Blog
Tegnap sikerült átiratni, már tényleg az enyém:)
GT Car-társ jóvoltából megérkeztek a tőle rendelt matricák és volt olyan tiszteletreméltó hogy még meg is fejelte a csomagot egy kis extrával is, amit itt is nagyon szépen köszönök neki! Ha lesz egy kis jobb idő meg nekem is időm rá akkor majd szépen fel is kerülnek a helyükre :)




Ma elvittem az autót szelepfedél tömítés cserére, mert úgy két hónapja köpte ki az olajat valahol. Aztán később kiderült, hogy nem a tömítés a rossz, hanem a szelepfedél pereméről van letörve egy jó 12 cm-es darab. Szerencsére sikerült szerezni egy jó állapotút.
Kiiktattam a vezető-és utasoldali légzsákcsatlakozókat. De újra világít a visszajelző.
km.:214.504
Miután végeztünk a dolgunkkal, először elmentem meglátogatni az egykori "építőtábort". 1982 nyarán 3 hetet töltöttem itt el. A helybeliek kisegítettek a megtalálásában. A második képen az egykori ablakunkra mutatok, ahol vagy 15-20-an aludtunk emeletes ágyakon.
Aztán kicsit körbenéztünk a nagyvárosban, többek közt áthajtottunk a Checkpoint Charlie-n is vagy kétszer.
Hazafelé Prágától kemény hóviharban utaztunk egy jó darabon. Volt szerencsénk másfél órát araszolni is a hóban (kb. 4 km-t), mivel egy vérprofi kamionsofőr elzárta a háromnegyed pályát.
Győrtől igazi tél fogadott, erős széllel, hófúvással. A Mersevát-Celldömölk szakasz már néhol fél méteres hótorlasszal. A Párduc vaddisznóként rontott a halmokra és így hazaértünk.
Hogy teljes legyen a téli élmény, a teherautókról érkező jégdarabok egyike megrepesztette a jobb oldalon a szélvédőt...











Mivel főleg azért regisztráltam ide Amorera hogy visszakövethető legyen valamennyire a 166om ezért most meg is ejtem első blogbejegyzésem.
Rendbe lett téve az autó alváza és a hátsó futóműve:
-Teljes alvázvédelem
-Hátsófutómű felújítás (új kutyacsontok új felső lengőkarok,felújítva az alsó lengőkar illetve híd poliuretán szilentekkel,új lengéscsillapító új rugók.Lehet valamit kihagytam a felsorolásból de a lényeg minden szilent cserélve.Így most a gyárinál feszesebb lett,ég és föld ahhoz képest amilyen volt.
update 2013.02.13
A hátsó lengéscsillapító-rugók ról illetve hátsó kutyacsontról kép feltöltve.
Az üzemanyagszintjelző is cserélve lett. Elhasználódott a tankban lévő ellenálláspályás szintjezlő,pontatlan volt
Következő hátsóhíd "projekt" a betétek,tárcsák cseréje illetve féknyereg felújítás. Ehhez minden megvan már,de most éppen más témában vagyok benne az autót illetően,ezt később megírom.
üdv
update 04.08.
Teljesen befejeződött a hátsó illetve az első futómű cseréje. Az elsőről külön posztot írok majd.
Hátul ami lényeges:
-új fékbetétek
-új féktárcsák
-jobb oldalon új abs jeladó
bal oldalon új (bontott) féknyereg,a régi alu nyereg el volt csavarodva szorul benne mindent munkahenger fogott a fék nem is kicsit.
-új fék bowden bal és jobb oldalon
-a visszaépített féknyergek teljes takarításon felújításon(tömítések) festésen estek át.
Volt vele munka de így már igazán élvezhető vele a járkálás.




ALFA ROMEO ALFA 155 2,0 8V TS
Évjárat 1992
Vezetett km 87100km
Szerviz tapasztalat 3-5
Megbízhatóság 2-4
Átlag fogyasztás 8-11L
Ennyire szerettem 5
Fenntartási költség 1-2
Előző autóim: Trafi 0,9; Escort XR3i 1600; Fiat UNO Turbó ie 1300.
Következő autó(i)m: FIAT Tempra SW1600; Lancia Delta2 HPE 1600; ALFA155 2,0 16V 2,5 V6...
Megérte a pénzét? NEEEEM :)))
THE END












Ősz után ügye jön a tél. Decemberben meg esedékes volt egy műszaki is...
Bejelentkezett Jani. Ügye Ő szerelte idáig. Ismerte az autót is már. Úgy gondolta, hogy kéne Neki egy futkosós autó. Ez meg tetszene neki. Super. Mondom, hogy 200e ft. Ki sem kell fizetnie. Ledolgozza. Csak ne legyen a nevemen már. SW n is jöttek a gondok, kellett volna rendesen KP-t teremtenem. Meg jött a 2,0 16Vs ajánlat. Abba ügye meg bele ugrottam. (másik blog az is :) ) Nagyon nem akartam már IVX et... Így 2011év végén elvittem Neki. Minden kulcsot, papírokat, kitöltött bianco adás-vételit is adtam. Műszaki is lejárt. Szétszedte s hívott. Kis gebasz van. Ez a motor is Qka. Kóvályog a dugó, hengerfej is sz@r... Meg sem vártam, mint mond még. Inkább mondtam, hogy legyen 120 000.- kerekek nélkül. Rábólintott. De már úgy, hogy van ott a telephelyen egy srác akinek nagyon tetszik és kell. Megcsinálja és ő fogja megvenni... Legyen.
Persze most sem "kapkodta el". Kivonatta a forgalomból is. Így valamikor nyár elején lett kész, lett rajta vizsga is. A vevő is előkerült (el-el tűnt egy párszor). Így júniusban végre megkaptam az adás vételit amivel már 100% osan letudtam a nevemről...
Érdekes, de az új tulajt én nem is láttam. Sőt még az ajándék B1 ajtóért sem jelentkezett amit adtam volna neki, alkatrészt sem rendelt idáig....








Teltek múltak a napok. Sok pénzembe nem került, de mégis csak a nevemen volt. Egyik nap bejelentkezett http://www.alfaamore.hu/tagok/4163 . Már volt 2db 155 öse, meg bizniszeltünk is már jó párszor. Így bele mentem, az alkuba. Én elmondtam mindent az autóról, ő az első részletet lerakta és vitte. Havi 50 000ft néhány hónapig. Addig kölcsön adásival használná... O.K. Örömöm csak 2-3 hétig tartott. Családi perpatvarra hivatkozva vissza tért az autóval... Elhiszem, de biztos vagyok benne, hogy a kezdeti mámorát lehangolta egy esetleges motor felújítás /új motor költségei. Az meg még több is lehet, mint maga az autó... Így 2011 őszére ismét nálam volt.
Szerintem ez egy ausztrál limitált széria lehet. Bumeráng. :)





Pityukománál kipróbáltuk, hogy mennyire fér el egy hagyományos hólánc a 17” felniken. Elvileg a gépkönyv ezt írja: "7,5Jx17 könnyűfém felninél a gumiabroncsokra hagyományos hólánc nem szerelhető. Kizárólag pók típusú hólánc használható."
Azt hiszem a képek jól bizonyítják, hogy az ALPIN 9MM 110-es hólánc simán elfér minden probléma nélkül.









