Blog
Nu, gondoltam magamban, hogy ha már ennyi pízmagot áldoztam az ótókámra, hát akkor már legyen olyan, amibe a rendőr sem köt bele, ha telefonálok! Kihangosító! Nehezen győztem meg magam, mert nem akartam elrondítani az összhatást a közép konzolon. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy bluetooth-os kihangot szeretetek bele. Annak csak icike-picike vezérlője van, amit még el lehet viselni. (Esténként jövök rá, mekkorát hibáztam, amikor a szép egységes pirosas háttér jobb alsó sarkában ott virít kéken az a szötty! :((( )Most már mindegy! A lényeg, hogy diszkréten el lett vezetve minden, műanyag rombolás nélkül. + Az egész az autó saját hangrendszerére van kötve. Alapvetően örülök, de azon gondolkodom, hogyan tudnám a kezelőt vörös színűre átvarázsolni!!!! :)) Kihangosító 22-23 + szerelés 15-16. (motorola márkaszervíz, a gari miatt!)
Az előző autóm egy Nissan Vanette Cargo volt, előtte egy 306-os Peugeot. A tgk-ban természetesen nem, de a pözsóba ugyan úgy szereltettem váltózárat, ahogy ebbe a Sárkányba is! Csak nyugodtabban alszom, ha kint kell hagyjam az utcán, vagy az udvaron a drágaságom! :)) A szerelés durván 2 órát vett igénybe. Alapvetően semmi rosszat illetve semmi kiemelkedően jót nem tudok elmondani a szervízről. Normális, korrekt szerelésnek voltam a tanúja, elfogadható áron. Az a plussz egy mozdulat meg szerintem megéri, hogy szűrje az ember a genya tolvajokat! :)
A 155 egyik típushibája, hogy kb. 15 évesen (...) a csomagtartóba befutó kábelköteg egy-egy darabja megtörik, elszakad, és ez mindenféle elektromos hibákhoz vezethet. Lehet, hogy nem ég mondjuk a ködlámpa, vagy nem nyitja a csomagtartót a belső nyitó, vagy kialakulhat komolyabb zárlat is.
A dolog elméletileg egyszerűen javítható, de a gyakorlat azért kicsit macerásabb, mert hozzáférni nem könnyű. Nekiestünk mi is egy vasárnap délelőtt, és 3 óra altt sikerült kicserélni a rossz vezeték-szakaszokat. Így újra nyílik belülről a csomagtartó, és eltűnt a ködlámpa-hiba visszajelzés a műszerfalról, nem beszélve a tolatólámpa hülyeségéről.
Szóval minden újra remek!
Végre itthon a kisbogarunk. :)
Olajszűrő, levegőszűrő, pollenszűrő, gázolajszűrő, olajcsere ( Selenia WR Diesel ). Kapot két szép új ködlámpát és hozzá keretet valamint 2 új kézifékkötelet. Mind a 4 kerék centirozva. Költségünkből 57.000 Ft-ot a biztosító fizetett ki.
Asszem szerencsém volt. Elég gyorsan sikerült korrigálni az előző postban leírt hibát.
Eldöcögtem Zolikáékhoz. Újravágták a meneteket a kerékagyban, szerencsére úgy tűnik, a bénázásunk nem okozott nagyobb kárt. Bónuszként nyúltam tőle egy 5×98-as pótkereket is, cserébe ott hagytam az enyémet (ami nem volt jó a kocsira). Egy kis reklám: Zolikáékat amúgy nagyon bírom, eddig mindent jól-gyorsan-olcsón megoldottak nekem... manapság ritka az ilyen. Szóval piros pont nekik. :)
Oké. Következő probléma: kéne egy nyári gumi, vagy kettő, vagy négy téli. Némi vacilálásután a négy téli mellett döntöttem. Kerestem mindenfelé, aztán rájöttem, hogy az Amorén is lehet olyan aki tud segíteni... és tényleg: rátaláltam GabCsi cartársra. Hihetetlen hogy milyen jó áron, gyorsan és flottul elintézett mindent! Úgyhogy neki (és az egész GumiBombának) egy nagy piros pont. :)
(Jó, tudom, mostanában kicsit köszöngetős postokat írok, de mit csináljak: tényleg sokan segítenek, és eddig kopp-kopp-kopp szerencsém volt. Szóval hálás vagyok, na.)
A végeredmény: a négy felni görgőzve, az új (jó, nem új, hanem 95%-os) téligumik felszerelve, centrírozva.
Ma elkelt a drágaság. El is vitték :( Hiányozni fog.
Öröm az ürömben, hogy megérkezett kishazánkba a szept. 14-én elkészült új paripám: Tűzgolyó :)
Csatolok pár képet.
remelem lehervad a mocskos kis szarrago keze,aki ma hajnalban kinyitotta a kocsit,majd lelecelt a magnoval...ugyse tud mit kezdeni vele,mar oreg szar,meg kopott, de akkor is a mocskos kis barnatalpu kurva nenikejet...
valami ilyesmi mint a kepen,csak kekben
1
469