kell azonosan bekötni.
A sárga csatlakozóból szemből egy csipesszel benyúlva ki lehet szedni a kontaktokat, azok jó rászorulnak az új hangszóróra, nem kell forrasztani.
Az új két végén is van egy-egy fül. Ezeket először csak lehajtottam, de a rács felrakásakor kiderült hogy le is kell törni mert a rögzítő fül nem megy a helyére.
A rácsból a két oldalsó fület ki kell pattintani mert nincs helye az új hangszóró mellett.
A két végén lévő megtartja és nem is zörög.
A rádiót bekapcsolva egy új világ nyílik meg.
Először is hangosabban szól, jobb a hatásfoka. A jóval nagyobb mágnest látva nem is csoda.
Hangszínszabályozó nélkül mintha a középtartományban kiemelne, de ha kell van mélye is. A sub-ot ráeresztve azzal szépen együtt dolgozik, összesimul a két hang.
Szóval jó, nagyot dob a zenén.
Köszönöm a tippet és csak ajánlani tudom minden GTV/Spider tulajnak.
Szerdán leeresztettem a régit, ma feltöltöttem.
Elég feltölteni a kiegyenlítő tartályt majd kinyitni a hűtőn lévő légtelenítőt (mondjuk elég sz@r helyen van a tekergetéshez) és feltöltődik a rendszer.
Elsőre 3 liter Paraflu Up és 2,2 liter desztillált víz ment bele hogy maxon legyen a szint.
A motort beindítva és bemelegítve a minimum alá ment szint.
Vízből még ment bele vagy 8 deci.
Összesen kb. 6 liter.
A szervizkönyv szerint 8,4 liter kellene bele.
Aha, mint a 70 literes benzintartály amibe csak 60-at lehet tölteni.
Gyanúm hogy mindkettő a V6 adata.
Szerdán lefejtettem és feltöltöttem a szervórendszert.
Ma a légtelenítés miatt felébresztettem PHuBi-t a téli álmából.
Indítás után először habosodott rendesen a tartályban az olaj és zajongott a teljes rendszer. Pár mp után elhallgatott, a szint csökkent ezért töltöttem utána..
A kormányt (az eleje még mindig fel van emelve) ide-oda tekergetve feltöltődött e rendszer.
Érdekes volt érezni a kormányon a darabosságot az első tekerésnél. Második ide-odára már eltűnt.
A szintet ellenőrizve kicsit magas volt ezért szedtem még ki belőle. 12ml-es fecskendőt találtam itthon, azt használtam a múltkor is a leürítésnél.
A bal oldali flakonban a "maradék" olaj van, a jobb oldaliban a lefejtett a mai leszedettel.
A kettő illetve a jelenlegi kicsivel max feletti szint jól kiadja a litert. A lefejtés előtt nem volt maximumon.
Tavaly a szezonkezdésnél feltűnt valami:
"Induló állás: 90.584 km
(Hmmm, érdekes altatáskor 90.586 km-t írtam a táblára, most 2-vel kevesebbet mutat az óra. Kép anno nem készült az óraállásról úgyhogy bármi is lehet.)"
Ma viszont elkaptam PHuBi-t.
Ma 2023.01.22-én 97.424 km-t mutat. (1.kép)
Anno a táblára 97.426-ot írtam (2.kép) és az akkor készült fénykép is annyit mutat. (3.kép)
Szóval hosszabb leállásoknál 2 km "eltűnik".
Vajon mi történik ilyenkor?
Még mindig tud újat mutatni egy 20 éves autó :-DD
Az anno,88-ban felhasználásra kerülő szövetek számomra kicsit harsányak,a mintájukat tekintve,de ezt bőven el lehet nézni nekik.Azonban a mi kis csodánknak a kockás mintás vezető ülését az idő, és a benne eltöltött kb 150 ezer km "megcsócsálta".Oly annyira,hogy menthetetlenül tönkre is tette.Sajnos ez magával hozza azt a problémát,hogy a komplett ülésszettet, és kárpitokat cserélni kell.Az első árajánlatot,amit kaptam,meg kellett emésztenem,de valahogy nem sikerült túl jól,megfeküdte a pénztárcám "lélektani zsebét", így erről a projektről letettem.De jól is tettem...A napokban érkezik haza,piciny barátunk másik belső tere,melyet egy 1.7 QV fájdalmas elhalálozásának hagyatéka adja.Egyetlen apró javítható repedésen kívül,csak egy jó alapos tisztításra lesz szükség.Amint megérkezik,a történet folytatódik...
Az autó volt tulaja 10 év alatt 1000 km-t tett bele a kis csodába,ami valljuk be,nagyon kevés.Tartva az üzemanyag tankba előfordulható szennyezödésektől,egy utólagos üzemanyag szűrőt iktatott be a rendszerbe. Megvásárlása után, látva a szűrőben lévő 3 centi vastag rozsdadarát,cseréltem a szűrőt.Valószínűleg a motorhoz is jutott a "mocsokból",sajnos a szinkron elment,az alapjárat szinte esélytelen,szivató nélkül.Így következik a motor rendbe tétele.
A 2022 decemberi kuplungos akció hozadéka,az elfelejtett kulcs, pontosabban,a központi zár hibája lett.Az akkumulátort leválasztották,aminek hatására az autó elfelejtette a kulcsot,de csak a központi zár részét.Sajnos "házi" programozás címén elkövetett próbálkozásom hamar kútba esett, ugyanis mechanikusan sérült a zár az ajtóban, így az kulcsal nem nyitható.Maradt a szoftveres próba.Pápán sikerült, körülbelül 15 perc alatt orvosolni a hibát,a távirányítást ismét működött,egyetlen szépség hibával.Mivel 2 nappal előtte szét szedtem a bal első ajtót,hogy felmérjem az állapotokat,azt okoztam,hogy a zár megszorult, így hiába próbálta zárni a távirányító,az autó vissza is nyitott.Ezt a hibát sikerült ma orvosolni, így újra élvezhetem a tavolról irányított zárás örömeit.