Blog
Folytatom a hibák eltüntetését, így most a motorburkolat került sorra.
A szerelő szerint gyakran eltörnek a helytelen leszedés miatt a csatlakozó fejek, sajnos a miénk is így járt, ráadásul a hőterelő lemez már külön életet élt, így rettenetesen zörgött is.
Hosszas keresgélés után sikerült szereznem egy bontott darabot 13e forintért, aminek nagyon megörültem, mert sok helyen azt mondták, hogy reménytelen, annyira sokan keresik… A beszerzést innen is kösz Gyuri (Alfa Depo)!
A letisztogatas után csak fel kellett pattintani a helyére és már kész is vagyunk!
Göngyölített vételár: 3.370.000 ft
A nyári úton Svájcban megszűnt navigálni az iGO-m. Az ok egyszerű volt, a régi progi valahogy nem tudta megemészteni a 2024-es olasz térképet. Szerencsére készültem erre és googliban is el voltak mentve az útvonalak, tudtam telóval navigálni.
Rendeltem egy 7'-os kütyüt ami vezeték nélkül tudja közvetíteni a telót (AA & Carplay), felcuppantottam a navi helyére, párosítottam a telóval és tettünk egy próbakört a Balcsira.
08.23.
Véglegesítettem a beépítést. Tegnap a próbaúton a teló töltőjével használtam mert USB C csati van rajta. Kicsit gyenge volt a hangja és néha elvesztette a kapcsatot a telóval. Most rájöttem hogy miért.
Egy furcsa feliratot találtam a hozzá adott töltőn (3.kép). Amikor beszereltem rá kellet jönnöm hogy nincs benne semmi. A 12V-ot direktbe nyomja a kütyübe. (A telefon tuti nem díjazná.) E telótöltö csak 5V-ot ad le az egy kicsit kevés lehetett neki.
A tartóját is átalakítottam hogy stabilabban álljon. Így nem lehet állítani, de nem is kell.
Adtak hozzá egy tolató kamerát is. Ha nagyon nem lesz mit csinálnom be is szerelem...
Tegnap délután elmentünk megnézni a Balatont. Hazafelé ránk sötétedett.
Ekkor tűnt fel hogy a km óra alsó tartománya sötét, nem világít az izzó.
Találtam itthon izzót hozzá és kicseréltem.
Termosztát cserènèl èszrevettem, a kiegyenlítő tartály is viseltes. Illesztèseknèl repedezett, kis cső vège is letört. Szètszedès után derült ki. 7 ève cserèltem, ennyit bírt ki.
Mai nappal történt meg a Giulia műszaki vizsgája. Volt hosszabbítás, mert a lejáró covid műszakik káoszt okoztak a vizsgaállomásokon. Csak annyit mondott a vizsgabiztos : Patika a verda.
211.000km.
Innentől fogva eladósorba kerül az autó.
Az idő vasfoga eléggé elbánt az ablaktörlő karjával és a tükörlapokat is megrágta.
Festettem, cseréltem.
306030km
Elfojt a vízem, felment a hőfok. Termosztát egyik műanyag csöve letört. Behr volt benne. Persze megint ilyet sikerült venni. Elöszőr Dayco-t rendeltem, de más volt a kialakítása, így nem lett beszerelve.
Már vásárláskor feltűnt, hogy a jobb hátsó ajtókárpit felső részét valamivel tönkretették, néhány ponton szét volt szakadva a műanyag borítás, ami eléggé rontotta az egyébként nagyon szép állapotú beltér összképét.
Szabadság alatt végre eljutottam Tatára az olaszautobontóba, ahol 15e forintért sikerült vennem egy bontott, de teljesen új állapotú, és mindenben egyező kárpitot. Az egyetlen baja az volt, hogy egy tenyérnyi részen volt egy olajos folt, de ezt sikerült kiszednem belőle műhelypadló olajfelszívó granulátum segítségével.
A csere nem volt bonyolult, az új kárpiton rajta volt az összes patent, így csak a kilincs bowdenjének befűzésére, illetve az ablakemelő stekkerére kellett figyelnem.
Göngyölített vételár: 3.357.000 ft
Néhány alapvető tartozékot kiloptak az autóból, mielőtt hozzám került, így ezeket elkezdtem pótolni. Vettem vonószemet az olaszautobontónál, ez 4000 ft volt, illetve bekerült egy Continental defektjavító szett, ami 20e forintba került.
Göngyölített vételár: 3.342.000 ft